Elena már a hang alapján felismerte Klaus-t. Tudta, hogy ki birtokolja ezt a hangot, és ettől átrázta a hideg, mert nem éppen kellemes emlékei vannak róla. Igaz, hogy elengedte Stefant, és hagyta, hogy hazajöjjön, de a lányban ugyanolyan frissen megvannak a szörnyű emlékek, akármilyen régen történtek. Nem tudta, hogy ha Klaus belép azon az ajtón, mire gondoljon, mikre számítson. Jól tették-e, hogy beengedték azt, aki nemrég még a legnagyobb rémálma volt mindenkinek. Nem beszélve arról, hogy emellett még a legnagyobb ellenségük is. Hogy ezzel a lépéssel, döntéssel mit fognak elindítani, azt még semelyikük se tudta.
- Mit keresel itt? - kérdezte megdöbbenve Damon.
- Kérdezd az öcsédet. - nézett a mögötte álló Stefanra.
- Te hoztad őt ide?! - förmedt rá.
- Hááát... nagyon úgy látszik. - vigyorodott el.
- Remek. Fantasztikus. - csapta össze tenyerét az idősebbik Salvatore.
- Biztos, hogy ez jó ötlet, Stefan? - lépett Damon mellé Elena, és bizonytalan tekintettel nézett a fiúra.
- Ne aggódjatok! Bízz bennem, Elena, jó?
- Akkor bemehetek? - kérdezte Klaus az ajtóban ácsorgó Damontől.
- Hát persze. Csak tessék. - legyintett egyet kezével.
Mindannyian leültek a nappaliba. Stefan megkínálta Klaus-t a legjobb whiskey-ből, majd leült mellé, és röhögve meséltek egymásnak sztorikat. Klaus volt az, aki igazán beszédes kedvében volt, mert amióta elváltak Stefannal, sok minden történt az ősi vámpírral. Úgy beszélgettek egymással, hogy a rajtuk kívül lévő két emberről meg is feledkeztek. Mint, akik ott sem lennének. Elenának és Damonnek ez az egész nagyon új, és furcsa volt. Percenként néztek össze, és nem kellett beszélni ahhoz, hogy megértsék egymást. Mindketten tudták, hogy a másik össze van zavarodva, és nem érti ezt a helyzetet. Damon soha nem kedvelte Klaus-t, soha nem vágyott a barátságára, és soha nem gondolta volna, hogy egyszer majd több lesz, mint egy ellenség, akit minden adott alkalomkor, mikor meglátott, legszívesebben karót döfött volna a szívébe. Nem hitte volna, hogy majd itt ül vele szemben, és azt hallgatja, ahogy az öccsével trécsel. Elképzelni sem tudta, hogy valaha ez megtörténhet, és Elenának még nehezebb volt elfogadni ezt a pozíciót. Nem tudta összerakni a fejében, hogy Stefan hogy képes Klaussal ilyen jól beszélgetni, mikor ő volt az, aki kis túlzással kiszívta belőle az életet azon az emlékezetes rituálén. Egy reális okot sem tudott felállítani, mert nem talált. És a lány számára az nem ok, hogy Klaus elengedte őt. Ez volt a legkevesebb amit megtehetett azután, hogy veszélybe sodorta mindenki életét, megölte Jennát, és félelemben tartott minden egyes embert, aki Elenához közel állt. Számára ez nem kifogás, és semmiféleképpen nem nyomós ok.
- Későre jár, azt hiszem felmegyek, és letisztálkodom.
- Ma itt maradsz estére? - állt fel egy pillanatra Stefan, és fényes csillogással a szemében méregette Elenát, majd elindult felé, és addig meg nem állt, míg a lány előtt nem volt.
- Igen. Úgy gondoltam, hogy ma itt alszok. Nem baj, ugye? Már beszéltem Jeremy-vel, és Rickel is. Jeremy Bonnie-val van. Rick pedig a szokásos... Vagy a grill, vagy otthon fekszik... Még nem nagyon heverte ki Jenna halálát. - nézett Elena Klausra, remélve, hogy levette a lány utalását.
- Rendben. Menj, nyugodtan. Mi még maradunk egy kicsit. Ha elaludnál, akkor jó éjszakát! Majd halkan fekszem be melléd. - mosolyodott el a fiú.
- Oké. Jó éjt mindenkinek! - tett egy utolsó pillantást Damonre, mielőtt elindult volna a lépcső felé.
Elena lassú léptekkel felballagott az emeltre. Gyorsan letusolt, hogy minél hamarabb az ágyban lehessen. Megágyazott, beigazította a párnákat, majd egy halk sóhajjal elhelyezkedett a puha ágyban. Lehunyta a szemét, és várta, hogy álom jöjjön a szemére. Egy álom, amiben azzal van, akivel akar. Ahol nem kell aggódnia azért, hogy véletlenül rajta kapják. Ahol nem kell a szerető szerepet betölteni csak azért, hogy a meleg szíve miatt ne bántsa meg a másikat. Már majdnem eljött ez az álom, de az ajtó csikorgás felébresztette ebből, és hirtelen, kipattant szemekkel ült fel az ágyon.
- Ki az?! - kérdezte pánikba esett hanggal, majd gyorsan felkapcsolta a mellette lévő éjjeli lámpát. - Klaus?! - nyíltak tágra a szemei.
- Ne haragudj, hogy csak így rád török kopogás nélkül.... Zavarhatlak egy percre?
-Már majdnem aludtam... Szóval ami azt illeti aludnék tovább...
- Tényleg csak egy perc lesz. És már megyek is.
- Mi lehet olyan fontos, amit nem lehet holnap elmondani?
- Tudom, hogy érthetetlen számodra hirtelen érkezésem, de okkal jöttem ide vissza. Tudom, hogy tiszta szívedből gyűlölsz azért, amiket tettem, és elsősorban bocsánatot szeretnék kérni. Azt is tudom, hogy egy bocsánattal nem nyerem el a szeretetedet, és nem kárpótollak a sok rosszért. De tényleg megváltoztam, és új életet kezdtem, amiben ti is benne vagytok.
Elena teljes figyelemmel kísérte Klaus beszédét, de ami a végén megmaradt benne, ami a legjobban felkeltette az érdeklődését, az az első mondata volt.
- Okkal? Még is milyen okkal?
- Idővel rájössz, és tudni fogod. Érezni fogod. És nem kell majd az én segítségem, mert anélkül is menni fog.
- Már megint milyen játékot űzöl, Klaus?! - kérdezte hitetlenül.
- Ez nem egy játék, Elena. Már nem játszom semmiféle játékot. Az ok valódi, és tiszta. Csak eddig nem tudtam. Mindenre képes vagyok, hogy amiért jöttem, azt magammal is vigyem..
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz, de ha megint valami...
- Csshhh! Nem kell aggódnod! Nem lesz semmi csel, vagy gyilkolás. Megígérem neked, Elena!
- Stefanék tudják, hogy itt vagy?
- Jó éjt, Elena!
- Nem válaszoltál! - pattant ki az ágyból.
- Álmodj szépeket! - majd halkan becsukta az ajtót.
Elena pedig csodálkozva, elgondolkodóan feküdt vissza az ágyába, de most már nem tért vissza az a szép álom, de nem csak ez az álom, semmilyen álom nem jött a szemére. Csak újra, és újra átfuttatta az agyán Klaus szavait, hátha megérti mit akart vele mondani, de nem hogy nem jött rá, de még ötlete sem volt, hogy az ősi vámpír milyen okból jöhetett vissza, és vajon mire készülhet. Elena egyet tudott, hogy ez az ok nagyon fontos lehet számára, ha ezért visszajött, és mindenre képes lenne azért, hogy megszerezze.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése