XV. fejezet Memóriazavar

- Hát te meg..? - nézett meglepődötten Damon a halom gyertyákkal rohangáló Elenára.
- Bonnie-nak kell. Történt egy kis...probléma. - fejezte ki magát enyhén.
- "Probléma"? Mégis, miféle probléma? - kérdezte kissé megrémült arccal a vámpír.
- Stefan....
- Hmm... Egyre jobbak a megérzéseim.... - gúnyolódott.
- Stefanra átkot raktak. Ha Bonnie-nak nem tud kitalálni semmit, akkor meg fog halni. - folytatta komolyan.
- Na jó, azért erre nem számítottam. Milyen átkot? - indultak fel a lépcsőn, átvéve pár gyertyát a lány kezéből.
- Ezt most nagyon hosszú lenne elmondani. Legyen elég annyi, hogy az érzelmeket, amiket eddig tudott kontrollálni, vagy kikapcsolni, hogy ne érezze azokat, most felerősödtek, és belülről égetik ki őt. Rosszabb, mint egy vérbénás "kezelés".... - nyitottak be Bonnie-hoz, aki a földön fekvő Stefan mellett térdelt.
- Gyorsan, Elena. Nincs sok időnk. Tegyétek le köré, lehetőleg egyenletes távolságra. - utasította őket.
- Megtudod csinálni..? - kérdezte bizonytalanul Elena.
- Nem mondok semmit, mert még én sem tudom, hogy képes vagyok-e rá. Ideadnád a könyvet? - kérdezte barátnőjétől.
- Még jó, hogy közel laksz... Mert nem értünk volna vissza időben. - nyújtotta oda Bonnie-nak.
- Most pedig menjetek egy kicsit hátrébb, kérlek! - mutatott maga mögé a boszorkány.
Damon látta Elenán az idegesség és a feszültség tetőfokát, ami most még zavarhatta is volna, de nem zavarta. Ő is aggódott az öccséért. És megfordult a fejében, hogy ha most ugyanaz a szituáció lesz, mint akkor, amikor Stefan áldozta fel saját magát érte.... Akkor most ugyanúgy ő is megtenné a testvéréért... Gondolkodás nélkül. Ennyit meg kell tennie, hiszen akkor Stefan is megtette.
- Ne aggódj, nem lesz semmi baj! - ölelte át megnyugtatóan egyik karjával a mellette lévő aggodalmas lányt. - Tudod milyen a boszi barátnőd... Hűűű! Még én is lehidalok a tudományától. - próbálta viccelődésével csökkenteni a feszültséget.
- Igen, tudom, és nem is kételkedem benne. De  ilyet még ő sem csinált. Ez neki is új. Erre az átokra csak kevés boszorkány képes. Rengeteg erő kell hozzá. És ahhoz is, hogy levegyék arról, akire rátették.
- Hát, akkor ő lesz az egyik közülük... - villantott egy féloldalas mosolyt.
- Remélem...
- Jól figyeljetek! Bármi történjék, nem állíthattok le a varázsige közben, rendben? Akármi történjen velem, vagy akár Stefannal, nem állíthattok le! - hangsúlyozta határozottabban a kellő hatás elérése érdekében.
- Mit értesz azalatt, hogy "bármi"? - nézett sejtelmesen Elena a barátnőjére.
- A varázsige közben felmerülhetnek..mellékhatások, hogy szépen fejezzem ki magam. Nem lesz kellemes érzés se számomra, főleg Stefannak nem. Az átok ami rajta ül, már kitudja meddig itta bele magát, és ahogy én azt megpróbálom kihozni, kínzó érzés lesz számára, amiből én is kapok egy kicsit... Biztos bent akarsz maradni..? - nézett bizonytalanul a lányra.
- Ömm..uhmm.. Igen. Persze. Nem hagylak itt titeket. - adta elő a "határozott, magabiztos" Elenát, aki ebben a helyzetben egyáltalán nem volt jelen.
- Nem fogsz megtörni..? - nézett aggódóan Damon a lányra, majd Elena maga mellett lévő kezét szorosan az övébe fogta.
- Nem... - furta gesztenyebarna szemét a másikéba, onnan visszakapva tekintetét Stefanékhoz. Bonnie belekezdett a varázslatba. A gyertyák egyszerre gyúltak fel, és egy közepes nagyságú legörvény járta át a szobát. Két kezét maga elé rakta, tenyerét felfelé fordította, szemét behunyta, és úgy kezdte el mondani a varázsigét. A varázsige közben valamiféle fűszert morzsolt Stefan testére, de nem állt le az ige mondásában. Pár perc elteltével a földön fekvő fiúnak kipattantak a szemei, és kínkeservesen segítségért kiáltott, és ordított torka szakadtából. Megmozdulni nem tudott, mert a varázsige ebben megakadályozta őt. Bonnie-nak ömleni kezdett a vér az orrából, a szeméből, még a füléből is. Neki is eljöttek a szenvedések percei. Barátnője egy percre nem nyitotta ki szemeit, egy percre nem engedte le kezeit, egy percre nem gyengült meg. Folytatta ugyanúgy, bármennyire is fájhat nekik. Stefan erei kétszeresükre duzzadtak meg, és színtisztán lehetett látni, ahogy egyre jobban megfeszülnek, és majd szét akarnak durranni. Elena olykor-olykor becsukta szemét, vett pár mély levegőt, majd újra kinyitotta. Eldöntötte, hogy kibírja, és nem törik meg, hát így is tett. Akármennyire volt megviselő a látvány, ráadásul úgy, hogy nem tehetett semmit, hogy enyhítsen a fájdalmukon, de a lány tényleg erős volt, és nem bizonytalanodott el magában egy pillanatra sem. Damon sokszor rápillantott Elenára, hogy minden rendben van-e, de azt látta, hogy a lánynál semmi ok az aggodalomra. Bonnie-ból egyre erőteljesebben kezdett folyni a vér, és ezzel a fájdalom is erősödött mindkettejükben. Összeszorított fogakkal próbálta magában tartani a legelviselhetetlenebb fájdalomnak a hangját, de ezt már nem tudta legyőzni, és kénytelen volt szabad utat adni neki. Ahogy ez a hang egyszerre tört ki belőlük, Elena egy percre összerezzent a hirtelen, és hangos kiáltástól, de Damon még jobban szorította a lány kezét, majd magához húzta a másikat, és védelmezően ölelte át. A lányra ez egy kicsit megnyugtató hatással volt, így a feszültség ami folyamatosan fokozódik benne, csökkenni kezdett, így azt érezte, hogy megkönnyebbül, mert már nem olyan nehéz azt cipelni. Stefan szemei alatt megjelentek a szokásos erek, de most nem csak ott voltak, a szemeiben is, amik a tiszta szemet lepték el. Kiáltottak, ordítottak. De hirtelen a gyertyák eloltódtak, el is égtek, viasszá váltak. Bonnie elernyedt végtagokkal hullt Stefan mellé, de orrvérzése elállt. Amikor Elenáék biztosan meggyőződtek arról, hogy vége van, oda szaladt barátnőjéhez.
- Bonnie! Hallasz?! Bonnie, kérlek nyisd ki a szemed! - hajolt fölé, és óvatosan megrángatta egyszer-kétszer. Boszorkány barátnője lassan kezdte el kinyitni szemét, majd halkan válaszolt.
- Megcsináltam..? - kérdezte rekedtes hangon.
- Meg, Bonnie. Meg. - csordult le egy örömkönny a lány arcán.
- Stefan felébredt? - kérdezte aggodalmas hanggal.
- Még nem... De felfog, ugye?
- Segíts fel, légyszíves! - nyújtotta Elena felé egyik kezét, majd a másik belerakta a sajátját, és segített neki felülni. - Köszönöm.
- Hozzak egy vizes rongyot, vagy egy zsebkendőt..? - hajolt oda Damon Elena füléhez, és halkan kérdezte tőle.
Elena csak érthetetlenül nézett a gyönyörű azúrkék szempárba. Szóra nyílt a szája, de a férfi megelőzte.
- Bonnie arcára. Hogy letörölhesse a vért. - világosította fel.
- Jaaa.. Igen, azt megköszönném. - mosolyodott el halványan a vámpír odafigyelésére.
- Miért nem ébred fel?! - jelent meg a boszorkány hangjában a pánik előjele. - Szenvedett? Nagyon szenvedett?
- Hát...ez enyhe kifejezés. Szörnyű volt... - hajtotta le egy fél pillanatra fejét, mikor maga előtt látta a képeket.
- Akkor fel kell, hogy ébredjen! Gyerünk, Stefan. Mindig is erős voltál. Most is légy az. - mondta közvetlenül a fiú arcába.
- Mi van, ha nem éb.....
Elena be sem fejezte a mondatot, mert látta, hogy Stefan kinyitotta szemeit, és felébredt.
- Stefan! Jól vagy? Nem érzel semmit furcsát? Minden olyan, amilyen szokott lenni? - bombázta kérdéseivel Elena a fiút.
- Hála az istennek! - fújta ki az idegességtől bent rekedt levegőjét Bonnie. Most már megnyugodott.
- Mi történt? - fogta meg fejét. - Rettenetesen fáj mindenem. - nyöszörgött minden apró mozdulatánál.
- Átkot raktak rád, és Bonnie megmentett. Bele is halhattál volna....
- Átkot? Milyen átkot? Jó sok mindenről maradhattam le... A campingezés után történt?
Döbbent le Elena a fiú utolsó kérdésére.
- Camping..? Arról már réges-rég vissza jöttünk...
- Elena, gyere egy kicsit.. - húzta félre barátnőjét Bonnie.
- Mi van vele?!
- Emlékezet kiesés. Mondtam, hogy lesznek mellékhatásai...
- Tessék?! Most akkor ezalatt azt értsem, hogy a camping utáni történtekből semmire nem emlékszik?! - akadt ki a lány.
- Nagy valószínűséggel, igen.... - közölte óvatosan.
- Tehát nem tudja, hogy én és Damon együtt vagyunk.... Nem tudja, hogy Klaus szerelmes belém, és vissza fog értem jönni... Csodás. - vázolta fel a helyzetet. - Nem bírom végig csinálni megint ugyanazt.... Törjem össze a szívét még egyszer?
- Neeem. Azt semmiféleképpen ne. - vágta rá gyorsan, és határozottan.
- Mi? - kérdezte elhalt hangon Elena.
- Itt van a vizes ro... - pillantotta meg Stefant. - Áhh, tesó! Hát felébredtél. Hogy érzed magad? - ment közbe Elena felé, hogy kezébe adja a rongyot.
- Mint, aki 100 éve minden nap másnapos lett volna....
- Az jó, nem? - viccelődött. - Inkább legyél másnapos, mint halott.
- Damon, beszélhetnénk egy percre? - kérdezte halkan Elena.
- Persze.
- Itt a rongy, Bonnie. Töröld meg az arcod... És vigyázz egy kicsit Stefanra. - majd karon fogta a vámpírt, és kimentek a szobából.
- Mi olyan sürgős? - kérdezte Damon.
- Stefan nem emlékszik semmire.. Vagyis abból ami a camping után történt. Ezáltal....arra sem emlékszik, amikor elmondtam neki mindent....
- Ez most csak egy vicc, ugye? És ezzel mit akarsz mondani?! Hogy újra felvesszük az állarcot, és úgy közlekedünk a házban, mint akiknek semmi közük sincsen egymáshoz?! - dühöngött.
- Damon...
- Veszekedés, szerelem, titkolózás... Mily szívmelengető pillanatok ezek. - ért fel az emeletre Klaus. - Stefan jól van? Mmm.. végülis mindegy is, mert nincs sok hátra neki....