XIV. fejezet Az átok

- Táttárárááá! - nyitott be Damon a hálószobába egy tálcával a kezében.
- Komolyan ágyba kapom a reggelim? - mosolyodott el halványan a lány.
- Miért ne? Azért ne szokj hozzá. Ez most csak ez kivételes eset. - vette elő féloldalas mosolyát, majd leült az ágy szélére.
- Nem is éltem bele magam... Köszönöm! Nagyon jól néz ki. - felült, és elvette el a tálcát.
- Nekem most el kell mennem egy kicsit, de sietek haza. Rickel találkozok. Feljesztjük a kapcsolatunkat. - vigyorodott el.
- Te javíthatatlan van. - nevette el magát Elena. - Most tényleg, miért találkoztok?
- Megbeszélünk egy-két dolgot a "szerelmes, de egyben hidegvérű hibrid" problémával kapcsolatban. Az ilyen dolgokat mindig vele beszélem meg. Mason megölését is szépen kiterveltük. Jó csapat vagyunk, nem? - villantott egy mosolyt, majd nyomott egy puszit a lány homlokára, és elment.
- Hogy szerethetem ennyire ezt a bolondot? - rázta meg fejét egy halvány mosollyal együtt.
- Kopp-kopp. - nyílt ki az ajtó, majd Stefan lépett be a lányhoz.
- Stefan! - kapta magára nyakig a takarót. - Várnál egy percet? - beszélt teli szájjal.
- Elena, nehogy már szégyenlős legyél előttem. Szerintem már láttalak téged meztelenül. - ült le az ággyal szemben lévő székre, figyelmen kívűl hagyva a lány kérését.
- Az teljesen más volt, és ez a helyzet is más....  Ne hasonlítsd össze a kettőt.
- Oké. Akkor megvárom amíg felöltözöl. - ült még mindig ugyanott.
- Ööö... ez rendben van, de még mindig itt vagy. - nézett érthetetlenül a fiúra.
- Igen, és?
- Stefan! Megkértelek, hogy várj egy pár percet. Csak felszeretnék öltözni.
- Jó éjszakád volt? - kérdezte Stefan nyugodtan.
- Ez most, hogy jön ide?
- Jó volt végre együtt lenne vele úgy, hogy ne kelljen előlem bujkálni, igaz?
- Neked meg mi bajod lett hirtelen? Tegnap még semmi bajod nem volt... És szerintem nem fogom neked kiteregetni, és részletezni az éjszakámat...
- Hogy mi bajom van? Hát ez érdekes, tudod... - állt fel összecsapva tenyerét. - Gondolkoztam tegnap, és arra jutottam, hogy mégsem adlak ilyen könnyen. Nem foglak így elengedni. Nem mondok le rólad. Sajnálom, Elena, de ennyire azért nem könnyítem meg a helyzeted.
- Egyrészt. Nem vagyok egy tárgy, akit eladni kéne, akár könnyen, akár nehezen.  Másrészt. Én döntök a saját érzéseim alapján, és attól még, hogy te nem mondasz le rólam, nem tartozom már hozzád. Nincs amit eltudj engedni, mert már rég nem vagyok a tiéd... Nem tudom mi ez a kirohanás, ez az erőszakos, durva természet, de ha így akarsz újra meghódítani, nagyon rossz úton haladsz.
- Azt gondolod könnyű egy nap alatt lemondani arról, akit szeretsz? Csak így. - csettintett egyet. - Egy bejelentés után, hogy a bátyámat szereted. Szerinted ez olyan könnyű?! - ment közelebb a lányhoz.
- Stefan, maradj ott, légyszíves! Senki nem mondta, hogy könnyű, te hiszed azt, hogy ezt a helyzetet ilyen könnyen vissza lehet csinálni, ilyen könnyen lehet megoldani.
- Mi mást tehetnék? Mit? Ha azt hiszem, hogy vissza tudom csinálni, és ehhez csak az kell, hogy harcoljak, akkor nem fáj annyira, érted?! - mondta végig összeszorított torokkal. Nagyon nehéz volt a fiúnak, mert nem akarta így lerohanni a lányt, nem akarta, hogy így is lássa őt. Ilyen ingerülten, és durvának. De az az érzés ami most benne van, nem tud kijönni sírás formájában, helyette a negatív érzések erősödnek fel. Így tudja csak kiadni magából. Annyira küzdeni akar ez ellen, de nem tud. Képtelen rá, mert nem tud ellenkezni. Valami au útjában áll... Rettentően szúr a mellkasa, és sokszor ordítani tudna, hátha enyhül egy kicsit. Úgy érzi teljesen egyedül maradt, senkije se maradt neki. Két ember volt, akire még számíthatott, és ők is számítottak neki, de őket is úgy érzi, hogy elveszítette. Elmentek tőle, és cserben hagyták őt. Stefan, Damon miatt hagyta el Elenát. A bátyjáért. Nem azért, mert annyira Klaussal akart menni. És ez fáj még neki írtózatosan. Így hálálja meg?! Hogy amint lelép a színről, elveszi tőle azt, ami a legfontosabb számára? A fiú tudta jól, és nem is várta el a lánytól, hogy örökké várjon rá, de nem hitte volna, hogy a bátyjával találja meg a boldogságot, és ő miatta lesz vége a saját boldogságának. Azért nem hitte, mert annak ellenére, hogy Damon olyan, amilyen, felmerülhetett volna benne annyi lelkiismeret furdalás, hogy az "öcsém most azért szenved Klaus mellett, mert feláldozta saját magát értem." A fiú ebben hitt. Valahol legbelül ő azt érezte, hogy ennyi emberiség van a bátyjában. Kockáztatta a boldogságát azért, hogy Damon életben maradjon. Feláldozta magát, de ezzel együtt odadobta a lányt a bátyja karmai közé is.
- Stefan, tudom, hogy nagyon nehéz most neked, de el kell fogadnod! Kérlek! - nézett könyörgően a fiúra.
- Hogy tehetted ezt? Hogy tehettétek ezt? - ült le nem messze a lány mellé.
- Még mindig meztelen vagyok... Kimennél?
- Jól tudtátok, tisztában voltatok vele, hogy azért nem vagyok veled, mert nem akartam, hogy a bátyám meghaljon! Akkor meg miért kellett? Miért nem vártatok meg...? - szorította ökölbe kezét.
- Én vártam rád! Hallod?! - nyúlt az arcáért, hogy maga felé fordítsa. - Vártam rád, Stefan. És Damon is. Ne gondold, hogy egy percet nem gondoltunk rád. Kerestünk, próbáltunk minden lehetőséget felvetni, hogy hogyan juttassunk haza. De vagy te nem akartad, vagy mi nem szerveztük meg jól. A sok eredménytelen próbálkozás után feladtam.. Feladtuk. Egy idő után arról is lemondtam, hogy valaha hazajösz. Csak ezután kezdett kialakulni valami köztem és Damon között. De elején volt némi lelkiismeret furdalásom, mert valahol még reménykedtem abba, hogy visszajösz. De nem jöttél...
- Mindig is éreztél iránta valamit, igaz? Egy olyan szerelmet, amilyen a miénk volt, nem lehet egy kezdetleges, érzelem nélküli kapcsolatba fojtani. Érezned kellett már valamit...
- ...... - egy pillanatig habozott a lány, és csöndben ült. - Igen, éreztem, de ezt miattad elnyomtam magamban, mert nem hittem, hogy komoly, és valaha is jelentősége lesz.
- Remek! Legalább most már az is kiderült, hogy amikor még velem voltál, már akkor is lehet Damonre gondoltál, mikor épp szeretkeztünk, és pont így feküdtél mellettem... Végülis... Ne várjunk az igazságokkal! Jobb, ha most elmondjuk őket.
- Szerettelek, Stefan! - kiabált rá a fiúra. - Hagyd abba! Elég legyen, oké? Szeretnék felöltözni végre. Menj ki! - mutatott határozottan az ajtó felé.
- Csak utoljára hadd lássalak! - közelített a lány felé.
- Mi?! Stefan, hagyj békén! Menj ki, hallottad?! - tolta feljebb magát a lány az ágyon, ahogy csak tudta, erősen magához szorítva a takarót.
- Ennyit csak megérdemlek, nem? Vagy már ennyire szerencsétlennek tartasz? - közelített még jobban a lány felé, majd erősen vállánál megragadva magához húzta.
- Engedj el! Kérlek, Stefan! Térj észhez! Engedj! - kiabált Elena.
- Annyira szeretlek, Elena. És nem tudok élni azzal a tudattal, hogy ezentúl csak a bátyám érint majd téged.. - nyúlt a lány, és a magához szorított takaró felé, de egy pillanat alatt vissza is húzódott, majd a fejéhez kapta mindkét kezét.
- Ááááá! Áhhh!! Elééég!
Elena az ajtó felé kapta a tekintetét, és Bonnie-t látta meg az ajtóban. Ismeretlen nyelven mondott valamit Stefanra, ezzel megmentve a lányt.
- Jól vagy, Elena? - szaladt oda.
- Bonnie! - ölelte át szorosan. - Olyan jó, hogy itt vagy.
- Elééég! Ááááááá! - görnyedt össze a padlón.
- Elég, Bonnie. Hagyd. - szólt rá barátnőjére, majd az ezután leállította.
Stefan nem szólalt meg. Eszméletlenül feküdt a padlón, orrából vér folyt. És lélegzetét se lehetett hallani....
- Bonnie! Nem lélegzik! - szólalt meg a lány kétségbeesetten.
- Megnézem, te addig öltözz fel.
A lány gyorsan kiugrott az ágyból, felkapott magára egy köntöst, és vissza sietett a barátnőjéhez.
- Mi van vele?
Válasz nem jött.
- Bonnie!
- Elena, várj egy kicsit! - guggolt vámpír mellett, és becsukta szemeit.
A boszorkánynak kipattantak a szemei, és elfehéredett arccal nézett fel Elenára.
- Mi van, Bonnie...? - kérdezte halkan.
- Mágiát raktak rá. Egy átkot. Egy nagyon erős átkot. Csak kevés boszorkány képes erre a mágiára. Vámpíroknak szánták, hogy az érzéseket, amiket a vámpírság elnyomott bennük, amiket kitudtak kapcsolni bármikor, ha úgy akarták, erőteljesebben kihozzák belőlük azokat. Csak a negatív érzelmeket erősítette fel, mert sok ember azért vált vámpírrá, hogy a rossz érzéseket, a fájdalmat kiölje magából, hogy ne érezze többé őket. Hogy semmit ne érezzen, hogy ne kelljen szenvednie semmiért. Semlegessé tegye számára azt ami eddig fontos volt neki, és érdekelte.  Ezért a negatív érzésekből több volt, mint pozitív. Így is rátudtak találni a vámpírokra. Erőszakosak lesznek, durvák, ingerültek, dühösek. Bármire képesek lesznek, mert nem tudják kontrolállni az érzéseiket, nem tudják leállítani, kikapcsolni őket. Akik addig nem ittak embervért, azt is kihozza belőlük. Képesek lesznek bárkit bántani... Akár a családjukat, a.... szerelmüket... Nem volt nehéz rájönni, hogy ki vámpír, és ki nem az. Ez megkönnyítette azoknak a dolgát, akik vámpírokra vadásztak, és kiakarták irtani őket. Ez elől egy vámpír sem tudott menekülni, mert ilyenkor csak az elme negyede marad tiszta, a többi pedig elmélyül. Bemocskolódik. Nem tud tisztán gondolkodni, csak a negatív érzelmek irányítják tetteiket.
- Ki tehette ezt vele...?
- Nem tudom, de aki ezt tette, valami nagyon nyomós oka lehetett rá....
- De miért pont ezt az átkot?  Csak minimális többségű ember tud arról, hogy Stefanék vámpírok, és hogy vámpírok léteznek. Valaki még tud erről, aki vámpírokra vadászik? Aki felakarja fedni a kilétüket?
- Nem, Elena. Aki ezt tette, annak nem az volt a célja, hogy felfedje a vámpír kilétét... Megakarta ölni.
- Miről beszélsz, Bonnie...?!
- A mágia lényege, hogy a vámpír ezzel együtt meg is haljon. Az érzések amik felerősödtek, belül elkezdik szétégetni a testét, lassacskán lebontani mindent. Mivel azokat, amiket eddig kikapcsolt, oka volt rá, mert nem akarta őket érezni, nem akarta, hogy fájjon neki. Ezáltal ezek az érzések viszik majd a halálba. Amiktől megakart volna szabadulni, újra megjelennek, csak erősebben, fájdalmasabban, és annyira elviselhetetlen lesz, hogy a teste nem fogja bírni, és összeomlik. Ha ez a folyamat elindult, fokozatosan az elme leáll, kikapcsol. Jobban szenved ettől egy vámpír, mint ha vérbénával égetnék össze. Azért, mert ezeket az érzéseket nem hiába akarta eltűnteni..... A lelki sorvadás mindennél fájdalmasabb...
- Neem! Az nem lehet... - esett össze Elena. - Akkor csinálj valamit, Bonnie! Valamit tenned kell! - kezdett hisztérikus rohamába.
- Azon vagyok, Elena! Gondolkozom! A nagyi régebben mesélt erről. Rengeteg mindent mesélt, szinte mindennap, de voltak történetek amiket nem fejezett be, és ez közéjük tartozott....Kell lennie egy könyvnek, vagy egy kristálynak, vagy valaminek....- állt fel a vámpír mellől, majd idegesen elkezdett járkálni fel-alá. - Kell találnom valamit mielőtt....
- Mielőtt? - kérdezte a lány óvatos hanggal.
- Mielőtt felébred. Mert, ha felébred, elindul minden. És nem tudom, hogy hogyan állíthatom le.

XIII. fejezet Az eggyé válás

Elena azonnal reagált a férfi érintésére. Hevesen túrt Damon hajába, és ahogy a csók egyre érzékibb lett, úgy gyorsult a szívverésük is. Bármit meg nem szakítva, apró léptekkel mentek egyre közelebb az ágyhoz. Mikor oda értek, kiválva a szenvedélyes csókból néztek egymás vágytól égő szemeibe. Nem kellettek ide szavak, vagy bármi más, itt és most csak a tettek és az érintések, érzelmek uralkodtak kettejük felett. A férfi két ujjával gyengéden végig simította a lány arcát, míg erre a finom érintésre Elena csak behunyta szemét, és élvezte ezt a pillanatot. Damon keze a lány derekára tévedt, ezzel magához húzva, betöltve egymás között a maradék kicsi távolságot is. A lány átkarolta a férfi nyakát, belenézett a megbabonázó szempárba, és észre sem véve, de már ajkai a másikét simogatták. Olyan mohón, és kiéhezetten csókolták egymást az ajkak, hogy olykor-olykor, mikor a csók abba maradt némi levegővételért, mindkettejük zihálásából csak a forró sóhaj vált érezhetővé, amitől végig szaladt rajtuk a meleg bizsergés. Nem járt semmi más a fejükben. Hogy is járhatott volna? Már mióta csak erre a pillanatra, csak egymásra vágytak. Hogy kötetlenül, és bűntudat nélkül érinthessék meg egymást. Elena egy gyors mozdulattal lekapta a férfiról a pólót, majd az egy nem hallható hanggal a földre hullott maguk mellett. A lány tekintete végig siklott a másik ellenállhatatlan testén. Az izmoktól, amik a kielégületlenségtől voltak megfeszülve. Elena kezei automatikusan Damon felsőtestére tapadtak, és ahogy érezve a férfi forró, puha bőrét, csak még hevesebben csókolta a másikat. Damon egy pillanat alatt leszedte a felsőt a lányról, és elhajítva azt, Elena nyakához vette az irányt, és ott halmozta el csókokkal.  A lánynak olyan jól esett a férfi minden érintése, hogy néha-néha kisebb-nagyobb nyögések hagyták el a száját. Damon az ágy felé vezette Elenát. Amik épp az ágyon útban voltak, a férfi egy lökéssel leseperte azokat, majd óvatosan a lány fölé magasodott, és szóra nyílt a szája, de hirtelen Elena ujja pihent a férfi ajkain. " Most ne beszéljünk. Nincs szükség rá." - mondta a lány kábán, kisebb sóhajokkal megszakítva. - Damon nem is szólalt meg, csak gyönyörrel fürkészte a lány idomait. Volt már együtt a lánnyal anno még, amikor Stefan már jó ideje távol volt, így teljesen tisztán nem emlékezett a lány gyönyörű testére. A szemei Elena szemétől folyamatosan lefelé haladt, majd vissza. Mikor eszét visszanyerte, nyomott egy lágy puszit az orrára, majd tovább haladva a lány hasa felé csókolgatta őt. Csókjai oly puhák, érzelmesek, szenvedélyesek voltak, hogy Elena nem tudta hova markoljon a csodálatos érzéstől, így hát csak kisebb, de szaporább sóhajokat, valamikor már zihálást hagyott maga után, amire a férfi halványan elmosolyodott. Boldog volt, hogy örömöt tud okozni a lánynak, és hogy érzi, Elena érzelmei valósak és igazak. Érezte, hogy ez nem csak a fizikai vonzalomról, egymás teste iránti vágyról szól, hanem tényleg szereti a férfit, épp ezért tudta büszkén és boldogan azt mondani magában, hogy ez Szeretkezés.

A lány teste olyan tűzforró volt, hogy hozhattak volna ide bármilyen hideg dolgot, nem tudta volna lehűteni. Akárhányszor a férfi hozzáért, annál jobban perzselődött a bőre. Akkora szenvedélyt, és vágyakozást érzett, amilyet még soha életében. Kívánta Damont. Nagyon is. Olyannyira, hogy se perc alatt kiszakította nadrágjából az övet, és ebből a férfi természetesen értett, és segített neki egy pillanat alatt levarázsolni a nadrágot. Így Damon a lányról is lekívánkozta a hasonló ruhadarabot. A vámpír csípőjét szorosan a lányéhoz nyomva, mindkettejükből egy elégedett nyögés hangzott el. Tudták a másikról, hogy nem sok kell a varázshoz, amire már mióta áhítoznak, de nem akarták elsietni. Ha már ilyen sokat vártak rá, akkor élvezzék is ki minden egyes percét. A férfi finoman a lány háta mögé nyúlva kikapcsolta a másik melltartóját, így Elena nőiességét kezdte boldogítani. Elenán gerincén egymás, és egymás után szaladtak végig a gyönyörhullámok. Hatalmas boldogságot és örömöt érzett. Elfelejtette minden gondját-baját. Elfelejtetett vele mindent. Damonban is tomboltak már a hormonok, nem is kicsit, de először is a lányt helyezte előtérbe. Már csak két ruhadarab választotta el a teljes kielégültséghez vezető utat, amik a legkényesebb területüket takarták. Damon Elena nőiességéről, újra az ajkaihoz vette az utat, majd vadul kezdte csókolni a másikat. A lány csípője hol felemelkedett az izgalomtól, de a férfi lassan visszanyomta. Egyik kezét Elena tenyerébe temette, a másik, szabadon hagyott kezével pedig lehúzta a lányról az utolsó fehérneműjét. A lány tudta, hogy percek, másodpercek választják el őt a mennyországtól, ezért szívverése alig, ha nem ugrott ki a mellkasából. Damon apránként haladt Elena legkényesebb területéhez, és mikor odaért, finoman izgatni kezdte azt. A lány erre hangosan felnyögött. Ahogy a férfi gyorsított, vagy lassított tempóján, úgy változtak a lány nyögési mértékei is. Damon férfiassága is megmozdult erre, mert lassan már ő sem bírt magával. Rettenetesen akarta a lányt, kívánta minden porcikája, ezért abba hagyta Elena ingerlését, és ő is megszabadult a legutolsó elválasztási útvonaltól. Lassan reggelre járt, így látták egymás szikrázóan csillogó szemeit. Egymásra néztek, és tudták, hogy itt az idő. Vágynak rá, de nagyon, és alig várják már, hogy megtörténjen. Így hát a férfi behatolt a lányba, és erre egyszerre szaladt ki szájukon a kielégült nyögés. Elena a férfi nyakánál fogva magához húzta több, és több csókért. Damon lassított tempóval kezdett, de érezte magán, és a lányon is, hogy egy hajszál kell a beteljesüléshez. A férfi még jobban a lányhoz tolta csípőjét, emiatt erőteljesebb nyögés fakadt ki mindkét torkán. Elena Damon ajkairól letért a nyakához, és föl-le járkált a kulcscsont és az áll között. A férfi tudomást sem véve elkezdett gyorsítani a tempón, majd még gyorsabbra, amire a másik zihálásának halmai jöttek felszínre. És pár másodperc elteltével, ezzel megtörtént a beteljesülés. A most már nem kielégületlen vágy, hanem a kielégült vágy és gyönyör. Kártyavárként omlott össze Damon a lány ellazult teste felett, majd lecsúszott Elena mellé, egyik kezével átölelve a másikat. A lány a férfi mellkasára hajtotta fejét, majd egy puszit adott arra. Felnézett a vámpírra, és azt mondta: " Szeretlek, Damon." - Erre a férfi elégedetten elmosolyodott, majd azt válaszolta: " Én már mióta ugyanezt érzem." És ezen a napon váltak eggyé, ezen a napon váltak igazán szabaddá, ezen a napon kezdődik a közös, bűntudat nélküli életük.

XII. fejezet A befejezetlen ügy folytatása

Elenának minden testrésze a rémülettől volt megfeszülve. Ahogy a három férfi között kapkodta tekintetét, lassan már beleszédült. Bizonytalan volt önmagában, mert nem elég, hogy saját magát veti meg, de még arra sem lenne képes, hogy akár Stefan szemeibe nézzen. Járt folyamatosan az agya, hogy mit csináljon ebben a helyzetben, mit mondjon, hogy senkit ne bántson meg. De gondolatmenete közben felmerült benne a kérdés: Hogy jön ide Klaus a képbe?

- Miért veszekedtek? - kérdezte halk, óvatos hanggal.

- Jelenleg rajtad, Elena... - vágta rá dühösen Stefan.

-...Mind hármotok?! - lepődött meg.

- Bármilyen meglepő, tulajdonképpen igen.

- Nem igazán értem... Klaus ehhez, hogy kapcsolódik?

- Úgy, hogy a mi drágalátos hibrid barátunk azért jött ide, hogy megszerezzen téged. Tudta, hogy ha meglátsz egy másik lánnyal, akkor kiborulsz, és kimutatod a féltékenységed, így ezáltal elmondod majd Stefannak az igazat. Őt így állította félre egy kis időre. Engem pedig megigézett. Röviden ennyi az esti mese, vagy mondhatjuk reggeli mesének is lassan.

- Hogy mit csináltál?! - kelt ki magából nyomban a lány, majd dühösen Klaushoz fordult.

- Mentségemre szól, hogy ezt csak érted tettem. Kettőnkért.

- Mi az, hogy kettőnkért?! Nincs olyan, hogy "mi", vagy "ketten".

- Azt hittem, hogy ma este jól érezted magad. Olyan más voltál... Nem voltál gyűlölködő velem szemben.

- Persze, hogy nem, mert tudni akartam, hogy mire készülsz. Mondtad, hogy oka van annak, hogy itt vagy. Hát ezt akartam kideríteni. Ami hozzád kapcsolódik az csak is rossz lehet, Klaus. Nem változott semmi bennem, a kedvességem csak megtévesztésként szerepelt. Ugyanolyan utálat, megvetés, ellenszenv van irántad, ami eddig bennem volt. Tiszta szívből gyűlöllek azért, mert elvetted tőlem azt, akit nagyon szerettem. A szemem láttára ölted meg. - ment közelebb a hibridhez, és az arcába kezdte üvölteni. - Azt hitted, hogy ennyi idő alatt megváltoznak az érzéseim irántad? Azt hitted elfelejtem azokat a perceket, amikor kiszívtad belőlem az utolsó cseppnyi vért is? Komolyan azt gondoltad, hogy egy vacsorával, és pár álszent mosollyal leveszel a lábamról, és minden el van intézve? Ki kell, hogy ábrándítsalak, de ez nagyon nem így van. És jobb, ha tudod... - emelte fel figyelmeztetőül mutató ujját. - Sem ma, sem holnap, sem semmikor nem fogom ezeket neked megbocsájtani! Soha nem fogsz megváltozni a szememben, Klaus.

Stefan és Damon ámulattal hallgatták végig a lányt. Teljesen meglepődtek, mert nagyon régen nem látták ilyen ingerültnek, és ennyire kivetkőzve magából. A gyűlölet, amit a hibrid iránt érzett, erősebb volt, mint azt hitték. Minden egyes szónak, a benne lévő betűknek, olyan mértékű súlya volt, hogy ahogy kimondta őket, úgy dobta neki Klausnak, hogy rendesen fájdalmat okozva ütötte meg őt. Klausnak kifürkészhetetlen volt a tekintete. Próbálta leplezni még a legapróbb érzelmet is. Sikerült neki, mert akárhogy próbálták a Salvatore testvérek megfejteni, nem tudták. Olyan komolyan, feszesen állt a lány előtt, hogy még a kemény szavak ellenére is érzelemmentes maradt. De ezeknek a kemény szavaknak már nagyon régi szaga volt, mert már azóta léteznek, amióta Klaus megkeserítette életének akkori szakaszát, és Elenából már nagyon kikívánkoztak. - Szállj le rólam, és hagyj minket békén! Szerintem már elég szenvedést hoztál ránk, ne akarj többet! - fejezte be lágy hangon, de amit éreztetni akart, az érezhető volt mindenki számára.

- Belül éreztem, hogy viselkedésed egy újabb állarc, csak most nem Stefannal, hanem velem szemben. Csak tudod, rég reménykedtem már valami olyan után, amire tényleg vágytam. És azt gondoltam, miért ne? Miért ne reménykedjek annak ellenére, hogy legbelül tudom, hogy semmi értelme? Tudod, mit válaszoltam magamnak? - nézett mélyen a lány szemeibe. - Hogy ezért a lányért megéri.

- Jajjj, istenem... Valaki hozzon egy hányózacskót! - csukta be Damon szemét, majd az undortól eltorzult arcát emelte a plafon felé. - Nem hallottad, hogy mit mondott neked? - tett egy-két közelebbi lépést Klaus felé, majd fenyegető, szúrós tekintetét mélyesztette bele a másikéba. - Ha nem értetted volna, akkor elmondom tisztán, artikuláltan és érthetőbben. - lépett még eggyel közelebb. - Húzz...el...innen! - darabolta szét a mondatot.

- Nem te mondod meg, hogy mikor, mit és mit tegyek, rendben? - válaszolt ugyanolyan szúrós tekintettel a hibrid, és vágott egy gúnyos mosolyt. 

- Most pedig így lesz. Csak neked teszünk ezzel szívességet. Nem hiszem, hogy szívesen maradnál egy olyan helyen, ahol mindenki gyűlöl téged, nincs igazam? - tette keresztbe kezét mellkasa előtt Stefan, és higgadtan lépett a bátyja mellé.

- Lehet, hogy igazatok van.. De mielőtt elmennék... - hirtelen elővett zsebéből egy kést, és Damon oldalába szúrta, majd oda hajolt Elena füléhez.

- Nem megyek el nélküled. - suttogta, és ezután kiviharzott a Salvatore házból.

- Damon!? Jól vagy?! - térdelt le a földön fekvő, összegörnyedt férfihoz.

- Persszz..e, jól vagyok. - majd kirántotta magából a kést. - Egy kés még szerencsére nem okozza a halálomat.

- Biztos jól vagy? - érdeklődött Stefan.

- Mi van, azért annyira még nem utálsz, hogy ne érdekeljek?

- Annyira még nem.. - vágott egy halvány mosolyt, és ezzel kezét segítségül a bátyja felé nyújtva segítette fel a földről.

- Kösz, tesó.

- Mit mondott neked? - fordult Elenához Stefan.

- Azt, hogy nem megy el nélkülem...

- Akkor jó sokáig fog itt maradni... - tette hozzá megjegyzését Damon. - Úgyhogy ki kell nyírjuk! Ősi ügy ez már, szó szerint. Már mióta a tőrrel együtt akartuk látni. Itt az ideje, hogy benne is díszelegjen! 

- Ami igaz, az igaz, de ameddig nem jön vissza, nem keressük. Nem futunk a baj után, úgy is jön az magától.

- Egyetértek. Nekem elegem van az örökké tartó viszályokból. Azt hittem már végleg vége....

- Egyszer vége lesz, megígérem! - fogta meg egyik kezét Stefan, majd rátette az övét.

- Tényleg muszáj előttem flörtölnöd a barátnőmmel?! - tárta szét karjait hitetlenül.

- Nincs baj, Damon. Nyugi már. - rántotta ki kezét a másikéból.

- Elmegyek lefeküdni... Reggelire csak 2 személyre terítsetek, mert nem akarlak titeket zavarni...

- Most komolyan ezt csinálod?! - kiáltott a lépcsőhöz induló férfi után.

- Én elmegyek a házatokhoz, Elena.. Megnézem mi a helyzet ott, mert az is lehetséges, hogy oda megy. Nehogy Jeremy-nek baja legyen.

- Ez jó ötlet, köszönöm, mert Bonnie is ott van.

- Igen, Stefan. Ez remek ötlet. Én hősöm! Ugorj már a nyakába! - figurázta ki cinikusan.

- Azt hiszem itt most én zavarok, nem pedig te a reggelinél.. Megyek. - majd Stefan minél gyorsabb léptekkel elhagyta a házat.

- Esküszöm hihetetlen vagy. Muszáj ezt csinálnod?! - ment a férfi felé.

- Fáradt vagyok. Lefekszem.. - indult felfelé.

- Könnyű ezt mondani, igaz? - ment Damon után. - Nem lenne egyszerűbb megbeszélni?

- Nem. - csukta be az szoba ajtaját.

- Most már ott tartunk, hogy rám csukod az ajtót?! - nyitott be mit sem érdekelve.

- Hát nagyon úgy látszik...

- Elmondanád, hogy konkrétan mi bajod van? - csapta be maga mögött az ajtót, és megállt előtte.

- Csak úgy annyi, hogy az öcsém előttem flörtölt veled, és te semmit nem reagáltál. Azt se láttam, hogy téged ez egy kicsit is zavart, és azt sem, hogy nem zavart. Az idegesít, hogy semmit nem láttam rajtad. Ezzel engem nézett semmibe! Ezzel engem alázott meg! Veled együtt.

- Mi?! Ez hülyeség. Megbolondultál?

- Igen, Elena. Te. Te bolondítottál meg. - ment a lányhoz olyan közel, amilyen közel csak tudott. Kettőjük közt pár milliméter lehetett. Ahogy a lány elmerült az azúrkék szempárban, egyre hevesebben kezdett el verni a szíve. Már nem érzett dühöt, vagy felháborodottságot. A színtiszta nyugalmat, és a melegséget érezte minden egyes testrészében.

- Azt hiszed, hogy egy kicsit még úgy is érdekel Stefan? - kérdezte puha hangon a lány.

- Nem tudom, hogy mit higgyek... - válaszolta bizonytalanul.

- Elmondtam neki, hogy szeretlek, és hogy veled akarok lenni. Elmondtam neki mindent ami eddig nyomta mindkettőnk szívét, és te ennek ellenére is kételkedsz az érzéseimben? - búgta a férfi ajkai közé, miközben mélyen a kék szempárba kötötte le pillantását.

- Most már semmi kétely nincs bennem. - majd tarkójánál fogva még közelebb húzta magához, és vágytól izzó ajkait szenvedélyesen a lány duzzadt ajkaira tapasztotta.

XI. fejezet A hármas "csoport"

Az ajtóban álló személy dühös, vörösen izzó szemekkel nézett Klausra. De valami különös is volt benne...a.halvány nyugalom is áradt belőle. Mintha, tudta volna, hogy ez biztosan be fog következni, és nem érte váratlanul. Mintha csak ölbe tett kézzel ült volna, és erre a pillanatra fájt volna a foga, és ördögi mosollyal az arcán néz szembe a folytatással.....

- Milyen jó újra látni téged.... Főleg, hogy egy ilyen kedves úr nyitja ki nekem a Saját házam ajtaját... Ez olyan megnyugtató érzés.... - gúnyolódott Damon.

- Tudtam, hogy eljössz.

- Tényleg? Hát én is... - lökte finoman arrébb Klaust, majd a ital bár felé vezető úton indult el. - Azt hitted, hogy, mert te egy ősi vámpír vagy, az ósdi igézéseddel félreállíthatsz? - csavarta le a whisky-s üveg tetejét. - Csalódtam benned.... Hogy őszinte legyek, nagyra tartottalak, sokszor még bevallom, talán egy kicsit féltem is tőled, de most már a szememben nem vagy több, mint egy átlagos vámpírnál, vérfarkasnál, vagy akármi is vagy. Még egy igézést sem tudsz normálisan megcsinálni? - ócsárolta a hibridet.

- Ha-ha-ha! - nevette el magát halkan, majd egy széles vigyort varázsolt az arcára. - Damon, hiába próbálsz kihozni a sodromból, nem fog sikerülni. - közölte Klaus teljes higgadtsággal a hangjában. - Igen, most tényleg hibáztam, de hogy nem hatott az igézés, arról nem csak én tehetek.... Te magad is. Gondolom erősen küzdöttél ellene, és egyedül, csak is Elenára tudtál gondolni. A nagy, mérhetetlenül nagy szerelem. Stefannak biztos fájhatott, amikor Elena elmondta neki az igazságot....

- Hogy mit csinált?! - kortyolt volna bele a poharába, de a meglepődöttségtől elhúzta a szája elől a poharat.

- Jaaa, tényleg... Részben azért csak sikerült valamit elérnem... Elena elmondta neki, hogy téged szeret, és hogy veled akar lenni... És, hogy amíg távol volt Stefan, kialakult a románcotok.

- Direkt így tervezted, mi? Lekoptatni a "nagy havert", félreállítani a legnagyobb akadályt.... Miért is nem lepődök meg? - vitte fel a végén a hangsúlyt.

- Attól még, hogy akadály vagy, ne hidd azt, hogy ezt nem tudom lerombolni...

- Háát...én gyakorolnék a helyedben... Már az igézés sem nagyon megy, még a "rombolás"... Nem vagy jó formában. - húzta félre szája szélét.

- Na, ide figyelj! - termett hirtelen előtte, majd megragadta a nyakát, és erősen kezdte szorítani. - Elég a szórakozásból, mert valakinek megígértem, hogy senkit nem fogok bántani, úgyhogy légy olyan kedves, és ne nehezítsd meg a dolgom...

- Ohh.....mi...lyen kedve..s - préselte ki szavait amennyire tudta. - majd ezután elengedte Damont.

- Nem félsz, hogy újra megigézlek? És, hogy akkor már végleg rajtad marad az igézés? - tette fel kérdéseit Klaus.

- Nem igazán... - vont vállat az idősebbik Salvatore.

- A bátor, érzelemmentes, erős szívű Damon...

- Hát igen, ez lennék én. - vágta rá büszkén.

- Egy hatalmas gyenge ponttal, ami Elena...

- Honnan tudtad meg, hogy Elenával mi van köztünk? Mert ahhoz, hogy Stefant eltüntesd, ezt tudnod kellett...

- Nem volt nehéz kitalálni... Azt hiszed tényleg távol voltam Mystic Falls-tól? Dehogy is.. Végig figyeltelek titeket, Stefant, mindenkit. Sok huncut pillanatot csíptem el... -vigyorodott el.

- Igen, nem tévedtem... Ugyanakkora pöcs maradtál.. Nem is tudom, hogy Stefan miért hitte azt, hogy ti, meg a barátság... Ez nekem már az elején nagyon bűzlött. - kortyolt bele poharába, majd mikor lenyelte azt, elégedetten sóhajtott egy nagyot.

- És most mi lesz, Damon? Leülünk a kanapéra, és végig csevegjük az éjszakát, ameddig fel nem kell Csipkerózsika? - tette keresztbe kezét mellkasa előtt.

- Ne szarakodj velem, mert nem vagyok jó kedvemben! - nézett fenyegető tekintettel a hibridre.

- Miért? Talán nem tetszik, hogy a barátnődre vetettem szemet?

- Hmm.... ha jobban meggondolom..... Igen, valamiért nagyon nem tetszik. - válaszolt nagy mértékű ellenszenvvel a hangjában.

A csipkelődés közben egy újabb "vendég" érkezett egy halk, de azért hallható ajtó csukódással. A léptek tisztán érzékelhetőek voltak, és a vendég csatlakozott is a nappaliban lévőkhöz.

- Na, mi van itt? Kupaktanács? - lépett be a nappaliba Stefan.

- De jó, öcsikém! Szerintem ezt a sztorit neked is hallanod kéne... - köszöntötte lelkesen Damon.

- Ne fáradj! Nem vagyok vak... Láttam, hogy Klaus nyomult Elenára... Ezt még az is észreveszi, aki teljesen hülye. A vámpírhallásom még mindig meg van, úgyhogy amiről eddig itt beszélgettetek, végig hallottam... Tudod, Klaus egy baj van, hogy te voltál az, aki bevette ezt a színjátékot. Hogy én a legnagyobb barátomnak hiszlek... Voltak percek, mikor elhittem. Bevallom. Voltak időszakok, mikor reméltem, hogy tényleg megváltoztál, és a barátom vagy. Olykor ebben még biztos is voltam, mert már annyira bebeszéltem magamnak. De aki régen olyan volt amilyen, az ennyi idő alatt nem tud megváltozni, de ha lenne rá 10-15 éved, te akkor sem tudnál, mert képtelen vagy rá. Te ilyennek születtél... Van ilyen. - foglalt helyet az egyik fotelben a mondandója közepe fele. - Egy dolgot viszont nem gondoltam volna... Hogy Elenát akarod majd. Ez most, hogy jött neked? Erre nagyon kíváncsi vagyok.

- Damon már tudja, de akkor neked is elmondom. Nem voltam sehol sem. Végig itt voltam Mystic Falls-ban, és ahogy figyeltem őt, tudtam, hogy kell nekem. Gyönyörű. Fiatal. Kedves. Olyan ártatlan, törékeny és sebezhető... Más szóval Katherine mostani ellentéte. Régebben Katherine is az volt, még a vámpírrá válása előtt... De ő valahogy még is valamiben más.

- Ohh, de megható... Klaus és az érzelmek. Ez elgondolkodtat... - dőlt neki az ital bárnak Damon. - Megvan! - csapta össze tenyerét, majd megdörzsölte őket. - Alakítsunk egy "csoportot", aminek az a neve, hogy " Enyém Elena! Harcolsz, vagy veszítesz!" Vagy, egy valóságshow? Na? Ilyen párválasztós? Tudjátok! - "lelkesedett" a vámpír, de a többiek csak fanyari képpel követték figyelmül. - Viccet félretéve... Ne haragudj, Stef, de ezt most muszáj! - változott át komolyra. - Nem elég egyértelmű nektek ez a dolog? Elena engem szeret. Úgyhogy Klaus menj, és vonyíts tovább egyedül teliholdkor. Vagy mit tudom én, csak ne itt hullajtsd a szőröd.

- Idegességed, csak is a félel.....

- Damon, nem te voltál az véletlenül, aki rányomult a barátnőmre, míg én azért mentem el, hogy megmentsem az életedet?! Nem Klaust kéne elküldeni, hanem először az öcséddel kéne lerendezni ezt, nem? - szakította félbe Klaust Stefan. - Vagy nálad ez így oké? Ha igen, akkor én kérek elnézést, mert rossz úton keresgélek. De, ha nem, akkor mi van, ha én nem akarok lemondani róla? Mi van, ha addig küzdök, ameddig vissza nem szerzem? Damon, szeretem őt!

- Én ezt értem, de Elena érzéseit nem befolyásolhatod. Elhiszed, hogy nem 1000-rel nyomultam rá, mikor még minden erejével azon volt, hogy megtaláljon! Nem így terveztem, oké? Csak mikor már teljesen feladta, reménytelenné vált számára minden, és szüksége volt valakire, én ott voltam. Segítettem neki, és nem az én érdekemet helyeztem előnybe, hanem tényleg azt néztem, hogy neki mi jó, és mire van szüksége. Telt az idő, és megtörtént. Én ezen nem tudok változtatni, és nem csak azért, mert nem tudok, hanem mert nem akarok. Ő engem választott, nem téged.. - nézett Klausra. - És nem téged, Stefan...

- Mi folyik itt?!- jelent meg Elena kétségbeesett arccal, és tudta, hogy ami itt zajlik, amin most veszekednek, annak csak is kizárólag Ő az oka, ő a hunyó minden tekintetben.

X. fejezet Ízletes vacsora

Klaus távozása után a lány vissza vette az eredeti pozícióját, így továbbra is a plafont bámulta. Várta, hogy esetleg Stefan visszajön, és kidobja a szobájából.... Meg is értette volna. Vagy, hogy Damon nyisson be, és közölje, hogy megjött az ép esze. De senki nem jött. Elena egymagában, zavart lelkivilággal és gondolatokkal feküdt az ágyon, és remélte, hogy ezen a szörnyű napon történik végre valami olyan is, aminek örül. Ami felvidítja. Vagy, ami csak egy percre is mosolyt csal az arcára. De ezt is hiába várta. A hosszas, eredménytelen várokozástól szép lassan csukódtak le szemei, majd elaludt. Lehet, hogy még örült is neki, mert perpillanat nem kívánkozik a valóságba...

- Elena! Kész a vacsora! - kezdte kizökkenteni álmából egy halk, férfi hang.

- Csak még 5 perc... - dünnyögte kómásan, majd hirtelen felpattantak a szemei a férfi hang hallatára. - Damon?!
- Nem, nem Damon.
- Hol van Damon?!

- Nem kell aggódni. Egy kis időre elment. - ült le az ágy szélére Klaus.

- Minek? És hova? - túrt bele hajába még mindig kómásan, szinte alig jutottak el a dolgok az agyáig.

- Nem tudom. Gondolom a barátnőjéhez ment. De mondom, nem vagy egyedül. Én nem mentem sehova...

- És Stefan? - kezdett jobban felébredni, majd felült az ágyon.

- Stefan még nem jött haza...

- Azóta?! Ez nem lehet... Meg kell keresni.... Biztos csinált magával valamit.... Te jól ismered, hova mehetett?! - esett pánikba a lány.

- Igen, ismerem. Épp ezért tudom, hogy nem fog hülyeséget csinálni. - vágott a hibrid egy olyan "nyugodj meg" mosolyt.

- Én ebben nem vagyok biztos... - felállt, és elindult az ajtó felé.

- Elena, higgy nekem! Nincsen semmi baja. - termett azonnal a lány előtt.

- Miért vagy ebben olyan biztos? - kérdezte hitetlenül.

- Mert, mint mondtam, ismerem őt. Nagyon is. Most pedig, ha már elkészítettem a vacsorát csak neked, akkor eszünk is belőle? - vigyorodott el.

- Hááát....ehetünk.... Végül is éhes vagyok.

- Fantasztikus. Akkor menjünk is!

Elena nem értette, hogy az állítólagos "Stefan legnagyobb spanja" hogy lehet ilyen nyugodt. Miért olyan biztos benne, hogy nem csinál magában kárt? Tényleg ennyire jobban ismerné, mint Elena? Tényleg akkorát tévedett a lány a fiú megismerésében? Valóban egy olyan fiúval volt, akit igazából nem is nagyon ismert?

- Hmm....ez  finom. Olyan finom, mint amilyennek beállítottad. Már azt hittem, hogy blöfföltél. Nem gondoltam volna, hogy tudsz főzni....

-  Tudok meglepetéseket okozni... - mosolyodott el halványan. - És még sok mindent nem tudsz rólam.

- Igazán? És mik lennének azok? - kérdezte a lány némi kíváncsisággal a szemében.

- Egyenlőre még nem fedem fel őket. - vágott egy titokzatos mosolyt.

- Hát az én részemről rendben van. Ömm... csak egy pillanat. Fel kéne hívnom az öcsémet. Már egy pár napja nem beszéltem vele.. Egy perc, és jövök. - állt fel az asztaltól, majd kiment a mosdóba telefonálni.

- Jeremy?! Otthon vagy?

- Szia, Elena! Igen, itt van Bonnie is. És..filmezünk.

- Nem vagyok kíváncsi a részletekre.... Stefan ott van? Vagy Damon?

- Nem. Miért lennének itt? Nem ott kéne lenniük ahol te vagy?

- Hát gyakorlatilag igen, de nincs itt semelyikük. Klaussal vagyok...

- Kivel?! Klaussal?!

- Ez hosszú történet, majd ha hazamegyek, akkor elmesélem. Vigyázz magadra, Jeremy! Puszilom Bonnie-t. És további jó..... filmezést. Szia! - majd gyorsan lerakta.

Elena nagyon aggódott a Salvatore testvérekért. Damon csak egy hatalmas kérdőjelet hagyott maga után, Stefan meg teljes összeomlással ment el a háztól. Semmi nem tiszta neki, és Klaus sem az. Nagyon nem... A meglepő, figyelmes, kedves viselkedése. A titokzatossága. A nyugtalanító nyugalma. Valahogy nem áll össze a kép a lány fejében, de szeretne már tisztán látni, és szeretné már maga mellett tudni Damont, Stefant pedig biztonságban.

- Már meg is jöttem. - ült le újból az asztalhoz.

- Jöhet a desszert? - csapta össze tenyerét vidáman.

- Abszolút.

- Hozom is. - "hibrid gyorsasággal" elment a desszertért, és már se perc alatt az asztalon volt a gőzölgő sütemény.

- Hűűű..... ennek nagyon jó illata van. Hol tanultál meg főzni?

- Magamtól. Csak gondoltam egyet... " Nekem meg kell tanulni főzni." És neki láttam.

- Perszee. Most tuti blöffölsz.

- Neem. Esküszöm. Pont ezekért a pillanatokért tanultam meg... Hogy örömöm leljem abban, hogy dicsérjék a főztöm, és persze, hogy ízlen annak, akinek főzök..

- Hát nekem ízlik, úgyhogy elérted, amit akarsz. 

- Remélem...

Mikor végeztek a vacsorával, Elena először úgy döntött, hogy két okból megy haza Jeremy-hez. Az egyik, hogy elég furcsa ez a helyzet Klaussal, hogy így édes kettesben.... Kimondottan frusztrált. A másik, hogy hátha még is feltűnik ott Stefan, vagy Damon. A remény még meg volt benne... De egyből másik két okból döntött úgy, hogy mégsem megy sehova. Első ok, hogy Jeremy és Bonnie épp "filmeznek", és nem akart semmit se megzavarni. Második ok, hogy nagy valószínűséggel, jobban átgondolva, ha valamelyik Salvatore előkerül, először nem a lány házához megy, hanem a saját otthonához. Így kénytelen volt továbbra is együtt lenni az ősi vámpírral, de szerencsére aludni még nem kell vele....

- Elmegyek lefeküdni. Jó éjszakát! - felállt az asztaltól, és a lépcső felé vette az irányt, de megtorpant még egy utolsó pár szóra. - Ja... és köszönöm a finom vacsorát. És még valami... Kérhetek tőled egy dolgot?

- Persze. Mondd csak.

- Ha megérkeznének, akkor ébressz fel, rendben? Mindegy, hogy milyen mélyen alszom, de így szerintem még aludni se fogok tudni... De, ha még is elaludnék, és megjönnek, akkor ébressz fel, jó?

- Természetesen. Aludj csak nyugodtan! Reggelre már biztos itthon lesznek.

- Hát...nagyon remélem. Jó éjt... Klaus! - és felindult a lépcsőn.

- Jó éjt!

Klaus szemszöge:

Miután Klaus biztosra vette, hogy Elena bement Damon szobájába, és lehetőleg elaludt, kitűzött célként indult meg a bejárati ajtó felé. Egy halk, de határozott mozdulattal kinyitotta az ajtót, és egy széles, elegendő mosollyal fogadta a küszöbön túl álló személyt.

- Tudtam, hogy kétszer kellett volna megcsinálnom.... Hogy a biztosra menjek. Igen, ez most az én hibám volt... De azért fáradj beljebb! Már számítottam rád.

IX. fejezet Az igazság pillanata

- Jó reggelt! - lépett be Elena a nappaliba.
- Szia! - csókolta meg Stefan a lányt.
- Hol voltál este? Egyáltalán feljöttél mellém?
- Nem. Nem akartalak felébreszteni. Ezért itt aludtam a nappaliba.
- Áhh...értem. Klaus...? Damon? - nézett körbe a lány.
- Klaus még fent van a szobában. Damon pedig elment valahova. - vont vállat.
- Hova ment? - kérdezte meggondolatlanul hirtelen.
- Nem tudom, Elena. De gondolom egyszer visszajön. - mosolyodott el.
- Reggelizünk? - csapta össze tenyerét Elena.
- Én is pont ezt akartam kérdezni. - csatlakozott Klaus a beszélgetéshez.
- Jó reggelt, Klaus! - köszöntötte Stefan.
- Jól aludtál, Elena? - húzott szája szélére egy mosolyt.
Elena nem akarta megemlíteni se Damonnek, se Stefannak a tegnap esti dolgot. Úgy gondolta, hogy egyenlőre megtartja magának, és ő maga fogja kideríteni, hogy mit akarhat Klaus. Nem bízott benne, így nem kockáztathat semmit. Egyszer már meghalt miatta egy szerette, most senki nem fog, mert nem is engedi majd, hogy akár még veszélyben is legyenek még egyszer Klaus miatt.
- Igen. Nagyon jól aludtam. Reggelizhetünk végre? - kapta tekintetét Stefanra.
- Persze.
Stefan készített reggelit, majd mindenki leült az asztalhoz, és csöndben elfogyasztották az ételt. Elena akarata ellenére nem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy Damon nincs itt, és hogy nem tudja hol van. Ezért folyamatosan az ajtót figyelte, lassan már szugerálta a tekintetével, hogy lépjen már be az ajtón. De nem jött.
- Mit csinálunk ma? - kérdezte Stefan.
- Nekem van egy kis dolgom. Nemsokára jövök. - elindult az ajtó felé, majd bezárta maga mögött.
- Én inkább most itthon maradnék. Pihennék egy kicsit. Nem gond? - fogta meg a fiú kezét.
- Megjötteeeem! - lépett be az ajtón Damon, karöltve egy kimondottan csinos hölggyel. A lány szemei akkorákra nyíltak, hogy kevés kellett ahhoz, hogy kiessenek a helyükről. Először a lány azt hitte, hogy a szeme csak káprázik. Becsukta majd kinyitotta, de még mindig ugyanazt látta, amit nem tudott hova tenni.
- Ez meg ki?! - trappolt oda Elena dühösen.
Stefannak is tágra nyíltak a szemei a lány reagálásra. Még soha sem látta Elenát így kiakadni, amikor Damon hazahozott egy másik lányt. Okot sem tudott találni, hogy ez az eset mitől másabb, mint a többi. A lány csak azután vett tudomást arról, hogy mit csinált, hogy elég konkrétan mutatta ki féltékenységét.
- Ööö....mármint, hogy miért hozol idegeneket a lakásba? - rögtönzött a lány.
- Ő az új barátnőm, Elena....
- Tessék?! Mi az, hogy az új barátnőd?! Na, nekem ebből már kezd elegem lenni.
- Jól vagy, Elena? - fogta meg vállánál Stefan.
- Nem. Nem vagyok jól. Már egy ideje nem vagyok jól.
- Nem értem...De gyere, szerintem is pihenj le, jó?!
- Nem akarok lepihenni, Stefan.
- Mi addig felmegyünk az emeletre, oké? Gyere, Natasha.
- Damon! Mit művelsz már megint? Direkt csinálod ezt?
- Nem tudom, hogy miről beszélsz, de ha nem haragszol, akkor mi felmennénk. - és elindultak fel az emeletre.
- Ezt tényleg nem hiszem el. - beszélt magában a lány.
- Elmagyaráznád? - állt a lány elé karba tett kézzel.
- Nem hiszem, hogy ez a legmegfelelőbb pillanat...
- Mire, Elena? És én azt hiszem, hogy ez a legmegfelelőbb pillanat, mert úgy érzem lesz mit mesélned. - torzult a fiú arca fájdalomra.
Elena legbelül tudta, hogy ezt nem pont így kellett volna, de egyszerűen kijött belőle. Annyira tombolt már benne az összes Damon iránti érzése, hogy egy kicsi részének utat kellett adni a külvilág felé, és akkor így már nem feszített annyira belül. Stefannak nem így kellett volna megtudnia az igazságot, de már nem tudja magában tartani. Elena nem ilyen ember. Nem is érti, hogy színészkedhetett ennyi ideig. Hogy játszhatta meg a szerelmét. Szégyellte magát. Olyannyira, hogy egy kis időre zacskót akart húzni a fejére. Így megalázni Stefant, lejáratni saját magát... Rosszabb már nem is lehetne...
- Üljünk le, jó? - indult el el a lány lehajtott fejjel.
- Alig várom...
- Stefan.... Mikor te elmentél, és nem voltál itt... Azalatt Damon és én egymásba szerettünk. Vagyis csak én szerettem bele Damonbe, mert Damon ugye már szerelemes volt belém..Nem tudom, hogy történt, de egyszer csak ezt éreztem. Amikor megtudtuk, hogy hazajössz, teljes káosz volt a fejemben, mert mindenki abban a hitben élt, mindenki abba törődött bele, hogy te már soha nem jösz haza. Nem akartam azzal kezdeni... Nem akartalak azzal várni, hogy a bátyjáddal együtt vagyunk. Nem lettem volna rá képes, mert ettől eltekintve szeretlek, és tisztellek téged. Ezerszer, és ezerszer gondoltam át a fejemben, hogy hogyan csináljam, hogyan mondjam el, de mindig jött valami ami közbe játszott. Olyan boldognak látszódtál, és fájt a szívem, ha arra kellett gondolnom, hogy ezt a boldogságot nekem kell majd összetörni. De már belefáradtam abba, hogy hazudjak. Igen, hazudtam. De csak azért, mert túl gyáva voltam. Féltem mindentől. Féltem attól, hogy ezután elveszítelek. Tudom, hogy ez nagyon önző, de szükségem van rád. A barátságodra. De Damont szeretem, és ne haragudj, hogy csak most tudod meg. Rettenetesen szégyellem magam, mert ilyen mélyre még sosem süllyedtem. Valószínűeg itt a mélypont.
Stefan csak némán hallgatta Elenát. A végén felnézett rá, és a lánynak nem darabokra, catatokra, miszlikre szakadt a szíve és a lelke. A fiút még egyszer sem látta ilyen csalódottnak és összetörtnek. Szemében eleinte nem látta a könnyeket, mert Stefan küdött ellenük, de ezt a fájdalmat nem lehet könnyek nélkül megélni. Az első könnycsepp lassan csúszott végig a fiú arcán. Egy percre sem mozdult meg, csak a lányt bámulta. Elena szörnyen érezte magát, mert nem akart ekkora fájdalmat okozni Stefannak. Pont ezt akarta elkerülni. Ezt nem akarta látni. Ezt a gyötrődött, kínszenves tekintetet. Amiből a könnyek olyan apró kis cseppekben folytak le, mint amilyen apró darabokra törte most a fiú szívét. Megszólalni is félt, mert attól tartott, hogy ha most kinyitja a száját, akkor még többet ront a helyzeten. De szótlanul sem ülhetnek az örökké valóságig.
- Stefan...
- Ne mondj semmit, kérlek!.... Ha elmondod még az elején, nem fájna most így. Biztos fájna, de nem ennyire. Tudod mi fáj a legjobban? Hogy, amikor velem voltál, vagy ha megcsókoltalak, ha átöleltelek, ha azt mondtad "Szeretlek", akkor nem rám gondoltál, hanem Damonre. Mindig rá gondoltál. Minden egyes pillanatban, és én meg azt hittem, hogy a boldogságom ahol véget ért, ott folytatódik. Azt hittem nem változott semmi, és vársz itthon.  Hogy ugyanúgy hallhatom majd azt a szót ami boldoggá tett. Hallottam is, akkor boldog is voltam, de kiderült, hogy az nem is volt őszinte. Azt a szót inkább Damonnek szántad. Azt hiszed nem gondoltam arra a távollétem alatt, hogy esetleg Damonbe szeretsz? Dehogynem. Rengetegszer, de épp ezért voltam olyan boldog, hogy ezek a gondolatok nem váltak valóra, de úgy látszik, hogy ebben is tévedtem. Azt hittem Elena, hogy te ennél őszintébb vagy. És nem lennél képes arra, hogy megjátszd magad előttem. Ráadásul nem akármit játszottál meg, hanem a szerelmedet. Ami még fájdalmasabb. De ne aggódj, nem fogok közétek állni...
- Tudom, hogy most mit érzel, és pont ezért nem akartam elmondani. Pont emiatt titkoltam el előled, mert nem akartam neked fájdalmat okozni.
- De, Elena! Pont ezzel ártottál a legjobban! Ezzel okoztál a legnagyobb fájdalmat. - hajolt közelebb a lányhoz.
- Sajnálom, Stefan...! - hullt ki a lány szeméből is egy könnycsepp. A szégyen könnye volt...
- Most egy kicsit elmegyek. Kiszellőztetem a fejemet. - állt fel a kanapéról, és gyors léptekkel indult az ajtó felé.
- Stefan, ne me....
- Ne akarj megállítani, légyszíves. És ne is gyere utánam... - és becsapta maga után az ajtót.
Elena letörve ült vissza a kanapéra. Azt kívánta, hogy bárcsak eltűnhetne most erről a világról. Hogy senki ne lássa, de hiába kívánja ezt, tudja, hogy úgysem teljesül.. A lány csak ült, és nézett ki előre a fejéből. Mást nagyon ebben a helyzetben nem tudott volna..
- Holnap találkozunk. Majd este hívlak. - kísérte ki Damon..Natashát.
Elena így is rossz kedvében volt, és ez a nap elcseszettebb nem is lehetne számára, így nem gondolkozott azon, hogy erre mit mondjon..
- Elárulnád mit csinálsz?! - ment oda a vámpírhoz, miután az becsukta a "barátnője" után a bejárati ajtót.
- Kikísértem a barátnőmet... Mi ebben olyan abszurd? - húzta össze szemöldökét.
- Damon! Elmondtam Stefannak, hogy mi van velünk. Hogy együtt vagyunk. Most már nem kell titkolóznunk.
- Elena, hogy lehetnék veled, amikor Natashával vagyok? Tudom, hogy jóképű vagyok, és a nők nem tudnak nekem ellen állni, de azért egyszerre csak egy csajom van. - vigyorodott el.
- Te ugye most csak viccelsz? Már megint mi ez az egész?! Felfogtad, amit mondtam?! Elmondtam Stefannak az igazat!
- Én nem tudom, hogy mi ez az egész. Én Natashával vagyok. Úgyhogy nem tudom miért mondtad azt Stefannak, hogy te és én... Na az már abszurd lenne..
- Damon? Te jól vagy?! Eljutott az agyadig, hogy mit csináltam?!
- Én nagyon jól vagyok, Elena. De én Natashával vagyok.
- Már vagy ezerszer elmondtad, hogy Natashával vagy, nem kell elmondanod minden mondatodban. Ha vissza nyerted az ép eszedet is, akkor szólj, mert fogalmam sincs, hogy megint mi bajod van....
Elena kérdésekkel telve ment fel az emeletre. Kezdett nála betelni a pohár. Már megint mi értelme van ennek? Végre elmondta Stefannak az igazat. Szerintem a férfi fel sem fogta, hogy ez mekkora előrelépés. De még a meglepődés, vagy az öröm jelét se látta raja. Mintha nem is érdekelte volna....Tegnap még majdnem csókolóztak, csak Klaus megzavarta őket, ma meg új barátnője van? Elena nem tudta mit gondoljon, hogy mi miatt lehet megint ilyen Damon, de a mai naptól mást nem is nagyon várhatna...
Elena bement az egyik szobába, épp amelyik a legközelebb volt... Amiről rögtön kiderült, hogy kié, mikor belépett. Stefané volt az. De tulajdonképpen most nem zavarta. Csak nem dobja ki a szobából.... Gondterhelten elterült az ágyon, és csak a plafont bámulta. Olyan erősen koncentrált a plafonra, hogy csak kis idő elteltével figyelt fel az ajtókopogásra. Gyorsan felpattant az ágyról.
- Igen? Gyere.
- Zavarok? - dugta be a résen fejét Klaus.
- Igen. Most nincs kedvem beszélgetni... Vagyis hozzád nincs kedvem..
- Csak érdeklődni akartam, hogy hol van Stefan...
- Stefan.... elment egy kicsit. De nemsokára visszajön...
- Ez jó hír. Ennek örülük.. Köszönöm, Elena! Elnézést a zavarásért. - majd visszacsukta az ajtót.
Klaus szemszöge:
- Úgy látszik minden úgy működött, ahogy terveztem. - vigyorodott egy magában.

VIII. fejezet Az érkezés alapja

Elena már a hang alapján felismerte Klaus-t. Tudta, hogy ki birtokolja ezt a hangot, és ettől átrázta a hideg, mert nem éppen kellemes emlékei vannak róla. Igaz, hogy elengedte Stefant, és hagyta, hogy hazajöjjön, de a lányban ugyanolyan frissen megvannak a szörnyű emlékek, akármilyen régen történtek. Nem tudta, hogy ha Klaus belép azon az ajtón, mire gondoljon, mikre számítson. Jól tették-e, hogy beengedték azt, aki nemrég még a legnagyobb rémálma volt mindenkinek. Nem beszélve arról, hogy emellett még a legnagyobb ellenségük is. Hogy ezzel a lépéssel, döntéssel mit  fognak elindítani, azt még semelyikük se tudta.

- Mit keresel itt? - kérdezte megdöbbenve Damon.

- Kérdezd az öcsédet. - nézett a mögötte álló Stefanra.

- Te hoztad őt ide?! - förmedt rá.

- Hááát... nagyon úgy látszik. - vigyorodott el.

- Remek. Fantasztikus. - csapta össze tenyerét az idősebbik Salvatore.

- Biztos, hogy ez jó ötlet, Stefan? - lépett Damon mellé Elena, és bizonytalan tekintettel nézett a fiúra.

- Ne aggódjatok! Bízz bennem, Elena, jó?

- Akkor bemehetek? - kérdezte Klaus az ajtóban ácsorgó Damontől.

- Hát persze. Csak tessék. - legyintett egyet kezével.

Mindannyian leültek a nappaliba. Stefan megkínálta Klaus-t a legjobb whiskey-ből, majd leült mellé, és röhögve meséltek egymásnak sztorikat. Klaus volt az, aki igazán beszédes kedvében volt, mert amióta elváltak Stefannal, sok minden történt az ősi vámpírral. Úgy beszélgettek egymással, hogy a rajtuk kívül lévő két emberről meg is feledkeztek. Mint, akik ott sem lennének. Elenának és Damonnek ez az egész nagyon új, és furcsa volt. Percenként néztek össze, és nem kellett beszélni ahhoz, hogy megértsék egymást. Mindketten tudták, hogy a másik össze van zavarodva, és nem érti ezt a helyzetet. Damon soha nem kedvelte Klaus-t, soha nem vágyott a barátságára, és soha nem gondolta volna, hogy egyszer majd több lesz, mint egy ellenség, akit minden adott alkalomkor, mikor meglátott, legszívesebben karót döfött volna a szívébe. Nem hitte volna, hogy majd itt ül vele szemben, és azt hallgatja, ahogy az öccsével trécsel. Elképzelni sem tudta, hogy valaha ez megtörténhet, és Elenának még nehezebb volt elfogadni ezt a pozíciót. Nem tudta összerakni a fejében, hogy Stefan hogy képes Klaussal ilyen jól beszélgetni, mikor ő volt az, aki kis túlzással kiszívta belőle az életet azon az emlékezetes rituálén. Egy reális okot sem tudott felállítani, mert nem talált. És a lány számára az nem ok, hogy Klaus elengedte őt. Ez volt a legkevesebb amit megtehetett azután, hogy veszélybe sodorta mindenki életét, megölte Jennát, és félelemben tartott minden egyes embert, aki Elenához közel állt. Számára ez nem kifogás, és semmiféleképpen nem nyomós ok.

- Későre jár, azt hiszem felmegyek, és letisztálkodom.

- Ma itt maradsz estére? - állt fel egy pillanatra Stefan, és fényes csillogással a szemében méregette Elenát, majd elindult felé, és addig meg nem állt, míg a lány előtt nem volt.

- Igen. Úgy gondoltam, hogy ma itt alszok. Nem baj, ugye? Már beszéltem Jeremy-vel, és Rickel is. Jeremy Bonnie-val van. Rick pedig a szokásos... Vagy a grill, vagy otthon fekszik... Még nem nagyon heverte ki Jenna halálát. - nézett Elena Klausra, remélve, hogy levette a lány utalását.

- Rendben. Menj, nyugodtan. Mi még maradunk egy kicsit. Ha elaludnál, akkor jó éjszakát! Majd halkan fekszem be melléd. - mosolyodott el a fiú.

- Oké. Jó éjt mindenkinek! - tett egy utolsó pillantást Damonre, mielőtt elindult volna a lépcső felé.

Elena lassú léptekkel felballagott az emeltre. Gyorsan letusolt, hogy minél hamarabb az ágyban lehessen. Megágyazott, beigazította a párnákat, majd egy halk sóhajjal elhelyezkedett a puha ágyban. Lehunyta a szemét, és várta, hogy álom jöjjön a szemére. Egy álom, amiben azzal van, akivel akar. Ahol nem kell aggódnia azért, hogy véletlenül rajta kapják. Ahol nem kell a szerető szerepet betölteni csak azért, hogy a meleg szíve miatt ne bántsa meg a másikat. Már majdnem eljött ez az álom, de az ajtó csikorgás felébresztette ebből, és hirtelen, kipattant szemekkel ült fel az ágyon.

- Ki az?! - kérdezte pánikba esett hanggal, majd gyorsan felkapcsolta a mellette lévő éjjeli lámpát. - Klaus?! - nyíltak tágra a szemei.

- Ne haragudj, hogy csak így rád török kopogás nélkül.... Zavarhatlak egy percre?

-Már majdnem aludtam... Szóval ami azt illeti aludnék tovább...

- Tényleg csak egy perc lesz. És már megyek is.

- Mi lehet olyan fontos, amit nem lehet holnap elmondani?

- Tudom, hogy érthetetlen számodra hirtelen érkezésem, de okkal jöttem ide vissza. Tudom, hogy tiszta szívedből gyűlölsz azért, amiket tettem, és elsősorban bocsánatot szeretnék kérni. Azt is tudom, hogy egy bocsánattal nem nyerem el a szeretetedet, és nem kárpótollak a sok rosszért. De tényleg megváltoztam, és új életet kezdtem, amiben ti is benne vagytok.

Elena teljes figyelemmel kísérte Klaus beszédét, de ami a végén megmaradt benne, ami a legjobban felkeltette az érdeklődését, az az első mondata volt.

- Okkal? Még is milyen okkal? 

- Idővel rájössz, és tudni fogod. Érezni fogod. És nem kell majd az én segítségem, mert anélkül is menni fog.

- Már megint milyen játékot űzöl, Klaus?! - kérdezte hitetlenül.

- Ez nem egy játék, Elena. Már nem játszom semmiféle játékot. Az ok valódi, és tiszta. Csak eddig nem tudtam. Mindenre képes vagyok, hogy amiért jöttem, azt magammal is vigyem..

- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz, de ha megint valami...

- Csshhh! Nem kell aggódnod! Nem lesz semmi csel, vagy gyilkolás. Megígérem neked, Elena!

- Stefanék tudják, hogy itt vagy?

- Jó éjt, Elena! 

- Nem válaszoltál! - pattant ki az ágyból.

- Álmodj szépeket! - majd halkan becsukta az ajtót.

Elena pedig csodálkozva, elgondolkodóan feküdt vissza az ágyába, de most már nem tért vissza az a szép álom, de nem csak ez az álom, semmilyen álom nem jött a szemére. Csak újra, és újra átfuttatta az agyán Klaus szavait, hátha megérti mit akart vele mondani, de nem hogy nem jött rá, de még ötlete sem volt, hogy az ősi vámpír milyen okból jöhetett vissza, és vajon mire készülhet. Elena egyet tudott, hogy ez az ok nagyon fontos lehet számára, ha ezért visszajött, és mindenre képes lenne azért, hogy megszerezze.

VII. fejezet Váratlan vendég

A lány nem tudott mit mondani erre. Hirtelen igazából nem is értette, hogy hogyan lehetséges az, hogy Stefan tud róluk, kitudja már mikor, és ennek ellenére is úgy viselkedett vele, mint ha minden rendben lenne. Hol rámert nézni Stefanra, hol elkapta tekintetét, mert a zavarodottságtól nem tudta, hogy most hogyan kéne reagálnia. Egyszerre érezte azt, hogy nagy kő esett le a szívéről, hogy nem kell végre titkolóznia, de érezte a szégyen érzetét is. Nem tudta, hogy Stefan mit gondol most róla, vagy, hogy miért nem érdekli őt ez ennyire. Teljes volt a káosz a fejében.

- Micsoda?! Te...te...honnan tudod? - tűrt füle mögé Elena egy szemébe lógó tincset.

- Elena, nincs semmi baj. Tudom, hogy azon az éjszakán, mikor én átadtam magam Klausnak, megcsókoltad Damont.

És itt Elenának megállt a lélegzete is. Vagy, akár egy percre a világ is.  A hatalmas megdöbbenés, meglepődés végett pislogni sem mert. Ő végig azt hitte, hogy Damon és a lány viszonyára gondol Stefan, de ő arról az ártalmatlan csókról beszélt, amiből a végén már nem is ártalmatlan csók lett, mert ez hozta őket össze. Ezzel az egyetlen egy csókkal kezdődött el minden. Most már Elena nem tudta mit tegyen. Fogalma nem volt, hogy most mi lenne a helyes. Ha már itt van, akkor mondja el az igazat Stefannak? Vagy ez most nem a legmegfelelőbb pillanat?

- Megértem, Elena. Damon haldoklott, tudtad, hogy szeret, és csak örömöt akartál neki okozni, mielőtt elmegy. Nehogy félre érts, én nem azt mondom, hogy sajnálatból csókoltad meg. Én azt mondom, hogy ezzel csak jót akartál.

- Jaaaaa..... Persze. Ahogy mondod....

- Emiatt ne legyél zavarba, oké? - fogta két keze közé arcát. - Semmi baj.

- Rendben... Most megyek, és elkezdek pakolni, jó? Mert mindjárt indulunk, nem?

- De-de. Úgyhogy menjünk, és pakoljunk össze, majd irány haza! Ha akarod, akkor még beszélhetünk róla..

Összepakolták a cuccaikat, és már száguldottak is hazafele. Az visszaút csendesebb volt, mint az odafele. Most Elena ült a hátsó ülésen, mert azt mondta kényelmesebbnek érzi.... Ezzel Damon került előre, aki kitartóan bámult ki az ablakon. Elena csak a földet nézte, közben ujjait tördelgette. Néha-néha ránézett a Damon oldali visszapillantó tükörre, hátha elkapja a férfi tekintetét. De Damon olyan mereven, és erősen koncentrált, hogy a remény halvány fénye se vetődött fel a lányban egy idő után, hogy a férfi tekintetével találkozhat. Az úton senki sem szólalt meg. Mikor megérkeztek, Stefan annyit mondott: " Kiraklak titeket a háznál, nemsokára jövök. Van még egy kis elintézni valóm." Majd homlokon csókolta a lányt, és kirakta őket a Salvatore háznál. Elena és Damon feszülten, feszesen állt meg egymás mellett. Szinte addig, ameddig az egyik meg nem mozdult, semelyikük sem tett egy apró mozdulatot sem. De Damon megfeledkezett, hogy neki a "érzéketlen, érzelemmentes, bunkó" Damont kell adnia, és ennek a gyerekes játéknak nincs helye ezek közt.

- Na, jó. Én bemegyek. Ha meguntad a szobrozást, akkor csöngess. - majd elindult a ház ajtaja felé.

De erre Elena csak halkan elnevette magát, amire a vámpír csak lassan megfordult.

- Ebben meg mi volt olyan vicces? - tárta szét karjait felháborodottan.

- Már felesleges ezt játszanod, Damon. Túl jártam az eszeden... - vigyorodott el a lány, miközben elhaladt a férfi mellet, megcélozva az ajtót.

- Te meg miről beszélsz? - kérdezte hitetlenül.

- Tényleg semmire nem emlékszel a tegnapból? - húzódott még szélesebbre a lány mosolya.

- Tényleg.

- Milyen kár. Pedig ott aztán sok érdekes dolog történt...

A férfi próbálta újra felidézni az éjszakát, de sehogy se ment neki, akárhogy is próbálta. Egyre jobban kezdte idegesíteni, hogy nem tudja mi történt ott. Arra már rájött, hogy valami Elenával történt, és így még jobban felkeltette az érdeklődését.

- De jó lenne, ha nekem is elmondanád. Akkor talán én is így vigyorognék, ahogy te. - indult a lány után.

- Hagyd, majd én kinyitom. - vette elő saját kulcsát.

- Neked honnan van kulcs a lakáshoz? - kérdezte a vámpír kíváncsian.

- Lemásoltattam Stefan kulcsát. - majd benyitott a házba.

- Nos, akkor elmondanád, hogy mi történt? - tette keresztbe kezeit türelmetlenül mellkasa előtt a férfi.

- Hol is kezdjem? Áhh! Megvan. Leitattalak direkt, hogy részegen csak is az igazat tudd mondani. És így is történt. Bevallottad, hogy minden hazugság volt, amit mondtál nekem azon az éjszaka nálam. Bevallottad, hogy mindenkinél jobban szeretsz, és hogy ezzel csak Stefannak akartál jót ami nagyon szép dolog volt tőled, mert gondoltál rá. Ő fontosabb volt számodra, de annyira, hogy még rólam is lemondj. Szóval, valahogy így történt.

Damonnak tátva maradt a szája a lány monológja után. Ez az egész áram ütésszerűen csapott belé, mert ezzel megint ugyanott vannak a lánnyal, ahol voltak, és ahol a vámpír fájdalmasan, de véget akart vetni ennek. Egyben örült is, mert a lány legalább tudja, hogy nem csapta be, és ugyanúgy szereti most, mint az első pillanattól kezdve, és ugyanúgy, ahogy a lány érez iránta. Eszébe jutott az is, hogy Elena beszélni akart Stefannal négyszemközt, és arra gondolt, hogy a lány kitálalt az öccsének. De valahogy nem stimmelt több dolog is. Az, hogy Stefan puszival köszönt el Elenától, mielőtt kirakta volna őket. Miért nem próbálta megfojtani a férfit, amiért elcsábította a barátnőjét a távolléte alatt? Miért viselkedik olyan....diszkréten?

- Elmondtad Stefannak?! - kérdezte a férfi hirtelen.

- Elakartam mondani, de nem hagyta, és bele vágott a szavamba. Helyette ő mondott valamit, amivel majdnem leállította a szívműködésemet.

- Mit mondott?

- Azt mondta, hogy tud rólunk.

- Mi?! És te erre mit mondtál?

- Hát nem tudtam mit, mert annyira megdöbbentem, hogy válaszolni sem tudtam. De ő ezután csak azt mondta, hogy " Nincs semmi baj. Tudok róla, hogy megcsókoltad Damont, mikor haldoklott."

- És ő ezt honnan tudja?

- Nem tudom. Azt nem kérdeztem.

- De....te....elakartad mondani? Tényleg? - lépett közelebb a lányhoz.

- Persze, hogy elakartam. Nem bírtam már tovább, és azt se, hogy ne veled legyek. Hiányoztál... De ez megint közbe ütközött az elhatározásommal.... Így, akkor újra elhagysz? - hajtotta le egy pillanatra fejét Elena.

- Dehogy. Most már soha sem hagylak el. - majd még egy lépéssel közelebb ment a lányhoz.

- Soha? - kérdezett vissza a lány.

- Soha.

 A férfi gyengéden magához húzta a lányt. Egyik kezével a derekát ölelte át, ezzel még közelebb húzva maga felé, másik kezével finoman megsimogatta a lány arcát. Elena szapora szívdobogása mellett, a lány nem tudta levenni a szemét Damon ajkairól. Olyan hívogatóak voltak a lány számára, hogy alig várta, hogy konkrétan kimondja, hogy "Gyere! Téged akarlak." A férfi csak még közelebb hajolt Elenához. A lány átkarolta Damon nyakát, és várta, hogy megtörténjen, amire már nagyon kívánkozott. Ami nagyon hiányzott neki. Amitől lassan belepusztul, ha nem lehet az övé. De ez a pillanat még várhatott magára, mert egy ajtókopogás megtörte a szenvedélyes csendet. Erre mindketten reflexszerűen kapták oda a fejüket. És Damon egy csalódott sóhajjal indult kinyitni az ajtót. A lány csak magában dühöngött, már lassan káromkodott, hogy az még semmi, hogy nem lehet a férfival, de még az ilyen ritka, rövid és értékes pillanatokat sem élheti át.

- Ne aggódj, ha nem Stefan az, akkor hamar lerázom. - próbálta nyugtatni Damon a kielégítetlen vágytól égő lányt, aki épp kétségbeesetten állt, várva arra, hogy a pillanat ott folytatódjon, ahol abba maradt. A vámpír kinyitotta az ajtót, és olyannal találta magát szemben, vagy olyasvalakivel, akire egyáltalán nem számított. Ő lett volna az utolsó ember, akire gondol. De tényleg ott volt. Damonnel szemben, de erre a meglepetésre még ő sem készült fel.

- Klaus?! - kérdezte megdöbbenve a férfi.

- Heló, Damon! Csak gondoltam benézek.

VI. fejezet Rejtelmes éjszaka

Elena csak ezt akarta hallani. Semmi mást. Nem akart beletörődni, és elfogadni azt, amit Damon mondott neki azon az éjszakán. Tennie kellett valamit, amivel biztosan megtudja az igazat. Sikerült neki. És nagy teher esett le a szívéről. Az a nagy seb ami akkor keletkezett, ezzel a vallomással együtt forrt össze. Tudta, hogy ha nincs eszénél az alkoholtól, akkor csak is, és kizárólag az igazat fogja mondani. Nem volt szép tőle, érezte, hogy nem fer Damonnel szemben, de meg kellett tennie. Most egyszer magára is gondolt. A saját érdekeit, boldogságát helyezte előnybe, és nagyon jó érzés volt a lánynak. Eddig mindig mások érzéseivel és érdekeivel törődött, de most eljött annak az ideje, hogy magára is gondoljon. Elhatározta, hogy ezentúl boldog akar lenni, és a boldogsághoz vezető út csak egy felé irányul: A mellette ülő férfihoz.

- Én is nagyon szeretlek, Damon! És tudtam, hogy akkor hazudsz. Éreztem. - húzta végig finoman kezét a férfi arcán, majd újból gyengéden megcsókolta. - Gyere! Most már feküdj le te is! Támaszkodj rám, mert járni úgy látszik nem fogsz tudni. - kérlelte keze nyújtásával.

- Ilyenkor? Még korán van. - legyintett egyet a kezével.

- Mi? Körülbelül hajnali 4 óra van. Ne hülyéskedj! Gyere! - kezdte feltápászkodni a vámpírt.

- Jól van. De megy ez egyedü..... - botlott meg a saját lábában.

- Ahha... Látom. Na gyerünk. Hogy tudtam én beléd szeretni? - nevette el magát halkan, majd mosolya kiszélesedett Damonra nézve, és a férfi karjáért nyúlt, hogy áttegye a vállán, és jól megtudjon támaszkodni rajta.

- Úgy, hogy én vagyok Damon Salvatore. Bizony ám! Nem akárki. Damon...Salvatore. - mosolygott vissza a lányra. - Ellenállhatatlan vagyok. - vágott egy huncut vigyort.

- Az tény, hogy nem vagy hétköznapi.... És még enyhén fejeztem ki magam. - nevette el magát megint, majd óvatosan lefektette a sátorba a férfit. Betakarta, bár szükség nem nagyon volt rá, mert az alkohol valószínűleg belülről már meg is gyullasztotta. - Jó éjt, Damon! - nyomott egy puszit az arcára, és mire behúzta a sátor cipzárját, addigra a vámpír már húzta a lóbőrt. A lány hatalmas megnyugvással tért vissza a sátrába, meglepődésére bűntudat nélkül. Stefan miatt kellett volna, hogy legyen, de nem érzett ilyet. Csak boldogságot és örömöt érzett. Jöhetett volna bármilyen rossz hír, ezt az örömöt nem tudná elnyomni benne. Így nyugodtan bemerte csukni a szemét, nem félve attól, hogy a férfit örökre elveszítette.

- Áhhh! - nyújtóztatta ki a hátát Damon. - Jó reggelt mindenkinek! - csatlakozott Stefanékhoz, akik épp reggeliztek az Elena által otthonról hozott praktikus, összecsukható asztalnál. - Farkas éhes vagyok, és ez még semmi, mert szétrobban a fejem. Milyen volt a buli? Mert nekem az egész este kimaradt. Csak az elejére emlékszem, amikor megkaptam a whiskey-m. Most már jobban meggondolnám, hogy kérek-e belőle.... 

- Jó volt. A végén már azon is röhögtél, ha levegőt vettünk. De, amúgy szórakoztató volt. - vigyorodott el Stefan. 

- Akkor semmi izgalmas nem történt? Ohhh! Ezért kár volt berúgnom. 

- Szerintem nagyon jó volt. Csodás éjszaka volt, nem igaz? - húzódott mosoly a lány arcára, miközben Damon tekintetét kereste, és meg is találta. Ez a mosoly olyan sejtelmes volt, és ezt a vámpír is észre vette. A férfi próbálta átfuttatni az agyán a tegnapot, de az eleje után kiesik minden. Nem emlékezett semmire. Stefan elmondásából nem történt semmi említésre méltó, de Elena mosolyából nem ezt vette le, és ez a dolog kezdte nagyon kíváncsivá tenni. Mi olyan történhetett, amitől a lány ennyire ki lenne virulva? Elena tekintete is elmondott mindent. Úgy nézett a férfira, hogy még a meleg bizsergés is átfutott a hátán. De hamar elkapta a tekintetét Stefan felé, hogy a mondta második fele már úgy tűnjön, hogy felé irányul. Damont nagyon izgatta ez  dolog, mert így, hogy nem emlékszik semmire.....Fogalma sincsen, hogy miket tett, és hogy azokat jól tette-e. Nagyon rossz helyzetben volt, ezért a férfi gondolatában felmerült az, hogy ezentúl meggondolja kétszer, hogy leissza-e magát, vagy sem.

- De. Tényleg nagyon jó volt. - fogta meg Stefan a lány kezét. 

- Stefan, majd beszélhetnék veled négyszemközt? - nézett a fiúra komoly tekintettel.

- Baj van? - kérdezte halkan.

- Csak elakarok mondani valamit....

Damon élvezettel a napi véradagját szürcsölgette, de ennek a mondatnak a hallatára felkapta a fejét. Nem éppen jó csengése volt a mondatnak, és a férfinak ettől rossz előérzete lett...

- Magunkra hagynál, Damon? Légszíves! - kérte meg Stefan.

- Persze... 

- Köszönöm! Most már mondhatod.

- Stefan, tudod, hogy nagyon szeretlek. És tisztellek téged. Annyi mindenen keresztül mentünk, és ezért akarom, hogy tudd. Nem akarom már tovább magamban tartani, és eltitkolni előled. Jobb vagy te annál, hogy ezt csinál....

- Ne folytasd! Tudom, hogy mit akarsz mondani, és nem érdekel. 

A lánynak csak elakadt a szava, és kikerekedtek a szemei.

- Tudok rólad és Damonről.