- Damon! Kinyitnád az ajtód, légyszíves? Nyisd már ki. - kopogott Stefan már egy jó ideje a bátyja szobájának ajtaján.
- Mi van már?! - csapta ki az ajtót.
- Remélem nem felejtetted el a mai programot ami KÖTELEZŐ! - nézett Damonre szúrós tekintettel.
- Jaaa...... Hogy az..... - tette a meglepődöttet. - Nem megyek. - majd vissza akarta zárni az ajtót, de Stefan a lábával ezt megakadályozta.
- Mi az, hogy nem jösz? Megbeszéltük, hogy ezt a mai napot közösen töltjük. Már elég rég voltunk együtt.....
- Jahhjjj! - sóhajtott egy nagyot az idősebbik Salvatore. - Jó... Legyen, de akkor ezt a lelkizős izét most mellőzük, oké? - tette maga elő védekezően két kezét.
- Megegyeztünk. - és elindult a lépcső felé. -Egy óra múlva legyél kész. Elenánál találkozunk.
- Oké... - dünnyögte unottan, majd végre becsaphatta az ajtót.
Damon nagyon rég érzett ilyet amit most..... Félelmet. Szinte görcsben állt a gyomra már a tudattól is, hogy az egész napot Elena közelében kell végig csinálnia. Ráadásul úgy, hogy érzelemmentes legyen vele szemben. És még fogadja el azt a tudatot is, hogy meggyűlölte egy életre. A vámpír idegében fel-alá járkált a szobában. Tehetetlennek érezte magát, és úgy gondolta, hogy ebben a helyzetben tényleg az, és maga a szituáció is menthetetlen. Így hát csak lemondóan leült az ágyra, és várta élete legrosszabb napját.
Már eltelt egy óra, és Stefan hajszál pontosan ott volt a lány háza előtt, de Damon még sehol. Stefan épp a mobiljáért nyúlt, de nem volt már rá szükség....
- Rakd csak el. Itt vagyok. - érkezett meg az idősebbik Salvatore is.
A fiú csak vissza dugta a zsebébe a telefonját, és mindketten nekitámaszkodtak háttal a kocsinak. Stefan nagyon várta ezt a napot. Elégedett volt, és érezte, hogy ez egy problémamentes nap lesz. Damon ellenkezőleg, elég feszült kedvében volt, és legszívesebben most rögtön haza futna, bezárkózna a szobájába egy üveg whiskey-vel, és nyugodtan kifújhatja az idegességet ami megülte a gyomrát. Imádkozott, hogy épen és egészségesen térjen haza erről a kis kiruccanásról. De, ha jobban belegondolt.... ez a nap még el sem kezdődött, és már most folyik róla a víz. Rátett még az is egy lapáttal, hogy ahogy Elena kilépett az ajtón, megállt benne az ütőér a lány láttára. Jelen pillanatban az az érzés merült fel benne, hogy foggal-körömmel kell majd harcolnia az érzései ellen... Csak remélni merte, hogy sikerül is neki.
- Gyönyörű vagy, Elena! - majd Stefan egy csókkal akarta köszönteni, de a lány megelőzte a fiút, és egy olyan érzelemdús csókot adott a fiú ajkára, hogy Damonnek még a nyál is megakadt a torkán.
- Szia, Stefan! Indulhatunk. - mosolyodott el halványan.
- Itt van Damon is... - nézett a bátyjára, majd vissza Elenára.
Erre Elena csak vetett egy pillantást a férfira. És, mint ha mi sem történt volna, oda ment hozzá, adott az arcára egy puszit, és ezzel együtt megölelte. A férfi az elején még nem tudott reagálni a sokktól amit most a lány okozott neki. Sőt, számára ez meglepetés volt, mert arra számított, hogy ellenségesen fog vele viselkedni, és már a látványától is elszomorodik, vagy még rosszabb, elmenekül, de legalább így távol tartja magát a lánytól, és az iránta érzett vágytól, amit akkor érez, ha a közelében van. Igen, erre számított, és ezért aggasztotta, és idegesítette, hogy miért nem így viselkedik. Felmerültek benne a kérdések, hogy " El is felejtette, hogy mi történt, vagy már őt is? Miért nem veti meg őt?" Nem azért aggasztotta ez az egész, mert azt akarta, hogy Elena szenvedjen akár egy percig is, csak ezzel a viselkedéssel a férfinak a helyzetét nehezíti meg, nem is kicsit. Ez még egy plusz akadály a mai nap folyamán.
- .......Heló, Elena!
- Na, most már indulhatunk. - majd bepattant az első ülésre, és Damon így kénytelen volt a hátsó ülést elfoglalni.
- Nos, megígérem, hogy nagyon jól fogjuk magunkat érezni. - nyújtotta Stefan kezét a lány felé, Elena pedig belehelyezte a sajátját.
- Tudom. - simogatta meg a fiú kezét.
- Nem lehetne vissza fordulni? Otthon hagytam az eszem, mert csak anélkül jöhettem el erre az érzelgős, családi camping party feeling-es dologra. Tudtam, hogy még az nap el kellett volna raknom, mikor rávettél erre öcsikém. - vágott egy gúnyos mosolyt. - Ja, és mellesleg ebbe a laza pár órás utazásba belefájdult a fenekem annyit ültem. Úgyhogy, ha már voltam olyan hülye, hogy eljöttem, megérkezhetnénk már.
- Rosszabb vagy, mint egy gyerek, komolyan. És tényleg nagyon vicces, Damon. De sajnálattal kell közölnöm, hogy nem fordulunk vissza....- nézett hátra a visszapillantó tükör segítségével. Mert már itt is vagyunk. - mutatott a fiú egy gyönyörű hegyes-dombos völgyre. A lány szája tátva maradt a hely szépségétől.
- Úristen! Ez gyönyörű, Stefan.
- A völgy közepén leszünk. Friss levegő, szép táj, nyugalom, és itt vagyok veletek, kell ennél több?
- Hááát... nekem lenne ötletem.... Mondjuk egy italos bár. Az nagyon szuper lenne.
- Legalább most ne gondolj a piára, Damon! - fordult hátra a lány, és vetett egy szúrós tekintetet a férfira.
Mikor megérkeztek, kipakoltak a kocsiból, majd felállították a két sátrat. A két testvér megrakta a tüzet, mert kezdett esteledni. Már amikor teljesen beesteledett, a tűz köré ültek, és Stefan elővette bátjya meglepetését.
- Tessék. Tudtam, hogy nem fogod tudni kibírni, és rinyálni fogsz. - vigyorodott el, majd odanyújtotta neki a kedvenc whiskey-jét.
- Hűűha! Most nagyon kitettél magadért. Köszönöm, Stef! - emelte fel az üveget úgy, mint amikor az emberek pohárköszöntőt mondanak. - Amúgy csak vicceltem. Nagyon jó ez a....program. - kereste a legszebb, legjobb kifejezést a mondatának végére.
- Jaaa.. Persze. Nem kell a süket duma. - nevette el magát Stefan. - Amúgy meg ne nekem köszönd, hanem Elenának, mert az ő ötlete volt, hogy hozzunk el neked egy-két üveggel, csak nem akartuk, hogy tudd már az út elején.
- Most már nyugodtabban fogsz aludni? - kérdezte Elena még mindig olyan szúrósan.
- Pontosan, és köszönöm. Ahogy mondod, Elena. Neked az alvótársad Stefan, nekem pedig ő. - mutatott az üvegre.
Körülbelül még 1-2 órát lehettek a tűznél. Damon pedig ezalatt az idő alatt, percenként húzta meg az üveget, és ez a vége felé meg is látszódott. Szinte, amikor bárki bármit mondott, olyan hangos röhögésben tört ki, hogy már fájlalta a rekeszizmát. Mikor próbált felállni, lábai összeakadtak, és úgy esett vissza a földre, majd újra a röhögőgörcs jött rá. Damon nem azért iszik, mert alkoholista, vagy mert már olyan szenvedélybeteg, hogy nem bírja ki ivás nélkül, hanem mert jelenleg ez az egyetlen dolog ami mögé dughatja a valóságot, és minden gondjával együtt magát is. Ilyenkor felszabadultnak, gondtalannak érezte magát. Ilyenkor nem volt rákényszerülve, hogy meg kell különböztetnie a jó és a rossz cselekedetet. Itt amit csinál, azt csinálja, és nem gondolkodik azon, hogy helyesen cselekszik-e. Ekkor nem gondolkodott semmin se.
- Fektessük be az ágyba. - bökte meg könyökével Stefan a lányt. - Jót tenne neki egy alvás... És már mi is fáradtak vagyunk. Úgy pedig nem fogunk tudni aludni, ha kint marad, és miatta kell majd aggódnunk, hogy vajon, most mit csinál. Túl sokat ivott... Úgyho....
- Na, mizu veletek? Jó a buli, nem? - támaszkodott meg mindkettőn. - Ne aggódj, Elena! Nem árulok el semmit Stefannak. Csöndben leszek. Cssshhh! - tette kezét szájára, majd tört ki egy újabb nevetésben.
Stefan inkább úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a bátyja szavait, így csak "elsöpörte" maga mellett.
- Ömmm..... Ne figyeljünk rá! Össze-vissza beszél. Szerintem csak hagyjuk itt. Egyszer csak lenyugszik. - javasolta kicsit zavartan a lány.
- Jó. Menjünk! De mi van, ha hülyeséget csinál? Tudod, hogy képes rá.
- Tudom, de most nem fog. Túl részeg ahhoz. Na, gyere. - fogta meg kezét a fiúnak, és egyszerre felálltak a tűztől. - Jó éjt, Damon! Mi lefekszünk aludni.
De a férfi erre nem mondott semmit, csak tovább fetrengett a földön a nevetéstől.
Elena nem tudott aludni. Hiába vannak benne frissen a tegnap történt dolgok, nem tudott nem tudomást venni Damonről. Aggódott érte, mert tényleg képes hülyeséget csinálni. Bár Stefannak nem ezt mondta, még is így gondolta, csak nem akarta mutatni. Ezért megvárta amíg a fiú elalszik, és szép csendben kiment a sátorból, és a tűznél ücsörgő, lecsendesült férfihoz vette az irányt.
- Sikerült lenyugodnod? - ült le Damon mellé.
- Áhhh! Elena. De jó, hogy itt vagy. Nézd, milyen szép az ég! Ahogy az a sok csillag bevilágítja az eget, és még a Hold fénye is megfűszerezi a látványt. Gyönyörű.
A lánynak nem kellett több bizonyíték arról, hogy a férfi még részeg-e. Rögtön tudta, hogy igen, az. Pont így akarta, ezért ameddig csak lehet, kihasználja....
- Damon! Né...
- Mielőtt bármit mondanál... - fordult a lányhoz. -Annyira sajnálom! De annyira, de annyira. Egy idióta voltam. Hogy is mondhattam neked ilyeneket? Barom voltam, hogy ezt csináltam.....De minden hazugság volt. - dünnyögte el, mert már az orra hegyéig nem látott, olyan részeg volt. Már többször a saját nyelvébe is beleakadt amíg elmondta ezt a pár mondatot. - Szeretlek! Téged szeretlek a világon a legjobban. Ha a közeledben vagyok minden pillanatban késztetést érzek arra, hogy megcsókoljalak, vagy csak, hogy megérintselek. Ez az egész azért volt, hogy ne okozzunk Stefannak fájdalmat. Hogy könnyebbé tegyem neked ezt az egészet. Borzasztó volt olyanokat kiejtenem a számon. És látni, hogy te ettől mennyire szenvedsz. Sajnálom! Sajnálom! Én csak ennyit akartam.....Te mit akartál?
- Most már semmit. - majd megcsókolta a férfi vágytól duzzadt ajkait, megfeledkezve a sátorban alvó Stefanról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése