XIV. fejezet Az átok

- Táttárárááá! - nyitott be Damon a hálószobába egy tálcával a kezében.
- Komolyan ágyba kapom a reggelim? - mosolyodott el halványan a lány.
- Miért ne? Azért ne szokj hozzá. Ez most csak ez kivételes eset. - vette elő féloldalas mosolyát, majd leült az ágy szélére.
- Nem is éltem bele magam... Köszönöm! Nagyon jól néz ki. - felült, és elvette el a tálcát.
- Nekem most el kell mennem egy kicsit, de sietek haza. Rickel találkozok. Feljesztjük a kapcsolatunkat. - vigyorodott el.
- Te javíthatatlan van. - nevette el magát Elena. - Most tényleg, miért találkoztok?
- Megbeszélünk egy-két dolgot a "szerelmes, de egyben hidegvérű hibrid" problémával kapcsolatban. Az ilyen dolgokat mindig vele beszélem meg. Mason megölését is szépen kiterveltük. Jó csapat vagyunk, nem? - villantott egy mosolyt, majd nyomott egy puszit a lány homlokára, és elment.
- Hogy szerethetem ennyire ezt a bolondot? - rázta meg fejét egy halvány mosollyal együtt.
- Kopp-kopp. - nyílt ki az ajtó, majd Stefan lépett be a lányhoz.
- Stefan! - kapta magára nyakig a takarót. - Várnál egy percet? - beszélt teli szájjal.
- Elena, nehogy már szégyenlős legyél előttem. Szerintem már láttalak téged meztelenül. - ült le az ággyal szemben lévő székre, figyelmen kívűl hagyva a lány kérését.
- Az teljesen más volt, és ez a helyzet is más....  Ne hasonlítsd össze a kettőt.
- Oké. Akkor megvárom amíg felöltözöl. - ült még mindig ugyanott.
- Ööö... ez rendben van, de még mindig itt vagy. - nézett érthetetlenül a fiúra.
- Igen, és?
- Stefan! Megkértelek, hogy várj egy pár percet. Csak felszeretnék öltözni.
- Jó éjszakád volt? - kérdezte Stefan nyugodtan.
- Ez most, hogy jön ide?
- Jó volt végre együtt lenne vele úgy, hogy ne kelljen előlem bujkálni, igaz?
- Neked meg mi bajod lett hirtelen? Tegnap még semmi bajod nem volt... És szerintem nem fogom neked kiteregetni, és részletezni az éjszakámat...
- Hogy mi bajom van? Hát ez érdekes, tudod... - állt fel összecsapva tenyerét. - Gondolkoztam tegnap, és arra jutottam, hogy mégsem adlak ilyen könnyen. Nem foglak így elengedni. Nem mondok le rólad. Sajnálom, Elena, de ennyire azért nem könnyítem meg a helyzeted.
- Egyrészt. Nem vagyok egy tárgy, akit eladni kéne, akár könnyen, akár nehezen.  Másrészt. Én döntök a saját érzéseim alapján, és attól még, hogy te nem mondasz le rólam, nem tartozom már hozzád. Nincs amit eltudj engedni, mert már rég nem vagyok a tiéd... Nem tudom mi ez a kirohanás, ez az erőszakos, durva természet, de ha így akarsz újra meghódítani, nagyon rossz úton haladsz.
- Azt gondolod könnyű egy nap alatt lemondani arról, akit szeretsz? Csak így. - csettintett egyet. - Egy bejelentés után, hogy a bátyámat szereted. Szerinted ez olyan könnyű?! - ment közelebb a lányhoz.
- Stefan, maradj ott, légyszíves! Senki nem mondta, hogy könnyű, te hiszed azt, hogy ezt a helyzetet ilyen könnyen vissza lehet csinálni, ilyen könnyen lehet megoldani.
- Mi mást tehetnék? Mit? Ha azt hiszem, hogy vissza tudom csinálni, és ehhez csak az kell, hogy harcoljak, akkor nem fáj annyira, érted?! - mondta végig összeszorított torokkal. Nagyon nehéz volt a fiúnak, mert nem akarta így lerohanni a lányt, nem akarta, hogy így is lássa őt. Ilyen ingerülten, és durvának. De az az érzés ami most benne van, nem tud kijönni sírás formájában, helyette a negatív érzések erősödnek fel. Így tudja csak kiadni magából. Annyira küzdeni akar ez ellen, de nem tud. Képtelen rá, mert nem tud ellenkezni. Valami au útjában áll... Rettentően szúr a mellkasa, és sokszor ordítani tudna, hátha enyhül egy kicsit. Úgy érzi teljesen egyedül maradt, senkije se maradt neki. Két ember volt, akire még számíthatott, és ők is számítottak neki, de őket is úgy érzi, hogy elveszítette. Elmentek tőle, és cserben hagyták őt. Stefan, Damon miatt hagyta el Elenát. A bátyjáért. Nem azért, mert annyira Klaussal akart menni. És ez fáj még neki írtózatosan. Így hálálja meg?! Hogy amint lelép a színről, elveszi tőle azt, ami a legfontosabb számára? A fiú tudta jól, és nem is várta el a lánytól, hogy örökké várjon rá, de nem hitte volna, hogy a bátyjával találja meg a boldogságot, és ő miatta lesz vége a saját boldogságának. Azért nem hitte, mert annak ellenére, hogy Damon olyan, amilyen, felmerülhetett volna benne annyi lelkiismeret furdalás, hogy az "öcsém most azért szenved Klaus mellett, mert feláldozta saját magát értem." A fiú ebben hitt. Valahol legbelül ő azt érezte, hogy ennyi emberiség van a bátyjában. Kockáztatta a boldogságát azért, hogy Damon életben maradjon. Feláldozta magát, de ezzel együtt odadobta a lányt a bátyja karmai közé is.
- Stefan, tudom, hogy nagyon nehéz most neked, de el kell fogadnod! Kérlek! - nézett könyörgően a fiúra.
- Hogy tehetted ezt? Hogy tehettétek ezt? - ült le nem messze a lány mellé.
- Még mindig meztelen vagyok... Kimennél?
- Jól tudtátok, tisztában voltatok vele, hogy azért nem vagyok veled, mert nem akartam, hogy a bátyám meghaljon! Akkor meg miért kellett? Miért nem vártatok meg...? - szorította ökölbe kezét.
- Én vártam rád! Hallod?! - nyúlt az arcáért, hogy maga felé fordítsa. - Vártam rád, Stefan. És Damon is. Ne gondold, hogy egy percet nem gondoltunk rád. Kerestünk, próbáltunk minden lehetőséget felvetni, hogy hogyan juttassunk haza. De vagy te nem akartad, vagy mi nem szerveztük meg jól. A sok eredménytelen próbálkozás után feladtam.. Feladtuk. Egy idő után arról is lemondtam, hogy valaha hazajösz. Csak ezután kezdett kialakulni valami köztem és Damon között. De elején volt némi lelkiismeret furdalásom, mert valahol még reménykedtem abba, hogy visszajösz. De nem jöttél...
- Mindig is éreztél iránta valamit, igaz? Egy olyan szerelmet, amilyen a miénk volt, nem lehet egy kezdetleges, érzelem nélküli kapcsolatba fojtani. Érezned kellett már valamit...
- ...... - egy pillanatig habozott a lány, és csöndben ült. - Igen, éreztem, de ezt miattad elnyomtam magamban, mert nem hittem, hogy komoly, és valaha is jelentősége lesz.
- Remek! Legalább most már az is kiderült, hogy amikor még velem voltál, már akkor is lehet Damonre gondoltál, mikor épp szeretkeztünk, és pont így feküdtél mellettem... Végülis... Ne várjunk az igazságokkal! Jobb, ha most elmondjuk őket.
- Szerettelek, Stefan! - kiabált rá a fiúra. - Hagyd abba! Elég legyen, oké? Szeretnék felöltözni végre. Menj ki! - mutatott határozottan az ajtó felé.
- Csak utoljára hadd lássalak! - közelített a lány felé.
- Mi?! Stefan, hagyj békén! Menj ki, hallottad?! - tolta feljebb magát a lány az ágyon, ahogy csak tudta, erősen magához szorítva a takarót.
- Ennyit csak megérdemlek, nem? Vagy már ennyire szerencsétlennek tartasz? - közelített még jobban a lány felé, majd erősen vállánál megragadva magához húzta.
- Engedj el! Kérlek, Stefan! Térj észhez! Engedj! - kiabált Elena.
- Annyira szeretlek, Elena. És nem tudok élni azzal a tudattal, hogy ezentúl csak a bátyám érint majd téged.. - nyúlt a lány, és a magához szorított takaró felé, de egy pillanat alatt vissza is húzódott, majd a fejéhez kapta mindkét kezét.
- Ááááá! Áhhh!! Elééég!
Elena az ajtó felé kapta a tekintetét, és Bonnie-t látta meg az ajtóban. Ismeretlen nyelven mondott valamit Stefanra, ezzel megmentve a lányt.
- Jól vagy, Elena? - szaladt oda.
- Bonnie! - ölelte át szorosan. - Olyan jó, hogy itt vagy.
- Elééég! Ááááááá! - görnyedt össze a padlón.
- Elég, Bonnie. Hagyd. - szólt rá barátnőjére, majd az ezután leállította.
Stefan nem szólalt meg. Eszméletlenül feküdt a padlón, orrából vér folyt. És lélegzetét se lehetett hallani....
- Bonnie! Nem lélegzik! - szólalt meg a lány kétségbeesetten.
- Megnézem, te addig öltözz fel.
A lány gyorsan kiugrott az ágyból, felkapott magára egy köntöst, és vissza sietett a barátnőjéhez.
- Mi van vele?
Válasz nem jött.
- Bonnie!
- Elena, várj egy kicsit! - guggolt vámpír mellett, és becsukta szemeit.
A boszorkánynak kipattantak a szemei, és elfehéredett arccal nézett fel Elenára.
- Mi van, Bonnie...? - kérdezte halkan.
- Mágiát raktak rá. Egy átkot. Egy nagyon erős átkot. Csak kevés boszorkány képes erre a mágiára. Vámpíroknak szánták, hogy az érzéseket, amiket a vámpírság elnyomott bennük, amiket kitudtak kapcsolni bármikor, ha úgy akarták, erőteljesebben kihozzák belőlük azokat. Csak a negatív érzelmeket erősítette fel, mert sok ember azért vált vámpírrá, hogy a rossz érzéseket, a fájdalmat kiölje magából, hogy ne érezze többé őket. Hogy semmit ne érezzen, hogy ne kelljen szenvednie semmiért. Semlegessé tegye számára azt ami eddig fontos volt neki, és érdekelte.  Ezért a negatív érzésekből több volt, mint pozitív. Így is rátudtak találni a vámpírokra. Erőszakosak lesznek, durvák, ingerültek, dühösek. Bármire képesek lesznek, mert nem tudják kontrolállni az érzéseiket, nem tudják leállítani, kikapcsolni őket. Akik addig nem ittak embervért, azt is kihozza belőlük. Képesek lesznek bárkit bántani... Akár a családjukat, a.... szerelmüket... Nem volt nehéz rájönni, hogy ki vámpír, és ki nem az. Ez megkönnyítette azoknak a dolgát, akik vámpírokra vadásztak, és kiakarták irtani őket. Ez elől egy vámpír sem tudott menekülni, mert ilyenkor csak az elme negyede marad tiszta, a többi pedig elmélyül. Bemocskolódik. Nem tud tisztán gondolkodni, csak a negatív érzelmek irányítják tetteiket.
- Ki tehette ezt vele...?
- Nem tudom, de aki ezt tette, valami nagyon nyomós oka lehetett rá....
- De miért pont ezt az átkot?  Csak minimális többségű ember tud arról, hogy Stefanék vámpírok, és hogy vámpírok léteznek. Valaki még tud erről, aki vámpírokra vadászik? Aki felakarja fedni a kilétüket?
- Nem, Elena. Aki ezt tette, annak nem az volt a célja, hogy felfedje a vámpír kilétét... Megakarta ölni.
- Miről beszélsz, Bonnie...?!
- A mágia lényege, hogy a vámpír ezzel együtt meg is haljon. Az érzések amik felerősödtek, belül elkezdik szétégetni a testét, lassacskán lebontani mindent. Mivel azokat, amiket eddig kikapcsolt, oka volt rá, mert nem akarta őket érezni, nem akarta, hogy fájjon neki. Ezáltal ezek az érzések viszik majd a halálba. Amiktől megakart volna szabadulni, újra megjelennek, csak erősebben, fájdalmasabban, és annyira elviselhetetlen lesz, hogy a teste nem fogja bírni, és összeomlik. Ha ez a folyamat elindult, fokozatosan az elme leáll, kikapcsol. Jobban szenved ettől egy vámpír, mint ha vérbénával égetnék össze. Azért, mert ezeket az érzéseket nem hiába akarta eltűnteni..... A lelki sorvadás mindennél fájdalmasabb...
- Neem! Az nem lehet... - esett össze Elena. - Akkor csinálj valamit, Bonnie! Valamit tenned kell! - kezdett hisztérikus rohamába.
- Azon vagyok, Elena! Gondolkozom! A nagyi régebben mesélt erről. Rengeteg mindent mesélt, szinte mindennap, de voltak történetek amiket nem fejezett be, és ez közéjük tartozott....Kell lennie egy könyvnek, vagy egy kristálynak, vagy valaminek....- állt fel a vámpír mellől, majd idegesen elkezdett járkálni fel-alá. - Kell találnom valamit mielőtt....
- Mielőtt? - kérdezte a lány óvatos hanggal.
- Mielőtt felébred. Mert, ha felébred, elindul minden. És nem tudom, hogy hogyan állíthatom le.