Elenában két mondat játszódott le folyamatosan. " Most válassz! Még utána mehetsz." Egy pillanatig meghátrált Stefantól, és készült a futásra, hogy a siető, dühös vámpírt utol érje, és mindent elmagyarázhasson neki. De mikor jobban belegondolt, hogy most vajon mit gondolhat róla Damon, ráadásul ez pont olyan helyzet volt amit még ha akarna se tudna kimagyarázni. Ezért a két tűz között lévő lány nem mozdult tovább, mert úgy gondolta itt már elveszett minden. Ez volt a harmadik lehetősége, és szintén hagyta elmenni. Ezért nincs más választása. Továbbra is meghazudtolja saját magát, tetteit, és kimondott szavait.
- Elena? Hallod amit mondok? - fogta két keze közé a lány arcát Stefan.
- H-h-oogy mi? Bocsi, csak elbambultam.
- Hát ez inkább olyan volt, mint aki mumust látott, és összetört benne egy világ.
- Ha már itt tartunk, én már azon se lepődnék meg, ha látnék egy mumust. - mondta Elena kimondottan unott, bágyadt hanggal.- Én azt hiszem haza megyek, és lefekszem. Pihenek egy kicsit. Nem érzem túl jól magamat.
- Elvigyelek?
- Nem szükséges, köszönöm. Holnap hívlak.
- Rendben. Holnap nagy nap lesz, úgyhogy pihend ki magadat.
- Nagy nap?! - állt meg egy fél percre a lány lélegzete. Egy dolog jutott erről az eszébe: " Ez nem jelenthet valami jót". - Talán, megyünk valahova?
- Ne légy kíváncsi. Majd holnap megtudod. - majd nyomott egy puszit a homlokára, és kikísérte a lányt a kocsijához.
- Amm... Damon? Mint, akit a köd nyelt el.
- Biztos Andie-vel van valahol. - dobbant egy hatalmasat Elena szíve ennek hallatára. - Ne aggódj már miatta annyit! - simította végig a haját.
- Jaaa. Nem is tudom miért foglalkozok vele ennyit... Akkor holnap. Szia, Stefan! - és beült a volán mögé.
- És puszit nem kapok, Miss. Gilbert? - hajolt be az ablakon egy széles mosollyal.
- Ömm...Persze, hogy kapsz.. - és adott egy halvány csókot a fiú ajkára.
- Szia, Elena!
De ekkor már szélsebesen hajtott az úton. Alig várta, hogy hazaérjen, beüljön egy jó meleg kád vízbe, majd átadni magát az ágynak, és hagyni, hogy elringassa egy olyan álomba amit itt a valós életben nem tud megvalósítani. Szeretett volna egyedül, nyugalomban visszagondolni azokra a pillanatokra, amikor Damonnel volt. Mert, hogy most már csak az emlékekből tud táplálkozni. A valóságban ezeket a képeket nem tudja előhívni. Főleg nem újra átélni őket. Vagy maximum csak a maradék kis reményből tud meríteni pár apró kis cseppet. De ezek a kicsiny cseppek is hamar felszívódnak, mert rájönnek, hogy túl kevesek és kicsik ahhoz, hogy bárminek is a megoldásának a kulcsát nyújthassák.
- Megjöttem! A szobámban leszek. Ledőlök egy kicsit.
- Elena! Várj egy percet! - állította meg Jeremy a lépcső aljánál.
- Igen, Jer? - lépett le egy-két lépcsőfokot a fiú felé.
- Csak szólni akarok, hogy a ma estét Bonnie-nál töltöm. Gondoltam szólok, nehogy aggódni kezdj! - mosolyodott el.
- Aranyos vagy, hogy gondolsz rám. Menj csak, érezd jól magad!
- Jól van. Akkor majd hívlak. Szia, Elena!
- Legalább te érezd jól magadat... - tette hozzá a fiú távozása után.
Elena kimerült lelkiállapottal ment fel az emeletre, majd elgörnyedt végtagokkal szinte beesett a kádba. Elterült a forró vízben, behunyta a szemét, és legközelebb csak arra lett figyelmes, hogy arcán patakokban folynak a könnyek. Leállította a csobogó vizet, megtörölte arcát, vett egy mély levegőt, ezzel erőt venni magán, majd ezután kiszállt a kádból. Maga köré csavart egy törülközőt, de előtte húzott egyet-kettőt a haján, hogy a vízes, összegubancolódott barna haját kisimítsa. Mielőtt elhagyta volna a fürdőszobát, belenézett a tükörbe, és azt kérdezte a tükörben lévő kétségek közt lévő lánytól. " Miért nem tetted? Ott volt a lehetőség. Szereted, nem? Akkor miért nem tetted?" De válasz sehonnan se jött... Hiába is várta. Így hát csak kiment a fürdőszobából, de kint akkora örömmel és meglepetéssel találta magát szemben, hogy ezt a nap, nem egyik legjobb, hanem A legjobb történésének gondolta. Ahogy megpillantotta, rögtön felvillant a szemében a boldogság fénye. És azt gondolta, ennél jobb ma nem is történhetett volna vele. Olyan boldogság járta a testét, hogy el is feledkezett, hogy egy szál törölközőben áll előtte.
- Ööö... egy pillanat, cs-cs-csak magamra k-k-k-kapok valamit... - dadogta a lány idegesen.
- Nem szükséges.. - villantott a vámpír egy féloldalas mosolyt.
- Nagyon vicces. - mosolyodott el Elena halványan, majd villámsebesen előkapott valamit a szekrényből, beszaladta a fürdőbe, felvette magára a ruhát, és visszasietett. - Damon, én....
- Ne mondj semmit, jó?! Csak elmondom amit akarok, és már megyek is. Holnap Stefan közös "camping-party-t" akar csapni a hegyekben, vagy hol. Elakarom mondani, hogy megkönnyítem a helyzeted, és nem foglak tovább arra kérni, hogy mondj le a színjátékról. Ha te ezt akarod... Akkor én is egyet értek. Zárjuk le az egészet.
- Hogy mi?! Ezt most nem mondhatod komolyan?! Damo....
- Elena, elég lesz, oké?! - fogta két keze közé arcát, és mélyen a szemébe nézett. - Elég! Te akartad így. Akkor legyen is vége. - majd elengedte, és az ajtó felé vette az irányt.
- És most csak így elmész?! Damon.... Ne menj! Nem mehetsz el. - csordult le egy könny a lány arcán, és érezte, hogy ha a férfi most kilép azon az ajtón, akkor ez volt az utolsó boldog pillanata az életben, hogy legalább ilyen közel érezhette magához őt. Számára Damon a minden volt. És, ha kisétál az ajtón mindennel együtt, akkor semmije nem fog maradni. Érdektelen, értéktelen, haszontalan marad számára minden.
- Mit vársz tőlem, Elena? Te kérlelsz maradásra? Én belefáradtam a könyörgésbe. Te mondtad, hogy felejtsük el az egészet... Én épp arra készülök.
- És te ezt akarod? Biztos? - szipogott a lány a sírástól.
- Nem. Abban vagyok biztos amit te akartál. - majd újra elindult.
- D-d-de én nem vagyok biztos benne... Semmiben sem vagyok az, csak egy dologban. Damon! Szeretlek! Ne menj el!
A vámpír megtorpant a lány utolsó két mondatára. Egy ideig csak állt, szótlanul várt. Majd lassan megfordult, és annyi lépést tett Elena felé, amíg egy apró lélegzetnyi távolság nem volt köztük.
- Bármennyire mondod ezt, ha igaz lenne, egy pillanatig nem haboztál volna, hogy elmond neki az igazat. Sajnálom, Elena. Holnap hidd el könnyebb lesz ez így. Nyugodt körülmények közt turbékolhattok az öcsémmel. Én nem fogom zavarni a képet. És most kérlek, hagyj elmenni!
- Te nem akarsz így elmenni. Igaz..?
Damon a lány ajkait bűvölte. Óvatosan végig húzta a kezét arcán. Behunyta a szemét, és vett egy hatalmas levegőt.
- Nem. Nem akarok. - és ajkait Elenáéra tapasztotta. Olyan szenvedélyesen, tüzesen érintették egymást az ajkak, hogy a szobában a hőmérséklet felcsúszott a kétszeresére. Akár egy szauna. A vágy ami kettőjükbe eddig benne volt, és kitörésre készen állt, most végre kiszabadult. Olyan szorosan és erősen ölelték egymást, mint az anakonda az áldozata elfogásánál. Kiválva a csókból, Damon a lány nyakához vette az irányt ahol az erek dübögtek a vágytól. Erre Elena hevesen túrt a vámpír hajába. Damon óvatosan húzta végig kezét a lány hátán, amitől Elenát kirázta a hideg a jóleső érzéstől. Elvesztette az önuralmát. Nem tudott semmi másra gondolni. Csak ennek a pillanatnak élt. A lány egy hirtelen mozdulattal lekapta Damonról a pólóját, és ahogy szemei izmos testére szegeződtek, tudta, hogy neki vége. Kezeit lassan végig futtatta a vámpír felforrósodott testén, miközben Damon a lány kulcscsontja felé haladva csókokkal árasztotta el. Elena a fellegekben járt, és annyira jólesett neki a fiú minden érintése, hogy olykor-olykor bele is nyögött az érzésbe. Mikor ajkuk újra egymásra talált, a heves csók lassulni kezdett, és a vámpír elvált a lány ajkaitól.
- Most már eltudok menni. - és egy utolsó csókot lehelt Elena ajkaira.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése