A lány még a férfi csókjának a hatása alatt volt, ezért szemét ki sem nyitva tudomást sem szerzett arról amit Damon közölt vele. Pár másodpercnyi hatásszünet után Elena kinyitotta szemét, és kérdésekkel teli tekintettel nézett a vámpírra. A lány arca a " nem értemség"-ről árulkodott. Össze volt zavarodva, mert nem értette, hogy akkor amit az előbb átéltek, mi volt? Miért akarja újra elhagyni, amikor most bizonyosodott be mennyire vágynak egymásra, és kívánják egymást?
- Te most ezek után is elakarsz menni? - kérdezte a lány nyugodt, de éreztette a megdöbbentség tetőfokát is.
- Nem mehettem el úgy, hogy utoljára meg nem csókollak....vagy meg nem ölellek, érezhetlek... - mondta a vámpír lesütött tekintettel.- Igen. El kell mennem, de mindig jusson majd eszedbe, hogy Nagyon Szeretlek.
- Áhh...szóval, akkor vegyem ezt egy búcsúcsóknak? Szeretsz.....Értem... - tette keresztbe kezét mellkasa előtt. - Tehát akkor neked ezzel el van intézve egy életre. Elraktad az utolsó csókjaimat, érintéseimet, és be vagy biztosítva, vagy mi?! - emelte fel Elena a hangját. - Inkább mentél volna el úgy, hogy ne tudjam....... - hajtotta le a lány a fejét, könnyeit eltakarva.
- Mit ne tudj meg? - emelte fel fejét állánál fogva Damon.
- Hogy ne tudjam mennyire fogsz hiányozni. Hogy mennyire jólesik, ha hozzám érsz, vagy ha a közelemben vagy. Jobb lett volna, ha úgy mész el, hogy nem tudom milyen érzések fognak hiányozni. Persze eddig is tudtam milyen, és ugyanúgy vágytam rájuk, de így most frissen átélve, ilyen közel érezni magamhoz.... Így már nem akarom elengedni...... Nem akarok lemondani róla. - mondta a lány végig szakadozott hangon.
A férfi ámulattal hallgatta végig a lány vallomását amit eddig félt így szemtől-szembe elmondani neki. Damon belül tombolt, üvöltött a boldogságtól, a szíve bizsergett minden szó kimondására. De egyben meghasadt is, mert nem tudott elszakadni a realitástól, és akaratlanul felállította ugyanazt a tényt, hogy Elena akármennyire érzi ezt, nem fogja tudni szembesíteni Stefant kettőjük érzéseivel. A lány túl érzelmes, lelkis volt ahhoz, hogy megbántsa azt, aki nemrég még a szerelme volt, akit minden áron vissza akart hozni magához. És ahogy Damon is jobban belegondolt, azt érezte, hogy ő sem teheti ezt az öccsével. A nézeteltérések, összetűzések végett, mégis a testvére, és látja mennyire szereti Elenát. Látja, hogy mennyire boldog, hogy megint együtt lehet vele. Hiába ő a "bunkó, érzéketlen, szívtelen báty", nem tudja, és lehet nem is akarja megfosztani ettől az érzéstől. Talán először érezte azt, hogy fontosabb a testvére, mint saját maga. Vagy eddig nem akarta felfedezni ezt az érzést. Nem tudná tiszta lelkiismerettel szeretni és csókolni mindennap Elenát, amikor az eszében lenne, hogy az öccsének ez mennyire fájhat, még ha nem is adja a tudtunkra. Damon bármennyire mutatja azt, hogy semmi nem érdekli, és hogy minden hidegen hagyja, pont ő az akit talán mindenkinél jobban érdekel bárki és bármi. Ezért kellett megtenni egy olyan lépést amit soha nem akart volna. Soha nem akart ilyet mondani, mert mindig azt várta, hogy épp az ellenkezőjét mondhassa ki végre. Bármi mást mondott volna először, mint ezt. Tisztában volt vele, hogy ha ezt most megteszi, talán örökre elveszíti Elenát ,de hogy valahol pontot tudjanak rakni ennek a végére, lépnie kellett. A bevezetés megvolt. A tárgy is. És most rajta a sor, hogy a befejezés is meglegyen.
- Elena.... - vett a férfi magában egy mély levegőt, mielőtt neki vág a történet végének. - Ez nagyon szép és nagyon jó, de te tényleg elhitted, hogy bármit is érzek irántad? - tört ki nevetésben a mondat vége felé. - Én mindezt csak azért csináltam, hogy valamivel jobb legyek, mint Stefan. Hogy megmutassam eltudom venni a barátnőjét, ha akarom. És ehhez csak elég volt pár nyálas bók, egy-két szép szó, és már is a tenyeremből ettél. Én nem.....szeretlek téged..
- M-m-m-m-micsoda?! - kapkodta a levegőt a lány, majd egyik kezével a szívéhez kapva, a másikkal nekitámaszkodva leült az ágy szélére. Elenát olyan sokk érte, hogy az egymás utána kapkodott kis levegők miatt megszédült. Úgy szíven ütötte, hogy a könnyek amiket elejtett, semmik voltak ahhoz képest amit legbelül érzett.
- Tudom, hogy ez most váratlanul ért... De inkább most mondom el, mielőtt jobban elfajulnának a dolgok..
- Váratlanul.... Váratlanul.... - mondogatta magában a lány könnyektől kisírt szemekkel bambulva előre. - Te hallod magad? Hallod miket mondasz nekem?
- Miért ne hallanék? Ha jól tudom, a hallásom még jó.
- És még viccelődsz is?! Damon, kérlek mond, hogy ez is csak egy vicc, egy hazugság... Kérlek! - állt fel az ágyról, majd elkezdett lépni a férfi felé. Szeméből egy újabb könnycsepp csordult ki, és szívének szélsebes dobogását úgy lehetett hallani, mintha egy hangszóróból hallatszódott volna. De Damon csak két kezével megállította a lány közeledését.
- Elena, felfogtad amit mondtam? Én nem érzek irántad semmit. Csak egy játék volt az egész.
- Nem igaz. Hazudsz. Éreztem, hogy nem volt az. Te ugyanúgy szeretsz engem, mint én. Minden érintésedben benne volt. Még a nézésedben is. Nem úgy csókoltál, mint akinek semmit nem jelentenék. Ne tedd ezt velem, kérlek!
- Háááát.... pedig ez az igazság. Tényleg nem akartam, hogy így végződjön. Csak ugye meg kellett várnom Stefant, és téged valahogy rá kellett volna vennem, hogy tálalj ki neki, de nem tetted, és nem is fogod, így felesleges ez az egész. Igaz érzelmek tettetése nélkül, semmit nem értem volna el.
- Hogy te mekkora egy szemét vagy! Takarodj ki innen! Soha többé nem akarlak látni! Gyűlöllek! Gyűlöllek! - ütött két ökölbe szorított kezével kisebb-nagyobb ütéseket a férfi mellkasára.
- Elena, tényleg ne haragudj! De jobb most, mint utóbb, nem?
- Azt mondtam, takarodj! - mutatott a lány az ajtó felé.
- Jó-jó. Megyek már. Csak még....
- Menj már innen! - trappolt az ajtóhoz, majd kinyitotta a férfinak az ajtót. A vámpír kisétált rajta, és sietve lement a lépcsőn, ahova a lány is követte. Amint Damon a küszöbön kívül volt, Elena rácsapta az ajtót, majd összeesett fájdalmában, és sírásban tört ki. Mindkét kezét a szívéhez szorította, mert úgy gondolta így enyhíti a fájdalmat. Damon az ajtó túloldaláról hallgatta a lány szenvedését, és neki se kellett több, hogy eltörjön a mécses. Az ajtón végig csúszva leült a küszöbre, és két tenyerébe temette arcát. Azt kérdezte magától: " Hogy bánthattam meg így? Hogy mondhattam neki ilyeneket?" Kínszenvedés volt végig csinálnia azt, amit fent tett. A férfi szemében könnyek hada jelentek meg, de mielőtt kicsordultak volna, gyorsan letörölte őket. Úgy gondolta, most kell a legerősebbnek lennie. Felállnia innen, és szeretné elfelejteni végleg ezt az éjszakát. Három dolog vigasztalta, hogy Elena tényleg szerette őt, hogy utoljára igaz érzelmek közt lehetett vele, és hogy mielőtt végleg megutáltatta magát a lánnyal, végre kimondhatta neki azt az egy szót, amit már mióta világgá akart kürtölni. Hogy Szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése