XVIII. fejezet Megtervezett kiiktatás ( FINÁLÉ )

Elena végleg elveszítette a reményt, és csődöt mondott saját magának. Nem tudott mit csinálni, nem tudott többet tenni. Nem tudja itt már mi segíthet, de azt tudta, hogy ő biztos nem. Lemondott arról, hogy Klauson keresztül próbálja megmenteni Damont. A hibrid már nem áll meg, úgy ahogy Damon se mond le a döntéséről. Egy helyben állt, és várta, hogy a zűrtől betelített agya megmozduljon, és adjon egy jó ötletet. Más már nem tudott mást tenni, csak végig nézni az elkövetkezendő legrosszabb perceket.

- Elena, most már menned kellene... - aggodalmaskodott Damon.

- Nem megyek el. Ha nem látlak többé, akkor legalább most lássalak még utoljára...

- Nem hiszem, hogy jó lenne, ha most itt maradnál... Menj el, Elena! - tette rá egyik kezét a lány arcára, és kérően nézett a szemébe. - Ne légy makacs!

- Nem, Damon.

- Kezdhetjük? - állt a vámpír mellé Klaus.

- ....Igen. - válaszolt pár másodperc után, el nem szakadva a másik tekintetétől.

- Szerintem nem kezdhetjük! - szólalt meg egy férfi hang az erdő sűrű fái közül.

- Stefan?! Te... - állt el szava Elenának. Azt hitte, hogy káprázik a szeme. Lehetetlennek tartotta azt, hogy ő itt legyen. De ott volt.  Ebben a pillanatban  nem is lehetett volna jobban össze zavarodva. Értethetetlen volt ez számára, és kíváncsian várta rá a magyarázatot.

- Te meg... Te hogyan lehetsz itt? - nézett a lány meglepődötten a fiúra.

- Sajnálom, Klaus. De én jobb vagyok, mint te. Ezért sem vagyok erre képes. Nem is értem, egyáltalán hogy juthatott eszembe bele menni...

- Várjunk csak, elárulnád, hogy miről beszélsz? - tette maga elé Elena kezét, ami egy " lassíts egy percre" mozdulatra hasonlított.

- Ne haragudj, Elena. És főleg te ne, Damon.... Nincsen semmiféle átok. Klaussal terveltük ki az egészet.

- Hagyd abba, Stefan! - préselte ki idegesen a hibrid a fogai közül. - Hagyd abba, most! - emelte ki a mondat végéről a "most" szót.

- Nem, Klaus. Nem. Én nem vagyok olyan, mint te. Nem is akarok olyan lenni. És nem érdemli meg semelyikük azt, hogy ezt tegyem velük.

- Miről beszélsz, Stefan? - kérdezte halk, de feszült hanggal Damon.

- Dühös voltam. Letört. Rettentően haragudtam rátok. El volt borulva az agyam. Mikor Klaus elment a veszekedésünk után... Amikor azt súgta neked, Elena, hogy nem megy el nélküled, azután én ugye elmentem Jeremy-ékhez, mert azt gondoltam, hogy ott találom majd Klaust. Így is lett. Ő is dühös volt, és felajánlott valamit.... Mind a hárman szerelmesek vagyunk beléd, de te hármónk közül csak egyet szeretsz. Féltékeny, és dühös voltam Damonre. Nem akartam azt, hogy az övé legyél. Bele sem akartam gondolni, hogy vele vagy... Úgy, ahogy Klaus sem. Elterveztük, hogy eljátsszuk azt, hogy rajtam egy átok van, amit ő rakatott rám a boszorkányával, és hogy csak Damon tud megmenteni a saját lelkével. Tudtuk, hogy bele megy. Hiszen én is megmentettem őt, és feláldoztam magamat érte, ezzel együtt Elenát is... Minden csak álca volt.. Semmi nem volt igazi, de mikor láttam rajtad, hogy mennyire rosszul vagy... Teljesen összetörtél. Hogy tudnék élni azok után, hogy megölettem a bátyámat? Hiszen vele együtt téged is megöllek. Hogy tudtam volna azok után a szemedbe nézni?.... Én nem is értem... hogy mehettem bele egyáltalán...

- Te megakartál öletni? - kerekedtek ki Damon szemei. - Te ezt most komolyan mondod?! - háborodott fel.

Elena nem tudta felfogni, amit Stefan mondott. Olyat érzett most iránta, amiről azt hitte, hogy soha nem fogja érezni. Az elfeketedett gyűlöletet. Akkorát csalódott benne, hogy azt érezte, mintha nem is ismerné ezt az Stefant. Ismeri egyáltalán? Ő volna az, biztos? Mert, amelyik Stefant ő ismeri, az nem tenne ilyet soha. Nem így ismerte meg. De, ha ő valójában ilyen, akkor nem is akarja megismerni.

- Hogy tehetted ezt? Hogy tehettél ilyet?! - ütött Elena két kezével egyet mellkasára, ezzel egy kicsit hátrébb lökve. - Képes lettél volna megöletni csak azért, mert féltékeny voltál rá? Ki vagy te? - kérdezte megvetően és lenézően.

- Én magam sem tudom... Elvesztettem a fejem..

Damon belül összeomlott. Az öccséről, akiről azt hitte, hogy ugyanúgy ő is feláldozná a saját életét érte, kiderül, hogy valójában nem feláldozná érte a saját életét, hanem inkább még elvenné tőle. Vegyes érzelmek kavarogtak benne. Igazából nem tudta, hogy most mit is kellene éreznie. Olyan hirtelen, és váratlanul érte, hogy nem volt ideje még reagálni sem. Az se jutott még el teljesen az agyáig, hogy a saját testvére tette ezt vele. Szerette Stefant. Pont ezért akarta megmenteni. Itt hagyott volna mindent csak azért, hogy az öccse életben maradjon. Itt hagyta volt Elenát, akire már mióta vágyott. Itt hagyta volna az egész világot. Csak ő érte. Mert volt olyan hülye, hogy azt higgye, az öccse is megtenné ugyanezt. Ez a hátba szúrás a szívééig hatolt, és ott is marad, örökre.

- Kihasználtad azt, hogy a lelkiismeretem nem bírta volna el azt, hogy most ne fizessek meg a régebbi önzetlenségedért?! - kérdezte dühösen Damon.

- De, nem gondoltam komolyan. Pillanatnyi elmezavar volt. Elvakított a féltékenység és a harag. De most azért jöttem, hogy ezt helyre hozzam...

- Amikor Bonnie elvileg levette rólad az "átkot", hogyan produkáltad a tüneteit? És Bonnie, hogy produkálta? Ha nem volt igazi átok, akkor miért kezdett el vérezni az orrotok, az erek, a látható fájdalom.... Ezt mind, hogy színlelted?

- Klaus boszorkánya egy varázsige segítségével, elintézte, hogy ha Bonnie belekezd az átok megtörésébe, akkor előidézzem, előidézzük a tüneteket.

- Na jó, most már azt hiszem elég az esti meséből! - csapta össze két tenyerét Klaus. - Hogy te mekkora egy barom vagy, Stefan. - vágott egy gúnyos mosolyt. - Elárulom, hogy mindent elrontottál, amiért eddig megdolgoztunk. De, se baj. A családias hangulat a legfontosabb, nem igaz? - beszélt cinikusan.

- Inkább legyen családom, mint hogy egyedül legyek. Te mindig egyedül leszel, Klaus. De, most ahogy elrontottam, helyre is akarom hozni. Mert, Damon az egyedüli családom. Te meg tartsd meg magadnak az önzőséged.

- Meg is tartom, ne aggódj! Ez tesz erőssé. Az érzelmek csak legyengítenek. De tudsz úgy is érezni, hogy közben önző is vagy. Ezáltal az érzelmek megmaradnak, de emelett erős is maradsz. Az a legrosszabb, ha csak érzel, és emiatt gyenge vagy. Másokkal jobban törődsz, mint saját magaddal. Ez maga az igazi átok mindenki számára.

- Nem, Klaus. Ez a normális. Hogyha valaki tud önzetlen is lenni. De úgy látszik, hogy számodra a "normális" nem létezik... - mondta Elena.

- Lehet. Nem is akarom, hogy ilyen legyek... De, ha továbbra is itt maradok, akkor az leszek... Köszönöm neked, Elena, hogy megmozgattad az érzelmeimet. Hogy rájöttem, tudnék önzetlen is lenni, mert tudnék. Éreztem.  De nem akarok. Úgyhogy, inkább végleg elmegyek. A gyengeség, és a normális nem szerepel a tulajdonságaim között...

- Nem kell a köszöneted semmiért.... Semmi sem kell tőled, Klaus.

- Ez így van rendben, Elena. Úgyhogy...Viszlát! Lehet, hogy még találkozunk.

- Remélem nem... - majd Klaus bólintással köszönt el Damontól és Stefantól is. Intett a boszorkányának, majd elmentek.

- Szóval nincs is valójában ilyen átok? - csodálkozott Elena.

- De van. Épp ezért választottuk ezt. Valótlan átkot nem választhattunk, mert akkor Bonnie nem találta volna meg az átok megtöréséhez való varázsigét.

- És mit csinált volna velem Klaus? Ha nem is kellett volna a lelkem? - kérdezte Damon.

- Egy varázslattal kioltotta volna az életed. Ez olyan varázslat, amilyen az az átok is. Nagyon erős, és kevés boszorkány képes rá, és tud róla....

- Hmm.. Az jó.... Sajnálattal kell közölnöm tesó, hogy innentől nincsen családod. - majd elindult az erdőbe.

Elena nem mondott semmit, csak Damon után eredt.

- Damon! Damon, állj meg! Légy szíves! - szaladt a még jobban rohanó vámpír után.

- Mi van, Elena? - fordult meg.

- Tudom, hogy ideges vagy, fáj, hogy ezt tette veled, és csalódott, de vissza jött, és segített. Tényleg megbánta... Én is csalódtam benne. Hatalmasat. De, azt is tudom, hogy te most azt gondolod, erre nincs megbocsájtás. Viszont gondolj vissza arra, hogy régebben ő mennyi mindent megbocsájtott. Tudom, hogy most megcáfolom saját magam, mert ezt sem lehet közös nevezőre hozni. Mert, amiket te tettél régebben, azokban nem szerepelt a testvéred eltűntetése. De tényleg csak te vagy neki, és rajtam kívűl neked csak ő. Most nagyon nagy szüksége van rád. És most én mondom azt neked, hogy ne hagyd egyedül! Kérlek! - simogatta meg arcát a férfinak.

- Elena...

- Nincs, Elena. - mosolyodott el halványan.

- Igazad van... - változott arca komolyra. - Vissza megyek.

Damon vissza ment, és látta az összetört testvérét a kövön ülve. Két kezét a hajába túrta, és előre nézve merengett a hatalmas elkövetett hibáján.

- Ne ostromold magad, Stefan. Mindenki követ el hibákat... Elnézem ezt neked, de csak azért, mert az öcsém vagy. Az igaz, hogy eléggé hátba szúrtál, és sokkot okoztál mindenkinek... de vissza jöttél, és helyre hoztad, amit elrontottál. - ült le Stefan mellé. - Most elég nyálas leszek, de őszinte... A testvérem vagy, és szeretlek. Én is hibáztam, nem is egyszer. És aztán? Ki az, aki nem hibázott még életében? Senki, Stefan. Úgyhogy ne depizz itt nekem, hanem állj fel, és menjünk haza. Felejtsük el, rendben? Szent a béke? - nyújtotta kezét a másik felé.

- Tudod, Damon... végig azt hittem, hogy én jobb vagyok nálad, jobb "ember". De most jöttem rá arra, hogy pont te voltál a jobb. Csak nem akartad mutatni...  Köszönöm! - tette bele kezét Damonéba.

Felálltak, és vissza mentek a kocsihoz. Elena arcán hatalmas, örömteli vigyor keletkezett a fiúk láttára. Vetett Damonre egy olyan " büszke vagyok rád" pillantást, majd odament, és átölelte őt.

- Én... beszállok a kocsiba. Magatokra hagylak. - mosolyodott el Stefan.

- Köszönöm. - nézett a lány a fiúra.

- Látod, sokkal jobb így, mint hogy az örökké valóságig haragudj rá. Mindenkinek jobb így. Ráadásul neki köszönheted, hogy most itt vagy. Velem. - ment közelebb a vámpírhoz.

- Igen.. Szerintem is jobb így..  Ha te nem vagy, most úgy mentem volna el, hogy soha nem bocsájtottam volna meg neki. - simította hátra haját a lánynak.

- De itt vagyok, és ez a lényeg.... Most már szerinted nyugodtan együtt lehetünk? Nem kell félnünk semmitől?

Erre csak a férfi két keze közé fogta a lány arcát.

- Már nem kell félnünk semmitől. Mostantól csak mi vagyunk. - mélyesztette bele azúrkék szemeit a másikéba.

- Szeretlek, Damon! - és átkarolva a férfi nyakát csókolta meg minden valós érzelmét bele adva, amire Damon csak derekánál fogva még közelebb húzta magához a másikat, ekkor eldöntve, hogy a mai naptól kezdve, soha nem engedi majd el őt.

XVII. fejezet Önző szerelem

Elena vörös, kisírt szemekkel ment vissza a szobába. Bonnie ahogy megpillantotta barátnője arcát, azonnal tudta, hogy nagy baj van. Felállt Stefan mellől, és riadt arccal ment oda a lányhoz.
- Elena, mi baj van?! - kérdezte kétségbeesetten.
- Damon.... Damon.... - zihált a lány.
- Nyugodj meg először, rendben? És mond el, hogy mi történt. - fogta meg támogatóan vállánál.
- Damon feláldozta magát Stefanért. Odaadja a lelkét, hogy Stefan életben maradhasson. Klaus magával vitte... - folytak le könnyei az összeesett, elhalt arcán.
- M-m-m-m...micsoda?!
- Stefan csak akkor maradhat életben, ha egy vérrokon, aki vámpír, átadja a lelkét. Damon úgy érezte, tartozik neki, és lemondott a saját életéről.
- De miért halna meg Stefan? Hiszen megmentettem.. - nézett érthetetlenül Bonnie.
- Azért, mert Klaus boszorkánya félre vezetett téged, engem, mindenkit. Klaus már előre tudta mi lesz, és megszervezett mindent.... Tudta, hogy...Damon bele megy az alkuba.... Bonnie, én nem bírom ki nélküle! - ölelte át szorosan a barátnőjét.
- Tudom, tudom. - simogatta meg hátát. - Kell lennie más választásnak, vagy útnak. Mindig van más lehetőség. - tolta el magától Elenát, és mélyen a szemébe nézett. - Nem engedjük, hogy meghaljon, rendben?
- De, hogy akarod megoldani azt, hogy Stefan is, és Damon is életben maradjon? Stefant csak Damon mentheti meg. Mindkettő nem maradhat életben, Bonnie... Ezt a lehetőséget jobb, ha most kitöröljük.
- Áthívom Caroline-t, hogy figyeljen addig Stefanra, amíg mi kitaláljuk, mi legyen. Kimegyek telefonálni, nehogy Stefan meghalljon valamit... - majd kiment a szobából.
- Elena..... - szólt Stefan.
- Hol vagyok?
- Itthon, Stefan. Itthon. Ne aggódj, minden rendben lesz! - térdelt le mellé. - Fáj valamid? - nyúlt egyik lábához, de a másik elhúzta tőle.
- Nyugi, csak tesztelni akartalak, hogy nem fáj-e semmid.
- Ki vagy? És miért akarsz a lábamhoz nyúlni? - kérdezte hitetlenül.
Elena teljesen kétségbe volt esve. Stefan rosszabbul van, mint gondolta, és olyan sebességgel halad az állapota, hogy ha reálisan bele gondolt, nem volt sok ideje arra, hogy átgondolja mit is lehet tenni. Klaus tisztában van azzal, hogy hogyan rosszabbodik az állapota, így nem fog habozni, és elvégezteti a boszorkánnyal a varázslatot, amivel Damon lelke Stefanba száll. A lány szíve 1000-rel vert, olyan ideges volt, folyt róla a víz. Zsákutcába került, mert egyik irányba se tud menni. Vagy, ha tudna is, akkor semelyik út se lenne a jó választás. Nem mentheti meg mindkettőt. De az egyiküket igen. Választani nem akar, mert annak ellenére, hogy nem szerelmes Stefanba, még szereti, és nem akarja, hogy meghaljon. Viszont Damonba szerelmes, és ha nagyon kéne választania, akkor nem gondolkozna egy percig sem. De Damon nem enged a döntéséből, és ezzel nem tud mit kezdeni. Tudja, hogy a férfi milyen makacs, és ha valamit a fejébe vesz, azt onnan nem lehet kiverni. De valamerre el kell indulnia, nem állhat egy helyben. De mit csináljon? Merre induljon el, hogy az az út a legjobb döntéshez vezessen? Tanácstalannak érezte magát. A helyzet reménytelen volt. Szörnyen érezte magát, és ha most nem tesz valamit, akkor a tragédia ami történik majd, érzéstelenítőként éri majd a szívét. És azután már se szörnyen, se másképp nem fogja érezni magát, mert a fájdalom ami érheti őt, belül megöli majd.
- Jön Caroline? - pattant fel Elena, és kérdezte Bonnie-tól.
- Jön. Mondtam neki, hogy nyitva haggyuk az ajtót, hogy...
- Nem! Nem mehetünk el addig, ameddig ide nem ér. Stefan állapota jelentősen rosszabbodott. Nem tudja ki vagyok, és azt sem, hogy hol van. Így nem hagyhatjuk itt!
- Menj Damon szobájába, és hozz valamit ami hozzá tartozik! Gyorsan, siess! - mutatott az ajtó felé a boszorkány.
Elena rögvest szedte a lábait. Berontott a szobába, felkapta az egyik felsőjét, és rohant is vissza.
- Tessék! De minek kell?
- Megkeresem Damont. És addig, ameddig én megvárom Caroline-t, te elmész oda. Én majd megyek utánad ahogy tudok. - majd kezébe vette a vámpír felsőjét, és elkezdte mondani a varázsigét.
- Az erdőben vannak, ahol a ritulé is volt.
- Köszönöm, Bonnie!
A lány leviharzott a lépcsőn, szinte már beugrott a kocsiba, és száguldott az úton. Tiszta erőből nyomta a gázt, és nem érdekelte az, hogy esetleg észre veszik a rendőrök. Fogalma sem volt arról, hogy ő maga, egy ember, hogyan tudna segíteni ebben a helyzetben, vagy mit kéne tennie, de nem is foglalkozott vele. Csak is az hajtotta, hogy meg akarja menteni Damont. Hogy hogyan az már más kérdés....
Ahogy megérkezett Elena, határozottan lefékezett, kivágta az ajtót, és elkezdett futni. Életében nem futott ennyit, mint most, de nem érezte meg, mert szinte már csak a lábai vezérelték őt. Mintha nem is kéne irányítania őket, nem is kéne megerőltetnie magát, mert maguktól futnak, hogy beérjenek a célba....ahova meg is érkeztek, remélhetőleg még időben.
- Állj! - kiáltotta a lány.
Damon meglepetten fordította meg fejét a lány hangjának a hallatára. Arcára a meglepődöttség, de egyben az öröm is kiült. De ott volt egy kicsi düh is, mert nem akarta, hogy a lány veszélybe sodorja magát miatta.
- Lám-lám! Az erős szerelem. Rég láttam ilyet. Stefan és a te szerelmed nem volt ennyire erős, mint Damon és közted. Az teljesen más volt...
- Kérlek, Klaus. - indult meg feléjük. - Ne vedd el tőlem!
- Ő választott így, Elena. Én csak az egyetlen egy lehetőség megoldását tártam fel, és ő bele ment. Nincs más út.
- Hazudsz! Mint mindig! Aljas vagy, és kegyetlen! Miért akarod tönkre tenni az életem?! Miért akarod elvenni tőlem mindig azokat, akiket szeretek?! Miért nem hagysz végre békén?! - ordította a képébe.
- Elena... Menj most el! Otthon biztonságosabb. - terelte hátra felé a lányt Damon.
- Nem megyek nélküled sehova! - torpant meg a férfi előtt.
- Nem is kell, Elena. De, akkor ha már csatlakoztál, mond el, hogy mi az a másik lehetőség, amivel mindkettőt életben tudod hagyni? Megosztanád velem? - húzta fel kíváncsian szemöldökét a hibrid.
- Tudom, hogy van, Klaus. Nem hiszem el, hogy nincs.
- Miért vagy ilyen biztos benne?
- Azért, mert szeretsz. És ekkora fájdalmat te sem akarnál okozni. És mert, tudod, hogy ha ezt most megteszed, akkor egy örök életre gyűlölni foglak, és még annál is jobban meg foglak vetni, mint eddig. De te ezt nem tudnád elviselni. Szóval, ezért vagyok benne biztos.
- Igen, ez igaz. De inkább viselem el a gyűlöleted, mint hogy másé legyél. Samantha! - rántotta fejét a boszorkánya felé. - Kezdődjék a lélekvándorlás!

XVI.fejezet A búcsú

- Mit csináltál vele?! - emelte fel hangját Elena.
- Csak kijátszottalak titeket. - válaszolta nyugodtan Klaus.
- Nem volt elég tiszta, hogy takarodj az életünkből? - ment közelebb Damon, és dühben forgó szemével nézett Klauséba.
- Nem adom fel ilyen könnyen.
- Mit nem adsz fel? Elmondanád?! - hitetlenkedett a lány.
- Téged, Elena.
- De engem te soha nem fogsz megkapni! Soha, Klaus! Miért reménykedsz? És egyáltalán miért hiszed azt, hogy ezekkel a módszerekkel, hogy megakartad ölni Stefant, megkapsz engem?
- Nem meg akartam. Meg is fogom...
- Micsoda?! - kerekedtek ki a lány szemei.
- Azt hittétek, hogy nem számítottam arra, hogy a boszi barátnőtök megmenti az életét? Nekem van a legjobb boszorkányom, és úgy félre vezetett titeket, ahogy én azt elterveztem.
- Miről beszélsz? - kérdezte ingerülten Damon.
- A varázslat amit Stefanra rakott, nem az az átok, amire Bonnie gondolt. Annak tűnt, vagyis annak tűntette fel egy másik varázslatnak a segítségével. Azzal, hogy a boszi segített rajta, csak rosszabbá tettétek a helyzetet. Stefan nem a varázsige hatására veszítette el az emlékezetének egy részét. Az az átok amit igazából rátettünk, most kedzi felenni Stefan elméjét. Szépen, lassan, fájdalommentesen. Más szóval észrevehetetlenül haldoklik, és ez ellen nem tehettek semmit, mert a boszorkányom lezárta az átkot, és csak egy valamivel lehet helyre hozni..
 - Hogy rohadnál meg ! - préselte ki fogai közül Damon, majd nyakánál szorítva, erősen a falnak nyomta.
- Azt hiszed..... hogy erősebb.. vagy.. nálam? - mondta el kicsit akadozva Klaus.
- Nem. Csak azt tudom, hogy ha kellően ideges vagyok, akkor akár a szádon húzom ki a jelentéktelen szívedet.
- Biztos vagy benne..? - és egy mozdulattal megfogta Damont, majd elhajította a lépcső felééig.
- Klaus, hagyd abba! - nézett mélyen a hibrid szemébe Elena. - És tegyél valamit, hogy Stefan ne haljon meg.....kérlek! - próbált hatni az ősi vámpírra.
- Hogy megmentsd Stefant, csak is Damon tud segíteni...
Ekkor Damon újra megjelent, és már indult volna Klaus felé, de Elena elé állt.
- Damon, nem akarom, hogy megsérülj! - mondta halkan, közbe megfogta a másik kezét.
- De...
- Damon!
- Rendben... Mit kell tennem? - fordult a hibridhez.
- Ahhoz, hogy Stefan meggyógyuljon, mert a folyamatot már nem lehet leállítani, nem lehet feloldani, csak a te segítségeddel lehet megmenteni...
- Mond már, hogy mi az! - türelmetlenkedett Damon.
- A lelked. Vagy, ha úgy jobban tetszik, az "életed".
Elena egy percig fel sem fogta amit Klaus mondott. Vagy inkább nem akarta meghallani. Hogy is akarná azt meghallani, hogy a hibrid most kérte a szerelme életét cserébe, hogy Stefan meggyógyuljon?
- Na neeem! Azt soha! - ellenkezett a lány.
- Erről nem te döntesz, Elena. Damon, itt a döntésed. Viszonozni akarod az öcséd régebbi feláldozását érted, vagy sem? - próbálta manipulálni a vámpírt Klaus.
Damon a földet nézve gondolkodott. És nem lehetett nem észrevenni azt, hogy a férfinak jár az esze folyamatosan, és kizárt minden mást maga körül.  Meg sem hallotta, amikor Elena őt szólította. De egy kis idő után meghozta a döntését...
- Vállalom.
- Mi?! - fakadt ki Elena. - Damon, te megőrültél? Hallottad, mit mondtál?!
- Igen. Tudom, mit mondtam. Tartozom ennyivel Stefannak. Én is meghaltam volna, de feláldozta magát értem. Most nekem is így kell tennem. Meg kell mentenem..
- Damon, ő nem a halált vállalta! Ő csak azt vállalta, hogy Klaussal megy, és újra embervért kell innai. Újra ripperré kellett válnia. Nem a halált! Hogy emelheted egy nevezőre a kettőt? Egyáltalán nem ugyanaz a két szituáció! Ne tedd ezt, kérlek! - fogta két keze közé a férfi arcát. - Szeretlek! - jelent meg egy könnycsepp a szemében.
- Lehet, hogy nem ugyanaz, de az igen, hogy akkor én is ugyanúgy haldokoltam, mint most ő. - fogott rá a lány két kezérte, és lágyan leemelte arcáról, majd azokat a két kezébe fogta.
- És te biztos vagy abban, hogy ha akkor is a halált kellett volna választani, akkor elvállalja?
- Igen. Biztos, hogy megtette volna. Hisz Ő Stefan. - erőltetett egy mosolyt magára.
- Damon, kérlek! Gondold ezt át még egyszer!
- Nem, Elena. Döntöttem. Ha most nem mentem meg, akkor örökké lelkiismeret furdalásom lesz emiatt.
- Szóval? Mi a végleges válasz? - szakította őket félbe a hibrid.
- Benne vagyok.
- Damon... - suttogta könyörgően a lány, miközben a fájdalom könnye csordult le az arcán.
- Várj meg lent...Klaus. - nézett rá Damon.
- Ahogy gondolod... Viszlát, Elena! - és elindult le a lépcsőn.
- Elena, tudnod kell, hogy nagyon szeretlek! Azt hiszem már az első perctől kezdve. Én vagyok most a legboldogabb bárki közül, mert akit a szívedben őrzöl most, az én vagyok. Soha sem gondoltam volna, hogy valaha eljön az az idő, hogy akkor csókolhatlak, amikor akarlak, mert nem utasítasz el. Azt akarom, hogy...
- Te most búcsúzkodsz? Neeem. Én nem fogom végig hallgatni. Azt már nem! - szögezte le határozottan.
- De, Elena. Végig fogom mondani, és te meg fogod hallgatni.
- Nem. Mert nem engedlek el!
- De, Elena! - mondta ellentmondást nem tűrően. - Muszáj lesz elengedni... Nézz ide! Nézz rám! - fogta két keze közé könnyektől elázott, puha arcát a lánynak. - Azt akarom, hogy vigyázz a testvéremre. Maradj vele, és ne hagyd egyedül! Nem arra kérlek, hogy újra legyetek együtt, mert erre nem kérhetlek, ez csak is a te döntésed. Szeretném, ha meggyőznéd arról, hogy nem az ő hibája, és ne okolja magát, mert magát fogja okolni, hogy a halálomat okozta. Ő semmiről sem tehet. Egyszerűen csak az öcsém, és nem akarom, hogy meghalljon, ráadásul tartozom neki. Ami még nagyon fontos, hogy nem erre a pillanra fogsz emlékezni, rendben? Csak a szép, és a boldog pillanatokkal gondolj vissza rám! Oké? Bármikor rám gondolsz, tudd azt, hogy én abban a percben is annyira szeretlek, mint most, és soha nem felejtelek el!
- Nem akarom ezt, Damon! Nem akarlak elveszíteni! - mondta össze szorított torokkal.
A férfi csak lágyan, de szenvedélyesen csókolta meg a lányt. A csók végén szorosan átölelte Elenát, ezzel együtt utoljára beszívva a lány hajának az illatát. Damon szemében is kicsordultak a búcsútól záporozó könnyek hada, de mielőtt elengedte volna a lányt, letörölte azokat, hogy ne fájdítsa jobban a másik szívét.
- Szeretlek! - simította végig a lány arcát.
- Én is! - tette rá kezét az arcán pihenő másik kezére.
Majd levette kezét Elena arcáról, és elindult a lent várakozó Klaus után. Egyszer még vissza nézett, mert tudta, hogy ezt a gyönyörű, mogyóróbarna szemeket, ezt az angyali arcot, soha nem láthatja többé.

XV. fejezet Memóriazavar

- Hát te meg..? - nézett meglepődötten Damon a halom gyertyákkal rohangáló Elenára.
- Bonnie-nak kell. Történt egy kis...probléma. - fejezte ki magát enyhén.
- "Probléma"? Mégis, miféle probléma? - kérdezte kissé megrémült arccal a vámpír.
- Stefan....
- Hmm... Egyre jobbak a megérzéseim.... - gúnyolódott.
- Stefanra átkot raktak. Ha Bonnie-nak nem tud kitalálni semmit, akkor meg fog halni. - folytatta komolyan.
- Na jó, azért erre nem számítottam. Milyen átkot? - indultak fel a lépcsőn, átvéve pár gyertyát a lány kezéből.
- Ezt most nagyon hosszú lenne elmondani. Legyen elég annyi, hogy az érzelmeket, amiket eddig tudott kontrollálni, vagy kikapcsolni, hogy ne érezze azokat, most felerősödtek, és belülről égetik ki őt. Rosszabb, mint egy vérbénás "kezelés".... - nyitottak be Bonnie-hoz, aki a földön fekvő Stefan mellett térdelt.
- Gyorsan, Elena. Nincs sok időnk. Tegyétek le köré, lehetőleg egyenletes távolságra. - utasította őket.
- Megtudod csinálni..? - kérdezte bizonytalanul Elena.
- Nem mondok semmit, mert még én sem tudom, hogy képes vagyok-e rá. Ideadnád a könyvet? - kérdezte barátnőjétől.
- Még jó, hogy közel laksz... Mert nem értünk volna vissza időben. - nyújtotta oda Bonnie-nak.
- Most pedig menjetek egy kicsit hátrébb, kérlek! - mutatott maga mögé a boszorkány.
Damon látta Elenán az idegesség és a feszültség tetőfokát, ami most még zavarhatta is volna, de nem zavarta. Ő is aggódott az öccséért. És megfordult a fejében, hogy ha most ugyanaz a szituáció lesz, mint akkor, amikor Stefan áldozta fel saját magát érte.... Akkor most ugyanúgy ő is megtenné a testvéréért... Gondolkodás nélkül. Ennyit meg kell tennie, hiszen akkor Stefan is megtette.
- Ne aggódj, nem lesz semmi baj! - ölelte át megnyugtatóan egyik karjával a mellette lévő aggodalmas lányt. - Tudod milyen a boszi barátnőd... Hűűű! Még én is lehidalok a tudományától. - próbálta viccelődésével csökkenteni a feszültséget.
- Igen, tudom, és nem is kételkedem benne. De  ilyet még ő sem csinált. Ez neki is új. Erre az átokra csak kevés boszorkány képes. Rengeteg erő kell hozzá. És ahhoz is, hogy levegyék arról, akire rátették.
- Hát, akkor ő lesz az egyik közülük... - villantott egy féloldalas mosolyt.
- Remélem...
- Jól figyeljetek! Bármi történjék, nem állíthattok le a varázsige közben, rendben? Akármi történjen velem, vagy akár Stefannal, nem állíthattok le! - hangsúlyozta határozottabban a kellő hatás elérése érdekében.
- Mit értesz azalatt, hogy "bármi"? - nézett sejtelmesen Elena a barátnőjére.
- A varázsige közben felmerülhetnek..mellékhatások, hogy szépen fejezzem ki magam. Nem lesz kellemes érzés se számomra, főleg Stefannak nem. Az átok ami rajta ül, már kitudja meddig itta bele magát, és ahogy én azt megpróbálom kihozni, kínzó érzés lesz számára, amiből én is kapok egy kicsit... Biztos bent akarsz maradni..? - nézett bizonytalanul a lányra.
- Ömm..uhmm.. Igen. Persze. Nem hagylak itt titeket. - adta elő a "határozott, magabiztos" Elenát, aki ebben a helyzetben egyáltalán nem volt jelen.
- Nem fogsz megtörni..? - nézett aggódóan Damon a lányra, majd Elena maga mellett lévő kezét szorosan az övébe fogta.
- Nem... - furta gesztenyebarna szemét a másikéba, onnan visszakapva tekintetét Stefanékhoz. Bonnie belekezdett a varázslatba. A gyertyák egyszerre gyúltak fel, és egy közepes nagyságú legörvény járta át a szobát. Két kezét maga elé rakta, tenyerét felfelé fordította, szemét behunyta, és úgy kezdte el mondani a varázsigét. A varázsige közben valamiféle fűszert morzsolt Stefan testére, de nem állt le az ige mondásában. Pár perc elteltével a földön fekvő fiúnak kipattantak a szemei, és kínkeservesen segítségért kiáltott, és ordított torka szakadtából. Megmozdulni nem tudott, mert a varázsige ebben megakadályozta őt. Bonnie-nak ömleni kezdett a vér az orrából, a szeméből, még a füléből is. Neki is eljöttek a szenvedések percei. Barátnője egy percre nem nyitotta ki szemeit, egy percre nem engedte le kezeit, egy percre nem gyengült meg. Folytatta ugyanúgy, bármennyire is fájhat nekik. Stefan erei kétszeresükre duzzadtak meg, és színtisztán lehetett látni, ahogy egyre jobban megfeszülnek, és majd szét akarnak durranni. Elena olykor-olykor becsukta szemét, vett pár mély levegőt, majd újra kinyitotta. Eldöntötte, hogy kibírja, és nem törik meg, hát így is tett. Akármennyire volt megviselő a látvány, ráadásul úgy, hogy nem tehetett semmit, hogy enyhítsen a fájdalmukon, de a lány tényleg erős volt, és nem bizonytalanodott el magában egy pillanatra sem. Damon sokszor rápillantott Elenára, hogy minden rendben van-e, de azt látta, hogy a lánynál semmi ok az aggodalomra. Bonnie-ból egyre erőteljesebben kezdett folyni a vér, és ezzel a fájdalom is erősödött mindkettejükben. Összeszorított fogakkal próbálta magában tartani a legelviselhetetlenebb fájdalomnak a hangját, de ezt már nem tudta legyőzni, és kénytelen volt szabad utat adni neki. Ahogy ez a hang egyszerre tört ki belőlük, Elena egy percre összerezzent a hirtelen, és hangos kiáltástól, de Damon még jobban szorította a lány kezét, majd magához húzta a másikat, és védelmezően ölelte át. A lányra ez egy kicsit megnyugtató hatással volt, így a feszültség ami folyamatosan fokozódik benne, csökkenni kezdett, így azt érezte, hogy megkönnyebbül, mert már nem olyan nehéz azt cipelni. Stefan szemei alatt megjelentek a szokásos erek, de most nem csak ott voltak, a szemeiben is, amik a tiszta szemet lepték el. Kiáltottak, ordítottak. De hirtelen a gyertyák eloltódtak, el is égtek, viasszá váltak. Bonnie elernyedt végtagokkal hullt Stefan mellé, de orrvérzése elállt. Amikor Elenáék biztosan meggyőződtek arról, hogy vége van, oda szaladt barátnőjéhez.
- Bonnie! Hallasz?! Bonnie, kérlek nyisd ki a szemed! - hajolt fölé, és óvatosan megrángatta egyszer-kétszer. Boszorkány barátnője lassan kezdte el kinyitni szemét, majd halkan válaszolt.
- Megcsináltam..? - kérdezte rekedtes hangon.
- Meg, Bonnie. Meg. - csordult le egy örömkönny a lány arcán.
- Stefan felébredt? - kérdezte aggodalmas hanggal.
- Még nem... De felfog, ugye?
- Segíts fel, légyszíves! - nyújtotta Elena felé egyik kezét, majd a másik belerakta a sajátját, és segített neki felülni. - Köszönöm.
- Hozzak egy vizes rongyot, vagy egy zsebkendőt..? - hajolt oda Damon Elena füléhez, és halkan kérdezte tőle.
Elena csak érthetetlenül nézett a gyönyörű azúrkék szempárba. Szóra nyílt a szája, de a férfi megelőzte.
- Bonnie arcára. Hogy letörölhesse a vért. - világosította fel.
- Jaaa.. Igen, azt megköszönném. - mosolyodott el halványan a vámpír odafigyelésére.
- Miért nem ébred fel?! - jelent meg a boszorkány hangjában a pánik előjele. - Szenvedett? Nagyon szenvedett?
- Hát...ez enyhe kifejezés. Szörnyű volt... - hajtotta le egy fél pillanatra fejét, mikor maga előtt látta a képeket.
- Akkor fel kell, hogy ébredjen! Gyerünk, Stefan. Mindig is erős voltál. Most is légy az. - mondta közvetlenül a fiú arcába.
- Mi van, ha nem éb.....
Elena be sem fejezte a mondatot, mert látta, hogy Stefan kinyitotta szemeit, és felébredt.
- Stefan! Jól vagy? Nem érzel semmit furcsát? Minden olyan, amilyen szokott lenni? - bombázta kérdéseivel Elena a fiút.
- Hála az istennek! - fújta ki az idegességtől bent rekedt levegőjét Bonnie. Most már megnyugodott.
- Mi történt? - fogta meg fejét. - Rettenetesen fáj mindenem. - nyöszörgött minden apró mozdulatánál.
- Átkot raktak rád, és Bonnie megmentett. Bele is halhattál volna....
- Átkot? Milyen átkot? Jó sok mindenről maradhattam le... A campingezés után történt?
Döbbent le Elena a fiú utolsó kérdésére.
- Camping..? Arról már réges-rég vissza jöttünk...
- Elena, gyere egy kicsit.. - húzta félre barátnőjét Bonnie.
- Mi van vele?!
- Emlékezet kiesés. Mondtam, hogy lesznek mellékhatásai...
- Tessék?! Most akkor ezalatt azt értsem, hogy a camping utáni történtekből semmire nem emlékszik?! - akadt ki a lány.
- Nagy valószínűséggel, igen.... - közölte óvatosan.
- Tehát nem tudja, hogy én és Damon együtt vagyunk.... Nem tudja, hogy Klaus szerelmes belém, és vissza fog értem jönni... Csodás. - vázolta fel a helyzetet. - Nem bírom végig csinálni megint ugyanazt.... Törjem össze a szívét még egyszer?
- Neeem. Azt semmiféleképpen ne. - vágta rá gyorsan, és határozottan.
- Mi? - kérdezte elhalt hangon Elena.
- Itt van a vizes ro... - pillantotta meg Stefant. - Áhh, tesó! Hát felébredtél. Hogy érzed magad? - ment közbe Elena felé, hogy kezébe adja a rongyot.
- Mint, aki 100 éve minden nap másnapos lett volna....
- Az jó, nem? - viccelődött. - Inkább legyél másnapos, mint halott.
- Damon, beszélhetnénk egy percre? - kérdezte halkan Elena.
- Persze.
- Itt a rongy, Bonnie. Töröld meg az arcod... És vigyázz egy kicsit Stefanra. - majd karon fogta a vámpírt, és kimentek a szobából.
- Mi olyan sürgős? - kérdezte Damon.
- Stefan nem emlékszik semmire.. Vagyis abból ami a camping után történt. Ezáltal....arra sem emlékszik, amikor elmondtam neki mindent....
- Ez most csak egy vicc, ugye? És ezzel mit akarsz mondani?! Hogy újra felvesszük az állarcot, és úgy közlekedünk a házban, mint akiknek semmi közük sincsen egymáshoz?! - dühöngött.
- Damon...
- Veszekedés, szerelem, titkolózás... Mily szívmelengető pillanatok ezek. - ért fel az emeletre Klaus. - Stefan jól van? Mmm.. végülis mindegy is, mert nincs sok hátra neki....

XIV. fejezet Az átok

- Táttárárááá! - nyitott be Damon a hálószobába egy tálcával a kezében.
- Komolyan ágyba kapom a reggelim? - mosolyodott el halványan a lány.
- Miért ne? Azért ne szokj hozzá. Ez most csak ez kivételes eset. - vette elő féloldalas mosolyát, majd leült az ágy szélére.
- Nem is éltem bele magam... Köszönöm! Nagyon jól néz ki. - felült, és elvette el a tálcát.
- Nekem most el kell mennem egy kicsit, de sietek haza. Rickel találkozok. Feljesztjük a kapcsolatunkat. - vigyorodott el.
- Te javíthatatlan van. - nevette el magát Elena. - Most tényleg, miért találkoztok?
- Megbeszélünk egy-két dolgot a "szerelmes, de egyben hidegvérű hibrid" problémával kapcsolatban. Az ilyen dolgokat mindig vele beszélem meg. Mason megölését is szépen kiterveltük. Jó csapat vagyunk, nem? - villantott egy mosolyt, majd nyomott egy puszit a lány homlokára, és elment.
- Hogy szerethetem ennyire ezt a bolondot? - rázta meg fejét egy halvány mosollyal együtt.
- Kopp-kopp. - nyílt ki az ajtó, majd Stefan lépett be a lányhoz.
- Stefan! - kapta magára nyakig a takarót. - Várnál egy percet? - beszélt teli szájjal.
- Elena, nehogy már szégyenlős legyél előttem. Szerintem már láttalak téged meztelenül. - ült le az ággyal szemben lévő székre, figyelmen kívűl hagyva a lány kérését.
- Az teljesen más volt, és ez a helyzet is más....  Ne hasonlítsd össze a kettőt.
- Oké. Akkor megvárom amíg felöltözöl. - ült még mindig ugyanott.
- Ööö... ez rendben van, de még mindig itt vagy. - nézett érthetetlenül a fiúra.
- Igen, és?
- Stefan! Megkértelek, hogy várj egy pár percet. Csak felszeretnék öltözni.
- Jó éjszakád volt? - kérdezte Stefan nyugodtan.
- Ez most, hogy jön ide?
- Jó volt végre együtt lenne vele úgy, hogy ne kelljen előlem bujkálni, igaz?
- Neked meg mi bajod lett hirtelen? Tegnap még semmi bajod nem volt... És szerintem nem fogom neked kiteregetni, és részletezni az éjszakámat...
- Hogy mi bajom van? Hát ez érdekes, tudod... - állt fel összecsapva tenyerét. - Gondolkoztam tegnap, és arra jutottam, hogy mégsem adlak ilyen könnyen. Nem foglak így elengedni. Nem mondok le rólad. Sajnálom, Elena, de ennyire azért nem könnyítem meg a helyzeted.
- Egyrészt. Nem vagyok egy tárgy, akit eladni kéne, akár könnyen, akár nehezen.  Másrészt. Én döntök a saját érzéseim alapján, és attól még, hogy te nem mondasz le rólam, nem tartozom már hozzád. Nincs amit eltudj engedni, mert már rég nem vagyok a tiéd... Nem tudom mi ez a kirohanás, ez az erőszakos, durva természet, de ha így akarsz újra meghódítani, nagyon rossz úton haladsz.
- Azt gondolod könnyű egy nap alatt lemondani arról, akit szeretsz? Csak így. - csettintett egyet. - Egy bejelentés után, hogy a bátyámat szereted. Szerinted ez olyan könnyű?! - ment közelebb a lányhoz.
- Stefan, maradj ott, légyszíves! Senki nem mondta, hogy könnyű, te hiszed azt, hogy ezt a helyzetet ilyen könnyen vissza lehet csinálni, ilyen könnyen lehet megoldani.
- Mi mást tehetnék? Mit? Ha azt hiszem, hogy vissza tudom csinálni, és ehhez csak az kell, hogy harcoljak, akkor nem fáj annyira, érted?! - mondta végig összeszorított torokkal. Nagyon nehéz volt a fiúnak, mert nem akarta így lerohanni a lányt, nem akarta, hogy így is lássa őt. Ilyen ingerülten, és durvának. De az az érzés ami most benne van, nem tud kijönni sírás formájában, helyette a negatív érzések erősödnek fel. Így tudja csak kiadni magából. Annyira küzdeni akar ez ellen, de nem tud. Képtelen rá, mert nem tud ellenkezni. Valami au útjában áll... Rettentően szúr a mellkasa, és sokszor ordítani tudna, hátha enyhül egy kicsit. Úgy érzi teljesen egyedül maradt, senkije se maradt neki. Két ember volt, akire még számíthatott, és ők is számítottak neki, de őket is úgy érzi, hogy elveszítette. Elmentek tőle, és cserben hagyták őt. Stefan, Damon miatt hagyta el Elenát. A bátyjáért. Nem azért, mert annyira Klaussal akart menni. És ez fáj még neki írtózatosan. Így hálálja meg?! Hogy amint lelép a színről, elveszi tőle azt, ami a legfontosabb számára? A fiú tudta jól, és nem is várta el a lánytól, hogy örökké várjon rá, de nem hitte volna, hogy a bátyjával találja meg a boldogságot, és ő miatta lesz vége a saját boldogságának. Azért nem hitte, mert annak ellenére, hogy Damon olyan, amilyen, felmerülhetett volna benne annyi lelkiismeret furdalás, hogy az "öcsém most azért szenved Klaus mellett, mert feláldozta saját magát értem." A fiú ebben hitt. Valahol legbelül ő azt érezte, hogy ennyi emberiség van a bátyjában. Kockáztatta a boldogságát azért, hogy Damon életben maradjon. Feláldozta magát, de ezzel együtt odadobta a lányt a bátyja karmai közé is.
- Stefan, tudom, hogy nagyon nehéz most neked, de el kell fogadnod! Kérlek! - nézett könyörgően a fiúra.
- Hogy tehetted ezt? Hogy tehettétek ezt? - ült le nem messze a lány mellé.
- Még mindig meztelen vagyok... Kimennél?
- Jól tudtátok, tisztában voltatok vele, hogy azért nem vagyok veled, mert nem akartam, hogy a bátyám meghaljon! Akkor meg miért kellett? Miért nem vártatok meg...? - szorította ökölbe kezét.
- Én vártam rád! Hallod?! - nyúlt az arcáért, hogy maga felé fordítsa. - Vártam rád, Stefan. És Damon is. Ne gondold, hogy egy percet nem gondoltunk rád. Kerestünk, próbáltunk minden lehetőséget felvetni, hogy hogyan juttassunk haza. De vagy te nem akartad, vagy mi nem szerveztük meg jól. A sok eredménytelen próbálkozás után feladtam.. Feladtuk. Egy idő után arról is lemondtam, hogy valaha hazajösz. Csak ezután kezdett kialakulni valami köztem és Damon között. De elején volt némi lelkiismeret furdalásom, mert valahol még reménykedtem abba, hogy visszajösz. De nem jöttél...
- Mindig is éreztél iránta valamit, igaz? Egy olyan szerelmet, amilyen a miénk volt, nem lehet egy kezdetleges, érzelem nélküli kapcsolatba fojtani. Érezned kellett már valamit...
- ...... - egy pillanatig habozott a lány, és csöndben ült. - Igen, éreztem, de ezt miattad elnyomtam magamban, mert nem hittem, hogy komoly, és valaha is jelentősége lesz.
- Remek! Legalább most már az is kiderült, hogy amikor még velem voltál, már akkor is lehet Damonre gondoltál, mikor épp szeretkeztünk, és pont így feküdtél mellettem... Végülis... Ne várjunk az igazságokkal! Jobb, ha most elmondjuk őket.
- Szerettelek, Stefan! - kiabált rá a fiúra. - Hagyd abba! Elég legyen, oké? Szeretnék felöltözni végre. Menj ki! - mutatott határozottan az ajtó felé.
- Csak utoljára hadd lássalak! - közelített a lány felé.
- Mi?! Stefan, hagyj békén! Menj ki, hallottad?! - tolta feljebb magát a lány az ágyon, ahogy csak tudta, erősen magához szorítva a takarót.
- Ennyit csak megérdemlek, nem? Vagy már ennyire szerencsétlennek tartasz? - közelített még jobban a lány felé, majd erősen vállánál megragadva magához húzta.
- Engedj el! Kérlek, Stefan! Térj észhez! Engedj! - kiabált Elena.
- Annyira szeretlek, Elena. És nem tudok élni azzal a tudattal, hogy ezentúl csak a bátyám érint majd téged.. - nyúlt a lány, és a magához szorított takaró felé, de egy pillanat alatt vissza is húzódott, majd a fejéhez kapta mindkét kezét.
- Ááááá! Áhhh!! Elééég!
Elena az ajtó felé kapta a tekintetét, és Bonnie-t látta meg az ajtóban. Ismeretlen nyelven mondott valamit Stefanra, ezzel megmentve a lányt.
- Jól vagy, Elena? - szaladt oda.
- Bonnie! - ölelte át szorosan. - Olyan jó, hogy itt vagy.
- Elééég! Ááááááá! - görnyedt össze a padlón.
- Elég, Bonnie. Hagyd. - szólt rá barátnőjére, majd az ezután leállította.
Stefan nem szólalt meg. Eszméletlenül feküdt a padlón, orrából vér folyt. És lélegzetét se lehetett hallani....
- Bonnie! Nem lélegzik! - szólalt meg a lány kétségbeesetten.
- Megnézem, te addig öltözz fel.
A lány gyorsan kiugrott az ágyból, felkapott magára egy köntöst, és vissza sietett a barátnőjéhez.
- Mi van vele?
Válasz nem jött.
- Bonnie!
- Elena, várj egy kicsit! - guggolt vámpír mellett, és becsukta szemeit.
A boszorkánynak kipattantak a szemei, és elfehéredett arccal nézett fel Elenára.
- Mi van, Bonnie...? - kérdezte halkan.
- Mágiát raktak rá. Egy átkot. Egy nagyon erős átkot. Csak kevés boszorkány képes erre a mágiára. Vámpíroknak szánták, hogy az érzéseket, amiket a vámpírság elnyomott bennük, amiket kitudtak kapcsolni bármikor, ha úgy akarták, erőteljesebben kihozzák belőlük azokat. Csak a negatív érzelmeket erősítette fel, mert sok ember azért vált vámpírrá, hogy a rossz érzéseket, a fájdalmat kiölje magából, hogy ne érezze többé őket. Hogy semmit ne érezzen, hogy ne kelljen szenvednie semmiért. Semlegessé tegye számára azt ami eddig fontos volt neki, és érdekelte.  Ezért a negatív érzésekből több volt, mint pozitív. Így is rátudtak találni a vámpírokra. Erőszakosak lesznek, durvák, ingerültek, dühösek. Bármire képesek lesznek, mert nem tudják kontrolállni az érzéseiket, nem tudják leállítani, kikapcsolni őket. Akik addig nem ittak embervért, azt is kihozza belőlük. Képesek lesznek bárkit bántani... Akár a családjukat, a.... szerelmüket... Nem volt nehéz rájönni, hogy ki vámpír, és ki nem az. Ez megkönnyítette azoknak a dolgát, akik vámpírokra vadásztak, és kiakarták irtani őket. Ez elől egy vámpír sem tudott menekülni, mert ilyenkor csak az elme negyede marad tiszta, a többi pedig elmélyül. Bemocskolódik. Nem tud tisztán gondolkodni, csak a negatív érzelmek irányítják tetteiket.
- Ki tehette ezt vele...?
- Nem tudom, de aki ezt tette, valami nagyon nyomós oka lehetett rá....
- De miért pont ezt az átkot?  Csak minimális többségű ember tud arról, hogy Stefanék vámpírok, és hogy vámpírok léteznek. Valaki még tud erről, aki vámpírokra vadászik? Aki felakarja fedni a kilétüket?
- Nem, Elena. Aki ezt tette, annak nem az volt a célja, hogy felfedje a vámpír kilétét... Megakarta ölni.
- Miről beszélsz, Bonnie...?!
- A mágia lényege, hogy a vámpír ezzel együtt meg is haljon. Az érzések amik felerősödtek, belül elkezdik szétégetni a testét, lassacskán lebontani mindent. Mivel azokat, amiket eddig kikapcsolt, oka volt rá, mert nem akarta őket érezni, nem akarta, hogy fájjon neki. Ezáltal ezek az érzések viszik majd a halálba. Amiktől megakart volna szabadulni, újra megjelennek, csak erősebben, fájdalmasabban, és annyira elviselhetetlen lesz, hogy a teste nem fogja bírni, és összeomlik. Ha ez a folyamat elindult, fokozatosan az elme leáll, kikapcsol. Jobban szenved ettől egy vámpír, mint ha vérbénával égetnék össze. Azért, mert ezeket az érzéseket nem hiába akarta eltűnteni..... A lelki sorvadás mindennél fájdalmasabb...
- Neem! Az nem lehet... - esett össze Elena. - Akkor csinálj valamit, Bonnie! Valamit tenned kell! - kezdett hisztérikus rohamába.
- Azon vagyok, Elena! Gondolkozom! A nagyi régebben mesélt erről. Rengeteg mindent mesélt, szinte mindennap, de voltak történetek amiket nem fejezett be, és ez közéjük tartozott....Kell lennie egy könyvnek, vagy egy kristálynak, vagy valaminek....- állt fel a vámpír mellől, majd idegesen elkezdett járkálni fel-alá. - Kell találnom valamit mielőtt....
- Mielőtt? - kérdezte a lány óvatos hanggal.
- Mielőtt felébred. Mert, ha felébred, elindul minden. És nem tudom, hogy hogyan állíthatom le.

XIII. fejezet Az eggyé válás

Elena azonnal reagált a férfi érintésére. Hevesen túrt Damon hajába, és ahogy a csók egyre érzékibb lett, úgy gyorsult a szívverésük is. Bármit meg nem szakítva, apró léptekkel mentek egyre közelebb az ágyhoz. Mikor oda értek, kiválva a szenvedélyes csókból néztek egymás vágytól égő szemeibe. Nem kellettek ide szavak, vagy bármi más, itt és most csak a tettek és az érintések, érzelmek uralkodtak kettejük felett. A férfi két ujjával gyengéden végig simította a lány arcát, míg erre a finom érintésre Elena csak behunyta szemét, és élvezte ezt a pillanatot. Damon keze a lány derekára tévedt, ezzel magához húzva, betöltve egymás között a maradék kicsi távolságot is. A lány átkarolta a férfi nyakát, belenézett a megbabonázó szempárba, és észre sem véve, de már ajkai a másikét simogatták. Olyan mohón, és kiéhezetten csókolták egymást az ajkak, hogy olykor-olykor, mikor a csók abba maradt némi levegővételért, mindkettejük zihálásából csak a forró sóhaj vált érezhetővé, amitől végig szaladt rajtuk a meleg bizsergés. Nem járt semmi más a fejükben. Hogy is járhatott volna? Már mióta csak erre a pillanatra, csak egymásra vágytak. Hogy kötetlenül, és bűntudat nélkül érinthessék meg egymást. Elena egy gyors mozdulattal lekapta a férfiról a pólót, majd az egy nem hallható hanggal a földre hullott maguk mellett. A lány tekintete végig siklott a másik ellenállhatatlan testén. Az izmoktól, amik a kielégületlenségtől voltak megfeszülve. Elena kezei automatikusan Damon felsőtestére tapadtak, és ahogy érezve a férfi forró, puha bőrét, csak még hevesebben csókolta a másikat. Damon egy pillanat alatt leszedte a felsőt a lányról, és elhajítva azt, Elena nyakához vette az irányt, és ott halmozta el csókokkal.  A lánynak olyan jól esett a férfi minden érintése, hogy néha-néha kisebb-nagyobb nyögések hagyták el a száját. Damon az ágy felé vezette Elenát. Amik épp az ágyon útban voltak, a férfi egy lökéssel leseperte azokat, majd óvatosan a lány fölé magasodott, és szóra nyílt a szája, de hirtelen Elena ujja pihent a férfi ajkain. " Most ne beszéljünk. Nincs szükség rá." - mondta a lány kábán, kisebb sóhajokkal megszakítva. - Damon nem is szólalt meg, csak gyönyörrel fürkészte a lány idomait. Volt már együtt a lánnyal anno még, amikor Stefan már jó ideje távol volt, így teljesen tisztán nem emlékezett a lány gyönyörű testére. A szemei Elena szemétől folyamatosan lefelé haladt, majd vissza. Mikor eszét visszanyerte, nyomott egy lágy puszit az orrára, majd tovább haladva a lány hasa felé csókolgatta őt. Csókjai oly puhák, érzelmesek, szenvedélyesek voltak, hogy Elena nem tudta hova markoljon a csodálatos érzéstől, így hát csak kisebb, de szaporább sóhajokat, valamikor már zihálást hagyott maga után, amire a férfi halványan elmosolyodott. Boldog volt, hogy örömöt tud okozni a lánynak, és hogy érzi, Elena érzelmei valósak és igazak. Érezte, hogy ez nem csak a fizikai vonzalomról, egymás teste iránti vágyról szól, hanem tényleg szereti a férfit, épp ezért tudta büszkén és boldogan azt mondani magában, hogy ez Szeretkezés.

A lány teste olyan tűzforró volt, hogy hozhattak volna ide bármilyen hideg dolgot, nem tudta volna lehűteni. Akárhányszor a férfi hozzáért, annál jobban perzselődött a bőre. Akkora szenvedélyt, és vágyakozást érzett, amilyet még soha életében. Kívánta Damont. Nagyon is. Olyannyira, hogy se perc alatt kiszakította nadrágjából az övet, és ebből a férfi természetesen értett, és segített neki egy pillanat alatt levarázsolni a nadrágot. Így Damon a lányról is lekívánkozta a hasonló ruhadarabot. A vámpír csípőjét szorosan a lányéhoz nyomva, mindkettejükből egy elégedett nyögés hangzott el. Tudták a másikról, hogy nem sok kell a varázshoz, amire már mióta áhítoznak, de nem akarták elsietni. Ha már ilyen sokat vártak rá, akkor élvezzék is ki minden egyes percét. A férfi finoman a lány háta mögé nyúlva kikapcsolta a másik melltartóját, így Elena nőiességét kezdte boldogítani. Elenán gerincén egymás, és egymás után szaladtak végig a gyönyörhullámok. Hatalmas boldogságot és örömöt érzett. Elfelejtette minden gondját-baját. Elfelejtetett vele mindent. Damonban is tomboltak már a hormonok, nem is kicsit, de először is a lányt helyezte előtérbe. Már csak két ruhadarab választotta el a teljes kielégültséghez vezető utat, amik a legkényesebb területüket takarták. Damon Elena nőiességéről, újra az ajkaihoz vette az utat, majd vadul kezdte csókolni a másikat. A lány csípője hol felemelkedett az izgalomtól, de a férfi lassan visszanyomta. Egyik kezét Elena tenyerébe temette, a másik, szabadon hagyott kezével pedig lehúzta a lányról az utolsó fehérneműjét. A lány tudta, hogy percek, másodpercek választják el őt a mennyországtól, ezért szívverése alig, ha nem ugrott ki a mellkasából. Damon apránként haladt Elena legkényesebb területéhez, és mikor odaért, finoman izgatni kezdte azt. A lány erre hangosan felnyögött. Ahogy a férfi gyorsított, vagy lassított tempóján, úgy változtak a lány nyögési mértékei is. Damon férfiassága is megmozdult erre, mert lassan már ő sem bírt magával. Rettenetesen akarta a lányt, kívánta minden porcikája, ezért abba hagyta Elena ingerlését, és ő is megszabadult a legutolsó elválasztási útvonaltól. Lassan reggelre járt, így látták egymás szikrázóan csillogó szemeit. Egymásra néztek, és tudták, hogy itt az idő. Vágynak rá, de nagyon, és alig várják már, hogy megtörténjen. Így hát a férfi behatolt a lányba, és erre egyszerre szaladt ki szájukon a kielégült nyögés. Elena a férfi nyakánál fogva magához húzta több, és több csókért. Damon lassított tempóval kezdett, de érezte magán, és a lányon is, hogy egy hajszál kell a beteljesüléshez. A férfi még jobban a lányhoz tolta csípőjét, emiatt erőteljesebb nyögés fakadt ki mindkét torkán. Elena Damon ajkairól letért a nyakához, és föl-le járkált a kulcscsont és az áll között. A férfi tudomást sem véve elkezdett gyorsítani a tempón, majd még gyorsabbra, amire a másik zihálásának halmai jöttek felszínre. És pár másodperc elteltével, ezzel megtörtént a beteljesülés. A most már nem kielégületlen vágy, hanem a kielégült vágy és gyönyör. Kártyavárként omlott össze Damon a lány ellazult teste felett, majd lecsúszott Elena mellé, egyik kezével átölelve a másikat. A lány a férfi mellkasára hajtotta fejét, majd egy puszit adott arra. Felnézett a vámpírra, és azt mondta: " Szeretlek, Damon." - Erre a férfi elégedetten elmosolyodott, majd azt válaszolta: " Én már mióta ugyanezt érzem." És ezen a napon váltak eggyé, ezen a napon váltak igazán szabaddá, ezen a napon kezdődik a közös, bűntudat nélküli életük.

XII. fejezet A befejezetlen ügy folytatása

Elenának minden testrésze a rémülettől volt megfeszülve. Ahogy a három férfi között kapkodta tekintetét, lassan már beleszédült. Bizonytalan volt önmagában, mert nem elég, hogy saját magát veti meg, de még arra sem lenne képes, hogy akár Stefan szemeibe nézzen. Járt folyamatosan az agya, hogy mit csináljon ebben a helyzetben, mit mondjon, hogy senkit ne bántson meg. De gondolatmenete közben felmerült benne a kérdés: Hogy jön ide Klaus a képbe?

- Miért veszekedtek? - kérdezte halk, óvatos hanggal.

- Jelenleg rajtad, Elena... - vágta rá dühösen Stefan.

-...Mind hármotok?! - lepődött meg.

- Bármilyen meglepő, tulajdonképpen igen.

- Nem igazán értem... Klaus ehhez, hogy kapcsolódik?

- Úgy, hogy a mi drágalátos hibrid barátunk azért jött ide, hogy megszerezzen téged. Tudta, hogy ha meglátsz egy másik lánnyal, akkor kiborulsz, és kimutatod a féltékenységed, így ezáltal elmondod majd Stefannak az igazat. Őt így állította félre egy kis időre. Engem pedig megigézett. Röviden ennyi az esti mese, vagy mondhatjuk reggeli mesének is lassan.

- Hogy mit csináltál?! - kelt ki magából nyomban a lány, majd dühösen Klaushoz fordult.

- Mentségemre szól, hogy ezt csak érted tettem. Kettőnkért.

- Mi az, hogy kettőnkért?! Nincs olyan, hogy "mi", vagy "ketten".

- Azt hittem, hogy ma este jól érezted magad. Olyan más voltál... Nem voltál gyűlölködő velem szemben.

- Persze, hogy nem, mert tudni akartam, hogy mire készülsz. Mondtad, hogy oka van annak, hogy itt vagy. Hát ezt akartam kideríteni. Ami hozzád kapcsolódik az csak is rossz lehet, Klaus. Nem változott semmi bennem, a kedvességem csak megtévesztésként szerepelt. Ugyanolyan utálat, megvetés, ellenszenv van irántad, ami eddig bennem volt. Tiszta szívből gyűlöllek azért, mert elvetted tőlem azt, akit nagyon szerettem. A szemem láttára ölted meg. - ment közelebb a hibridhez, és az arcába kezdte üvölteni. - Azt hitted, hogy ennyi idő alatt megváltoznak az érzéseim irántad? Azt hitted elfelejtem azokat a perceket, amikor kiszívtad belőlem az utolsó cseppnyi vért is? Komolyan azt gondoltad, hogy egy vacsorával, és pár álszent mosollyal leveszel a lábamról, és minden el van intézve? Ki kell, hogy ábrándítsalak, de ez nagyon nem így van. És jobb, ha tudod... - emelte fel figyelmeztetőül mutató ujját. - Sem ma, sem holnap, sem semmikor nem fogom ezeket neked megbocsájtani! Soha nem fogsz megváltozni a szememben, Klaus.

Stefan és Damon ámulattal hallgatták végig a lányt. Teljesen meglepődtek, mert nagyon régen nem látták ilyen ingerültnek, és ennyire kivetkőzve magából. A gyűlölet, amit a hibrid iránt érzett, erősebb volt, mint azt hitték. Minden egyes szónak, a benne lévő betűknek, olyan mértékű súlya volt, hogy ahogy kimondta őket, úgy dobta neki Klausnak, hogy rendesen fájdalmat okozva ütötte meg őt. Klausnak kifürkészhetetlen volt a tekintete. Próbálta leplezni még a legapróbb érzelmet is. Sikerült neki, mert akárhogy próbálták a Salvatore testvérek megfejteni, nem tudták. Olyan komolyan, feszesen állt a lány előtt, hogy még a kemény szavak ellenére is érzelemmentes maradt. De ezeknek a kemény szavaknak már nagyon régi szaga volt, mert már azóta léteznek, amióta Klaus megkeserítette életének akkori szakaszát, és Elenából már nagyon kikívánkoztak. - Szállj le rólam, és hagyj minket békén! Szerintem már elég szenvedést hoztál ránk, ne akarj többet! - fejezte be lágy hangon, de amit éreztetni akart, az érezhető volt mindenki számára.

- Belül éreztem, hogy viselkedésed egy újabb állarc, csak most nem Stefannal, hanem velem szemben. Csak tudod, rég reménykedtem már valami olyan után, amire tényleg vágytam. És azt gondoltam, miért ne? Miért ne reménykedjek annak ellenére, hogy legbelül tudom, hogy semmi értelme? Tudod, mit válaszoltam magamnak? - nézett mélyen a lány szemeibe. - Hogy ezért a lányért megéri.

- Jajjj, istenem... Valaki hozzon egy hányózacskót! - csukta be Damon szemét, majd az undortól eltorzult arcát emelte a plafon felé. - Nem hallottad, hogy mit mondott neked? - tett egy-két közelebbi lépést Klaus felé, majd fenyegető, szúrós tekintetét mélyesztette bele a másikéba. - Ha nem értetted volna, akkor elmondom tisztán, artikuláltan és érthetőbben. - lépett még eggyel közelebb. - Húzz...el...innen! - darabolta szét a mondatot.

- Nem te mondod meg, hogy mikor, mit és mit tegyek, rendben? - válaszolt ugyanolyan szúrós tekintettel a hibrid, és vágott egy gúnyos mosolyt. 

- Most pedig így lesz. Csak neked teszünk ezzel szívességet. Nem hiszem, hogy szívesen maradnál egy olyan helyen, ahol mindenki gyűlöl téged, nincs igazam? - tette keresztbe kezét mellkasa előtt Stefan, és higgadtan lépett a bátyja mellé.

- Lehet, hogy igazatok van.. De mielőtt elmennék... - hirtelen elővett zsebéből egy kést, és Damon oldalába szúrta, majd oda hajolt Elena füléhez.

- Nem megyek el nélküled. - suttogta, és ezután kiviharzott a Salvatore házból.

- Damon!? Jól vagy?! - térdelt le a földön fekvő, összegörnyedt férfihoz.

- Persszz..e, jól vagyok. - majd kirántotta magából a kést. - Egy kés még szerencsére nem okozza a halálomat.

- Biztos jól vagy? - érdeklődött Stefan.

- Mi van, azért annyira még nem utálsz, hogy ne érdekeljek?

- Annyira még nem.. - vágott egy halvány mosolyt, és ezzel kezét segítségül a bátyja felé nyújtva segítette fel a földről.

- Kösz, tesó.

- Mit mondott neked? - fordult Elenához Stefan.

- Azt, hogy nem megy el nélkülem...

- Akkor jó sokáig fog itt maradni... - tette hozzá megjegyzését Damon. - Úgyhogy ki kell nyírjuk! Ősi ügy ez már, szó szerint. Már mióta a tőrrel együtt akartuk látni. Itt az ideje, hogy benne is díszelegjen! 

- Ami igaz, az igaz, de ameddig nem jön vissza, nem keressük. Nem futunk a baj után, úgy is jön az magától.

- Egyetértek. Nekem elegem van az örökké tartó viszályokból. Azt hittem már végleg vége....

- Egyszer vége lesz, megígérem! - fogta meg egyik kezét Stefan, majd rátette az övét.

- Tényleg muszáj előttem flörtölnöd a barátnőmmel?! - tárta szét karjait hitetlenül.

- Nincs baj, Damon. Nyugi már. - rántotta ki kezét a másikéból.

- Elmegyek lefeküdni... Reggelire csak 2 személyre terítsetek, mert nem akarlak titeket zavarni...

- Most komolyan ezt csinálod?! - kiáltott a lépcsőhöz induló férfi után.

- Én elmegyek a házatokhoz, Elena.. Megnézem mi a helyzet ott, mert az is lehetséges, hogy oda megy. Nehogy Jeremy-nek baja legyen.

- Ez jó ötlet, köszönöm, mert Bonnie is ott van.

- Igen, Stefan. Ez remek ötlet. Én hősöm! Ugorj már a nyakába! - figurázta ki cinikusan.

- Azt hiszem itt most én zavarok, nem pedig te a reggelinél.. Megyek. - majd Stefan minél gyorsabb léptekkel elhagyta a házat.

- Esküszöm hihetetlen vagy. Muszáj ezt csinálnod?! - ment a férfi felé.

- Fáradt vagyok. Lefekszem.. - indult felfelé.

- Könnyű ezt mondani, igaz? - ment Damon után. - Nem lenne egyszerűbb megbeszélni?

- Nem. - csukta be az szoba ajtaját.

- Most már ott tartunk, hogy rám csukod az ajtót?! - nyitott be mit sem érdekelve.

- Hát nagyon úgy látszik...

- Elmondanád, hogy konkrétan mi bajod van? - csapta be maga mögött az ajtót, és megállt előtte.

- Csak úgy annyi, hogy az öcsém előttem flörtölt veled, és te semmit nem reagáltál. Azt se láttam, hogy téged ez egy kicsit is zavart, és azt sem, hogy nem zavart. Az idegesít, hogy semmit nem láttam rajtad. Ezzel engem nézett semmibe! Ezzel engem alázott meg! Veled együtt.

- Mi?! Ez hülyeség. Megbolondultál?

- Igen, Elena. Te. Te bolondítottál meg. - ment a lányhoz olyan közel, amilyen közel csak tudott. Kettőjük közt pár milliméter lehetett. Ahogy a lány elmerült az azúrkék szempárban, egyre hevesebben kezdett el verni a szíve. Már nem érzett dühöt, vagy felháborodottságot. A színtiszta nyugalmat, és a melegséget érezte minden egyes testrészében.

- Azt hiszed, hogy egy kicsit még úgy is érdekel Stefan? - kérdezte puha hangon a lány.

- Nem tudom, hogy mit higgyek... - válaszolta bizonytalanul.

- Elmondtam neki, hogy szeretlek, és hogy veled akarok lenni. Elmondtam neki mindent ami eddig nyomta mindkettőnk szívét, és te ennek ellenére is kételkedsz az érzéseimben? - búgta a férfi ajkai közé, miközben mélyen a kék szempárba kötötte le pillantását.

- Most már semmi kétely nincs bennem. - majd tarkójánál fogva még közelebb húzta magához, és vágytól izzó ajkait szenvedélyesen a lány duzzadt ajkaira tapasztotta.