Az ajtóban álló személy dühös, vörösen izzó szemekkel nézett Klausra. De valami különös is volt benne...a.halvány nyugalom is áradt belőle. Mintha, tudta volna, hogy ez biztosan be fog következni, és nem érte váratlanul. Mintha csak ölbe tett kézzel ült volna, és erre a pillanatra fájt volna a foga, és ördögi mosollyal az arcán néz szembe a folytatással.....
- Milyen jó újra látni téged.... Főleg, hogy egy ilyen kedves úr nyitja ki nekem a Saját házam ajtaját... Ez olyan megnyugtató érzés.... - gúnyolódott Damon.
- Tudtam, hogy eljössz.
- Tényleg? Hát én is... - lökte finoman arrébb Klaust, majd a ital bár felé vezető úton indult el. - Azt hitted, hogy, mert te egy ősi vámpír vagy, az ósdi igézéseddel félreállíthatsz? - csavarta le a whisky-s üveg tetejét. - Csalódtam benned.... Hogy őszinte legyek, nagyra tartottalak, sokszor még bevallom, talán egy kicsit féltem is tőled, de most már a szememben nem vagy több, mint egy átlagos vámpírnál, vérfarkasnál, vagy akármi is vagy. Még egy igézést sem tudsz normálisan megcsinálni? - ócsárolta a hibridet.
- Ha-ha-ha! - nevette el magát halkan, majd egy széles vigyort varázsolt az arcára. - Damon, hiába próbálsz kihozni a sodromból, nem fog sikerülni. - közölte Klaus teljes higgadtsággal a hangjában. - Igen, most tényleg hibáztam, de hogy nem hatott az igézés, arról nem csak én tehetek.... Te magad is. Gondolom erősen küzdöttél ellene, és egyedül, csak is Elenára tudtál gondolni. A nagy, mérhetetlenül nagy szerelem. Stefannak biztos fájhatott, amikor Elena elmondta neki az igazságot....
- Hogy mit csinált?! - kortyolt volna bele a poharába, de a meglepődöttségtől elhúzta a szája elől a poharat.
- Jaaa, tényleg... Részben azért csak sikerült valamit elérnem... Elena elmondta neki, hogy téged szeret, és hogy veled akar lenni... És, hogy amíg távol volt Stefan, kialakult a románcotok.
- Direkt így tervezted, mi? Lekoptatni a "nagy havert", félreállítani a legnagyobb akadályt.... Miért is nem lepődök meg? - vitte fel a végén a hangsúlyt.
- Attól még, hogy akadály vagy, ne hidd azt, hogy ezt nem tudom lerombolni...
- Háát...én gyakorolnék a helyedben... Már az igézés sem nagyon megy, még a "rombolás"... Nem vagy jó formában. - húzta félre szája szélét.
- Na, ide figyelj! - termett hirtelen előtte, majd megragadta a nyakát, és erősen kezdte szorítani. - Elég a szórakozásból, mert valakinek megígértem, hogy senkit nem fogok bántani, úgyhogy légy olyan kedves, és ne nehezítsd meg a dolgom...
- Ohh.....mi...lyen kedve..s - préselte ki szavait amennyire tudta. - majd ezután elengedte Damont.
- Nem félsz, hogy újra megigézlek? És, hogy akkor már végleg rajtad marad az igézés? - tette fel kérdéseit Klaus.
- Nem igazán... - vont vállat az idősebbik Salvatore.
- A bátor, érzelemmentes, erős szívű Damon...
- Hát igen, ez lennék én. - vágta rá büszkén.
- Egy hatalmas gyenge ponttal, ami Elena...
- Honnan tudtad meg, hogy Elenával mi van köztünk? Mert ahhoz, hogy Stefant eltüntesd, ezt tudnod kellett...
- Nem volt nehéz kitalálni... Azt hiszed tényleg távol voltam Mystic Falls-tól? Dehogy is.. Végig figyeltelek titeket, Stefant, mindenkit. Sok huncut pillanatot csíptem el... -vigyorodott el.
- Igen, nem tévedtem... Ugyanakkora pöcs maradtál.. Nem is tudom, hogy Stefan miért hitte azt, hogy ti, meg a barátság... Ez nekem már az elején nagyon bűzlött. - kortyolt bele poharába, majd mikor lenyelte azt, elégedetten sóhajtott egy nagyot.
- És most mi lesz, Damon? Leülünk a kanapéra, és végig csevegjük az éjszakát, ameddig fel nem kell Csipkerózsika? - tette keresztbe kezét mellkasa előtt.
- Ne szarakodj velem, mert nem vagyok jó kedvemben! - nézett fenyegető tekintettel a hibridre.
- Miért? Talán nem tetszik, hogy a barátnődre vetettem szemet?
- Hmm.... ha jobban meggondolom..... Igen, valamiért nagyon nem tetszik. - válaszolt nagy mértékű ellenszenvvel a hangjában.
A csipkelődés közben egy újabb "vendég" érkezett egy halk, de azért hallható ajtó csukódással. A léptek tisztán érzékelhetőek voltak, és a vendég csatlakozott is a nappaliban lévőkhöz.
- Na, mi van itt? Kupaktanács? - lépett be a nappaliba Stefan.
- De jó, öcsikém! Szerintem ezt a sztorit neked is hallanod kéne... - köszöntötte lelkesen Damon.
- Ne fáradj! Nem vagyok vak... Láttam, hogy Klaus nyomult Elenára... Ezt még az is észreveszi, aki teljesen hülye. A vámpírhallásom még mindig meg van, úgyhogy amiről eddig itt beszélgettetek, végig hallottam... Tudod, Klaus egy baj van, hogy te voltál az, aki bevette ezt a színjátékot. Hogy én a legnagyobb barátomnak hiszlek... Voltak percek, mikor elhittem. Bevallom. Voltak időszakok, mikor reméltem, hogy tényleg megváltoztál, és a barátom vagy. Olykor ebben még biztos is voltam, mert már annyira bebeszéltem magamnak. De aki régen olyan volt amilyen, az ennyi idő alatt nem tud megváltozni, de ha lenne rá 10-15 éved, te akkor sem tudnál, mert képtelen vagy rá. Te ilyennek születtél... Van ilyen. - foglalt helyet az egyik fotelben a mondandója közepe fele. - Egy dolgot viszont nem gondoltam volna... Hogy Elenát akarod majd. Ez most, hogy jött neked? Erre nagyon kíváncsi vagyok.
- Damon már tudja, de akkor neked is elmondom. Nem voltam sehol sem. Végig itt voltam Mystic Falls-ban, és ahogy figyeltem őt, tudtam, hogy kell nekem. Gyönyörű. Fiatal. Kedves. Olyan ártatlan, törékeny és sebezhető... Más szóval Katherine mostani ellentéte. Régebben Katherine is az volt, még a vámpírrá válása előtt... De ő valahogy még is valamiben más.
- Ohh, de megható... Klaus és az érzelmek. Ez elgondolkodtat... - dőlt neki az ital bárnak Damon. - Megvan! - csapta össze tenyerét, majd megdörzsölte őket. - Alakítsunk egy "csoportot", aminek az a neve, hogy " Enyém Elena! Harcolsz, vagy veszítesz!" Vagy, egy valóságshow? Na? Ilyen párválasztós? Tudjátok! - "lelkesedett" a vámpír, de a többiek csak fanyari képpel követték figyelmül. - Viccet félretéve... Ne haragudj, Stef, de ezt most muszáj! - változott át komolyra. - Nem elég egyértelmű nektek ez a dolog? Elena engem szeret. Úgyhogy Klaus menj, és vonyíts tovább egyedül teliholdkor. Vagy mit tudom én, csak ne itt hullajtsd a szőröd.
- Idegességed, csak is a félel.....
- Damon, nem te voltál az véletlenül, aki rányomult a barátnőmre, míg én azért mentem el, hogy megmentsem az életedet?! Nem Klaust kéne elküldeni, hanem először az öcséddel kéne lerendezni ezt, nem? - szakította félbe Klaust Stefan. - Vagy nálad ez így oké? Ha igen, akkor én kérek elnézést, mert rossz úton keresgélek. De, ha nem, akkor mi van, ha én nem akarok lemondani róla? Mi van, ha addig küzdök, ameddig vissza nem szerzem? Damon, szeretem őt!
- Én ezt értem, de Elena érzéseit nem befolyásolhatod. Elhiszed, hogy nem 1000-rel nyomultam rá, mikor még minden erejével azon volt, hogy megtaláljon! Nem így terveztem, oké? Csak mikor már teljesen feladta, reménytelenné vált számára minden, és szüksége volt valakire, én ott voltam. Segítettem neki, és nem az én érdekemet helyeztem előnybe, hanem tényleg azt néztem, hogy neki mi jó, és mire van szüksége. Telt az idő, és megtörtént. Én ezen nem tudok változtatni, és nem csak azért, mert nem tudok, hanem mert nem akarok. Ő engem választott, nem téged.. - nézett Klausra. - És nem téged, Stefan...
- Mi folyik itt?!- jelent meg Elena kétségbeesett arccal, és tudta, hogy ami itt zajlik, amin most veszekednek, annak csak is kizárólag Ő az oka, ő a hunyó minden tekintetben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése